What a time to be alive

IV.

Amikor felmentünk a lakásba Bombi helyet csinált kettőnknek a kanapén. Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, szemöldökét kérdőn felhúzva rám nézett, ezzel jelezve, hogy szívesen meghallgatja a mondanivalóm. Én egy nagy sóhajjal belekezdtem a történetbe.

- Tudod a középiskola számomra egy elég kellemetlen téma, de hogy miért arról eddig nem sok embernek meséltem. Szeretném hogyha te azok között lemnél, akik tudnak róla.
Már egészen kiskorom óta éreztem, hogy valami más bennem, mint a többi velem egykorú gyerekben. 14 éves korom körül pedig észrevettem magamon, hogy nemcsak a lányok, de a fiúk is tetszenek. Mivel a környezetemben ez az opció nem volt elfogadott, így ezt én mindig is egyfajta betegségnek, szellemi fogyatékosságnak tartottam. Próbáltam elnyomni magamban, és utánoztam a többieket. A családom erősen katolikus, szóval egy erősen konzervatív iskolába írattak be. Elsős gimnazista voltam amikor egyszercsak valami megváltozott. Egy rosszul sikerült buli, egy srác aki piszok helyes volt és azintén készen állt felfedezni új dolgokat. Ő megcsókolt én pedig viszonoztam. Másnapra már az egész iskola tudott róla. A srácot kirúgták, Édedanyámnak sok könyörgésebe tellett, hogy én végül maradhattam. Ekkor döntöttem úgy hogy megváltozom, az emberek pedig idővel elfelejtették a történetet. Új generációk érkezdtek, minden évben egyre tisztább lappal indultam. Igyekeztem azzá az emberré válni, aki egy igazi szívtipró. Magabiztos népszerű és lányok tengere olvad el egyetlen pillantásától. Ez a szerep pedig rengeteg negatívumot hozott magával. Hanyag közöny, itt ott homofób, szexista és rasszista megjegyzések elvétve. Mindez azért, hogy eljáttszam az elit fehér férfit, az alfahímet aki mindenki fölött áll. Szerencsére ez utólag csillapodott. Hidd el, Zsombor nem akartál volna engem ismerni akkor. Azóta próbálok tudatosan odafigyelni erre, de még mindig van hogy néha mondok valami nagyon sértőt. Sajnálom, ezeket nem gondolom komolyan.

-Köszönöm Ati hogy ezt megosztottad velem, bár azt továbbra sem értem, hogy miért pont most? Történt valami mostanában ami megváltoztatta a hozáállásodat ezzel kapcsolatban?
Ez volt az, amit imádtam és utáltam is Bombiban egyszerre. Néha jobban ismert engem mint ên saját magamat. Még ki sem mondtam a kérdést, de ő már tudta is rá a választ. Ezért szerettem tőle tanácsot kérni, mert általában igaza volt az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Most is pontosan beletrafált.
- Tulajdonképpen nem valami hanem valaki történt. - válaszoltam egy mély sóhaj kíséretében.
- Úú csak nem szerelmes vagy, Atikám? Ismerem? Esetleg a zenekarból valaki? Vagy mostanában ismerted meg?

Eredetileg el akartam mondani mindent. Kezdtem ilyesztően közel kerülni a régóta áhított tiszta lapomhoz. Nincs több titok, ígértem meg magamnak gondolatban.
A célegyenesben azonban elbizonytalanodtam.
- Ismered- csak ennyit tudtam kinyögni. Elvesztettem az agyam felett az uralmat, mintha valaki benyomta volna az automata üzemmódot.
- Asszem most mennem kell. - csak ennyit tudtam kinyögni.
Zsoma készségesen kikísért és kinyitotta nekem a bejárati ajtót.
Már éppen indult volna vissza amikor váratlanul megszólaltam.
-Zsoma várj!
Erre ő visszafordult én pedig szó nélkül odahajoltam hozzá és megcsókoltam.