Szívecském

-5-

Sziasztok! A zenéről: Nem titkolt szándékom Rust zenei ízlésén keresztül bemutatni nektek kevésbé népszerű irányzatokat is. A fejezetek elején a kedvenc hazai bandám szól, és íme a kedvenc számom tőlük.
Jó olvasást, és azért izgulok rendesen, hogy mit fogtok szólni az új részhez. Jót tenne a lelkemnek egy komment. A

Zaklatottan rontok be a bár mosdójába. Sírhatnékom van, közben majd' felrobbanok. Hangos hahotázás fordulna bennem keserves, lemondó, hisztérikus kacajba. Törni és zúzni lenne kedvem, aztán megint zokogni. Nem tudok eligazodni a bennem kavargó érzelmeken, nem találom a kuszaságban a zsinór végét, hogy ki tudjam bogozni őket.

Annyira viszont már ismerem magam, hogy tudjam, a zaklatott légvételeim után sokkal rosszabb tüneteim jönnek, így mélyeket kortyolva az egyébként kurva büdös, állott levegőből, hátam a hideg metrócsempének vetem, és hagyom, hogy a lábaim kicsússzanak alólam. Baszki, mennyi rágó van a plafonon! Jó kis bulikat rendezhetnek itt. Ha nagyon akarnék, tutira találnék használt kotont, meg részegen felfirkantott, összetört szívvel írt üziket is. Tudnék velük azonosulni, sőt, olyan cifrákat kanyarintanék ide, amitől a legtöbbüknek felfordulna a gyomra. Mert ez vagyok én, az igazi oldalam kicsit sem egy mosolygós, ártatlan szöszi. Mocskos vagyok kívül-belül. Bemocskoltak, mocskossá tettek, és Theodor tudja ezt. Tudja, mert éppen olyan mocskos, mint én vagyok. Ez vonz benne. Felismerem a saját fajtámat.

A nála töltött délelőtt után az egész napom az ördögé lett. Nick lebaszott, amiért két órámat is lekéstem, ráadásul oda sem szóltam, hogy nem jelenek meg, elérni meg nem lehetett. A kinézetem a távollétem okáról is árulkodott. A ruhám gyűrött volt és hiányos, a hajam kócos, az ajkaimra rá is lehetett volna írni, hogy nem olyan régen még faszt szoptam velük. Rém ciki volt az egész. Alig vártam, hogy véget érjen a nap és meló közben rárontsak Steph-re. A csaj egy ideje ebben a klubban pultos, de annyira még sosem voltam kétségbeesve, hogy itt keressem fel, ha cucc kell. Nem úgy, mint ma.

Előttem éppen ekkor vágódik ki a női mosdó ajtaja, és lép be rajta az én emlegetett gyönyörű latin barnám.

– Végre már, baszki, de sokáig tartott! – Tartom a markom a füves cigiért, mint a kéregető homeless egy falnyira tőlem odakint az utcán. Semmivel sem vagyok különb nála.

– Ma koncert lesz, teltház van – vigyorog le rám, amíg az ölembe ejti a megbeszélt öt cigit. Rendes a csaj, hogy megtekeri helyettem. Mondjuk az az egy este után szerintem már vagyunk olyan kapcsolatban, hogy ezt megtegye értem.

– Fúj, itt megdöglött valami – ráncolja az orrát az átható bűzben, majd sorra nyitogatni kezdi az ablakokat.

– Rohad a lelkem – vetem oda, mialatt meggyújtom az első spangli csavart végét. Amint kicsit lejjebb égett a papír, két ujjam közé csípve emelem a számhoz. Érzem, ahogy szétterjed a tüdőmben, átjárja a testemet, és a csillapíthatatlan, sejtszintű, egésznapos remegésem végre csitulni látszik. – Ah, jó a cucc – lehelem magam elé a sűrű füstöt.

– Mi van a térdeddel? – huppan mellém Steph, és kiszolgálva magát, hozzám hajol egy slukkért.

– Gyónni voltam – nézem a rövid, fekete ruhából elővillanó kissé dagadt, lehorzsolt térdeimet. Steph öblösen bugyborékolva nevet fel mellettem. Biztos csak azért érzem így, mert a D-s kosárba rejtett mellei nyughatatlanul hullámzanak tőle.

– Ellobbannál a küszöbön – simít végig a karomon, amit máskor még értékelnék is.

– Találkoztam Istennel és térden állva imádtam – vigyorgok immáron a rágós mennyezetnek ajándékozva a következő adag gomolyfelhőmet.