Traveling to Love.

Traveling to Love. 6. Sms, a barátnõ.

Gyorsan a telóm után nyultam amikor meg halottam hogy csilingel.
Üzenet feladója: Bence:
Jó reggelt! :)
Remélem nem jött közbe semmi!
Majd irj!
Xx. B

Vettem egy mély levegõt de mitsem segített azon, hogy ketté készültem szakadni.
Egyrészt a boldogságtól, amiért ilyen édes dolgokat irt,
Másrészrõl viszont,
én nem mehetek vele randizni.
Ahjj.
Kínos.

Úgy döntöttem megpróbálom meggyõzni aput, ha meg nem megy fogom a cuccaimat és haza megyek.

Halkan kinyitottam az ajtót, majd be is zártam magam mögött.
Épp hogy csak elindultam lefele a lépcsõn, egy nõi nevetés hangzott, egyenesen a nappaliból.
Mi??
Gyorsan leszántottam a lépcsõn majd a nagy lendület segítségével nagyjábol beestem a nappali ajtón.

Regációk az én frappáns kis jelenetemre.

A nõ: hitetlenkedve nézett hol apura hol rám és erõs volt a gyanum, valamiféle magyarâzatot vár, ki esett be õt másodpercel ezelött az ajtón.

Apu: kínosan a fejét vakargatva hol rám, hol a nõre, hol a padlóra figyelt.

Én: sütött a szemembõl a lesajnálás, ahogy méregettem. Anyu ezerszer csinosabb, bájosabb, szebb, mint ez a..
hagyjuk, nem mondok csúnyát.

Végtelennek tûnõ másodpercek után nem birtam uralkodni a számon és muszály volt megkérdeznem, azt a nyilvánvaló kérdést, ami engem a legjobban foglalkoztatott.
Nem sikerült túl kulturáltra, de ennyi szerintem ilyen szituációban belefér:

- Mégis ki a franc vihog a nappalinkban szombat délelött? - néztem apára eléggé gyilkos tekintettel.

Attól kaptam a választ, akitõl nem is számítottam rá.

- Elösszõr is. Rólam így nem beszélsz! másodszor pedig. Ki a franc vagy te? Hogy kébzeled hogy hívatlanul csak úgy beállítasz a nappalinkba? - A nõ volt az. Ha a nézêsemmel gyilkolni tudtam volna már a temetésén álnék.
Nem lenne akkora probléma..

- Úgy beszélek ahogy csak szeretnék, ugyanis azt sem tudom hogy ki maga! Ha érdekel, õ itt az apám - mutattam apára továbbra is a nõ szemébe nézve - és inkább az a kérdés hogy te ki a fene vagy, és azt hiszem inkább nekem lenne jogos azt kérdezni miért vagy itt! - mondtam szememmel szikrákat szorva.

A nõ azt hiszem majdnem elájult, kikerekedett szemekkel, pszihopata kinézettel pillantott apára.

- Hogy micsoda? - kérdezte.

- Én megtudom magyarázni... - kezdte volna apa.

- Az nagyszerû, akkor magyarázd meg a tulképzett barátnõdnek, engem viszont hagyj ki belöle. Ugyanis rohadtul nem vagyok kiváncsi rá. Megyek haza. - mondtam, s evvel sarkon fordultam.

Örületes sebességgel pakoltam össze a ruháimat, a sminkeket, majd a laptopot a töltõjével, végül a saját telefon töltõmet is bedobtam a táskámba.
Mindeközben halkan szántottak arcomon a könnyek.
Borzasztóan fájt, hogy nem mondta el.

Leszaladtam a lépcsõn, viszont ezúttal nem áltam meg a nappalninál, egyenesen a bejárati ajtóhoz siettem.

- Zita kérlek ne menj el, beszéljük ezt meg - jött ki apa a nappaliból.
Egy pillantást sem vetettem rá, ugy mondtam ki ezt az egy szót.
- Nem.

Felvettem a bakimat, majd a kabátomat, már épp készültem felvenni a földröl a táskámat amikor apa megfogta a kezemet
- kérlek! - nézett a szemembe.
ki rántottam a kezem szorításából, a táskámat felvettem, egyik kezemmel a kilincs után nyultam, majd ködös tekintettel hátrafordultam és a szemébe néztem.
- Nem érdekel.

Vissza fordultam az ajtó felé, a kilincset könnyedén lenyomtam, majd kinnt is találtam magam a lakásból. Gondolkodás nélkül elindultam, a könnyeimnek pedig nem hagytam hogy ujra megjelenjenek.

- Ne vigyelek el? - kiabált utánam apa.

- Ezt most te sem gondoltad komolyan, nagyon remélem. - mondtam hátra sem fordulva.

Kihalásztam a hátsó zsebembõl az Iphoneomat majd fel hivtam anyát.

- Szia anya!
- Szia Kincsem, mondd!
- Otthon vagy?
- Igen de miért? történt valami?
- Ugy is mondhatjuk. Jövök haza, ne faggass otthon el mesélem. El tudnál jönni értem a hévmegállóba?
- Hát persze! Jól vagy szivem?
- Aham, jól, na megyek. Szio!
- Szia!
És leraktuk.
Még van egy megválaszolatlan Sms.
de ráér otthon.