DOUBLE ODDS /Lando Norris Fanfiction/

6

Amelia

Szóval az van, hogy kellett egy kiút otthonról. Annyi minden szar történt mostanában kezdve Benny-vel aztán George-al, hogy úgy éreztem itt az ideje, hogy eltűnjek egy kis időre. Ezért amikor Papi szólt, hogy Lando defektet kapott, egyetlen gép se indul az elkövetkező 24 órában és hogy autóval akarja megtenni azt a 15 órás utat Ausztriáig, kapva kaptam az alkalmon. Elvállalom, elmegyek itthonról, és mire visszaérek talán elfelejtenek és nem zaklatnak tovább.

- Még mindig nem hiszem el, hogy elvállaltad – szólalt meg Lando halkan a mellettem lévő ülésről. Én magam sem hittem el. Nem vallott rám ez a gondolatlanság, de annyira kétségbeesett voltam, hogy kikerüljek kisvárosunkból, hogy ha Ausztráliáig kellett volna mennie oda is elvittem volna.

- Hidd el én is annyira meg vagyok lepve mint te – nevettem fel halkan. Már besötétedett, lassan 1 órája utaztunk csendben egymás mellett ülve.

- Szerintem olyan 5 óránként cserélnünk kéne

Értetlenkedve néztem rá. – De neked pihenned kell, ne aggódj le tudom egyben vezetni.

Megrázta a fejét majd újra megszólalt. – Nem érdekel, akkor is cserélünk, majd alszok az utolsó 5 órában.

Hát jó, gondoltam magamban. Ha ennyire akarja, akkor nincs kifogásom ellene, amúgy se szívesen vezetnék Franciaországban. Azok az emberek híresek voltak arról, hogy fogalmuk sincs a KRESZről és nem érdekelte őket ha meghúzzák szegény kis autómat.

- Egytől tízes skálán mennyire izgulsz a hétvége miatt? – kérdeztem kíváncsian. Megdörzsölte a szemét, majd várt egy ideig, csak utána válaszolt.

- Talán egy olyan hatos.

- Ó, hát az akkor annyira nem vészes még.

- Nem nem – megrázta a fejét, majd rám emelte tekintetét. – Nálam az már soknak számít.

Összezavarodva néztem magam mellé, és vártam hogy folytassa. Láthatta rajtam, hogy nem nagyon tudok egyetérteni a kijelentésével, ezért nagyot sóhajtva belekezdett a magyarázatba.

- Úgy értem, hogy persze régen, még amikor nagyon kezdő voltam akkor izgultam ennyire sőt, volt akár 8-as is, de egy idő után ez elmúlt. Egészséges izgalom mindig van de – lenézett a kezére és úgy folytatta. – mostanában túlságosan izgulok, és már inkább szorongás mint egészséges drukk, érted?

Bólintottam, igen értettem mire célzott.

- Mielőtt ez az egész előjött volna, inkább egy 2-3-ast mondtam volna, de mostanában nem tudom mi van velem. Úgy izgulok mint aki első alkalommal ül autóban.

Érdeklődve hallgattam, ahogy még ő maga is próbálta kitalálni, hogy vajon mi lehetett a probléma. Természetes volt egy versenyző életében, hogy így reagál néha-néha, de ha már huzamosabb ideje így érez, akkor lassan kezd elhatalmasodni rajta, ami nagyon nem lenne jó a jövőre nézve. Oldalra pillantottam és észrevettem, hogy picit remeg a keze.

Gyorsan odakapott a másik kezével és letakarta. Elfordította a fejét és kibámult az ablakon. Nem gondoltam, hogy ilyen problémái vannak, hiszen mindig olyan kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak látszik. Mindig vidáman szokott interjút adni a futamok végén, mégis úgy tűnik, hogy a mosoly mögött inkább szomorúság van és értetlenség.

Csendben vezettem tovább és nem szóltam egy ideig, hagytam hogy átgondolja mindazt, amit az előbb osztott meg velem. Néha akarva akaratlanul is oldalra pillantottam. Hátrahajtott fejjel ült, szemét becsukta mintha aludna.