Szívecském

-3-

Hiába volt a futás, húsz kilométer után sem nyugodtam le teljesen. Theodor érintését még a tizedik zuhany sem mosta le rólam. Hangja még most is a fülemben cseng, mindegy, mit teszek.

Éjjel már aludni sem tudok. Álmatlan forgolódásomban őt képzelem magam köré, így az éber álmodozásból sóvárgás lesz, amit – beteljesedés híján – már végképp nem tudok elviselni. Bámulom a sötét plafont, a paplan alatt fekve is fázom. Sötétben magányosnak lenni sokkal nyomasztóbb, mint nappal. Nyúzottan ülök fel az ágyban, és egy nagy sóhaj kíséretében összekötöm a hajamat. A telefonom hajnali négyet mutat. Elcsigázva szivárgok el a gardróbig, és úgy döntök, hogy elmegyek dolgozni mielőtt valami őrültséget csinálnék.

Nem ez lenne az első eset. Sőt, kifejezetten gyakran össze tudok hozni faszságokat, amikből rendre Lilienék vakarnak ki. Független felnőttlét! Persze.

Szürke ceruzaszoknya, karcsúsított fehér ing. Kis szolid. Ez kell nekem. Ritkán hordom. Leginkább, amikor ovulálok és el akarok bújni a világ elől. Vagy ő, vagy én. Olyankor csak egy maradhat. Azért a fekete, csipkés combfix a harisnyakötővel marad, még akkor is ha nem látja senki. Szexi fehérnemű nélkül kevésbé vagyok magabiztos.

Nem vacakolok a sminkkel, csak gyorsan fogat mosok, kézbe kapom a fekete magassarkúmat és kiosonok az étkezőbe. Nem tudom, miért settenkedek, a gerlepár a kastélynyi méretű ház másik felében, tőlem jó pár szobányira és dupla ennyi vastag falnyira alszik. Vagy ki tudja mit művel. Szerencsére jó a hangszigetelés, sosem hallottam tőlük még csak neszt sem. Na, nem mintha fennakadnék rajta, de mégiscsak a legjobb barátaim. Lehet, örökre sérülnék, ha meghallanám, ahogy Gabriel ló módjára nyerít orgazmus közben. Fúj. Sötétben a fantázia is élénkebb.

Levonva a következtetést, telitalppal lépek a bejárati ajtó mellett álló asztalkához, ami tényleg csak esztétikai célokat szolgál. Erre szoktam ráejteni a kocsikulcsot, amikor hazaérek. Az étkezőasztalról elemelt almával és a kézitáskámmal a kezemben lépek ki a tornácra, hogy amíg majszolok, be tudjam zárni az ajtót. A telefonom sms hangja kettéhasítja az éjszakát.

– Baszki! – ugrok meg tőle. Becsukom a szemem, míg nagyokat lélegezve igyekszem megnyugodni.

Elővakarom a telefonomat. Martin.

„Rég jártál nálam, hiányzik a formás segged."

Hát, igen. Martin az egyik ilyen elég sűrűn elkövetett faszságom. Pénzért kefél. Ami azért jó, mert nem kérdez. Sem előtte, sem utána. Dugunk, lelépek. Nem csinálunk ügyet belőle. Egy ideje már valóban nem jártam nála. Biztosan megint eljátszotta a pénzét, így kénytelen „baszhatnánk" jeligére körüzenetet írni az összes kuncsaftjának.

Nem válaszolok neki. Kedvem ugyan lenne, de kívánni momentán csak egy valakit kívánok, és addig nem süllyedek, hogy szex közben másik férfira gondoljak. Theodor Rust, te idegesítően jóképű férfiállat! Gyűlöllek, amiért ezt teszed velem! Gyűlöllek, amiért nem gyűlöllek. Fenébe már.

Dühösen vágom be az anyósülésre halmozott mappáim tetejére a táskámat, majd elindítva a zenét, kitolatok a feljáróról. A pirkadat most kezdi vörösre színezni az ég alját, ilyen korán még senki sincs az úton. Szeretek így vezetni. A magány megnyugtató fajtája.

A hétköznapjaim elég kacifántosak. Három nap tartok előadást a hallgatóknak a földtani- és ásványtani tanszéken, az egyetem főépületében, és heti két napot töltök kinn, a város mellett található mezőgazdasági tanszék által üzemeltetett kutatótelepen. Messziről éppen olyan gazdaságnak tűnik, mint az összes többi környező farm, csak ultramodern kivitelben.