What a time to be alive

VI.

Az indulás napja egyre hözeledett, és mindenkin eluralkodott az izgalom. Ritkán mozdulunk ki közösen, de ezek a turnék, 'edzőtáborok', nyaralások mindig nagyon jó hangulatban telnek.

Az indulás napján már minden készen volt.  A csomagjainkat már az előző nap levittük a terembe, így csupán egy hátizsákkal szálltam fel a buszra. A teremhez érve már messziről megpillantottam Boldit, a sofőrünket, aki a terem előtt cigizett Bálinttal. Közelebb érve köszöntem a többieknek, majd bepakoltuk a cuccokat a buszunkba.
- Várjatok ki hiányzik? - kérdezte Giorgio és körbenézve számolni kezdett - Egy, kettő, három...Ez gyanúsan kevés. 
- Ati? - kérdezte Zsombor. 
- Megvagyok, most nem zárt be senki.  - nevettem fel.
- Peti hol van? - kérdezte Bálint
- Szerintem pisil. Mint mindig. 
Ebben a pillanatban meg is került a  hiányzó tag, és széles mosollyal közölte, hogy pisilni volt. Csak a szokásos.

Végre valahára  mindenki bezsúfolta magát a buszba és elindultunk. Még ki sem kanyarodtunk az utcábol, de máris előrehajoltam és tartottam egy rögtönzött idegenvezetést a fiúknak.  Ez egy jól bevált hagyomány, ők forgatják a szemüket, panaszkodnak, de amíg ki nem érünk a városból addig enyém a szó.

Az autópályán suhanva Barni betett egy Korda György lemezt a lejátszóba. Körbeadtunk néhány sört,  sztoriztunk, énekeltünk és természetesen megálltuk az elefántos benzinkútnál. 
- Mit szólnátok ehhez? Giorgio bemegy és megpróbál nekünk hot-dogot venni, DE  csak olsaszul beszélhet.- javasoltam.
Benne vagyok! - rikkantotta olasz barátunk, de ha nem járok sikerrel,  akkor  Bálint kisegít németül.
- Ugyan már Giorgi, tudod hogy nem beszélek németül.
- Semmi baj, akkor majd halandzsázol neki valamit.

Végül a két fiúnak sikerült hot-dogot szereznie, bár én sajnálom szegény benzinkutast. Ráuszítani egy olaszul hadaró Giorgiot, azért kicsit túlzás volt.