DOUBLE ODDS /Lando Norris Fanfiction/

1

2020, június

Amelia

-Amelia gyere, ideje indulnunk – nagyapám Bobby morcosan bekiabált a konyhába. Esküszöm az öreg még a reggelimet se engedi, hogy megegyem. Egy szelet müzlit gyömöszöltem a számba, útközben pedig felkaptam a laptopom. Bobby nagypapa az ajtóban toporgott.

- Nyugi nyugi kész vagyok – miközben elmentem mellette, puszit nyomtam az arcára. – Nem kell morcosnak lenned Papi, hiszen nem olyan nagy szám a srác. Nem fog belehalni ha egy picit várnia kell.

- Még hogy nem olyan nagy szám? – hitetlenkedve rázta a fejét miközben beültünk a kocsiba. – Az a gyerek nálam tanult meg vezetni és most nézd meg hol van! Tudod, amikor annyi idős voltam mint most ő...

És igen, nagypapa imádta elmesélni az életét, azt hogy hogyan jutott el odáig ahol most van, bár gyanítottam, hogy egy két helyen kicsit elferdítette az igazságot. De attól még szórakoztató volt újra és újra hallgatni, ahogy belekezdett ebbe az egészbe. Régen, még a 80-as évek végén azt rebesgették, hogy kiváló pilóta volt, nagyon nagy eséllyel, hogy bekerüljön a forma1-be, de aztán jött a balesete és azután minden esély elszállt. Erről nem beszélt sokat, csak annyit mondott, hogy ott és akkor megfogadta, hogy itt a vége. Egy jelnek vette Istentől, hogy nem halt meg aznap -ami szerintem hülyeség - úgyhogy úgy döntött ideje visszavonulni. Pedig még a karrierje csak akkor indult volna be igazán.

Ezután alapította meg a GoBobby-t ami – igen micsoda név, nagypapa sose volt valami kreatív – egy gokart pálya volt, kezdetben csakis kisgyerekekre koncentrálódva. Aztán, ahogy szépen lassan nőtte ki magát a hely, úgy egyre több mindennel is elkezdett foglalkozni. De a legfontosabbak mindig a gyerekek voltak, és az hogy profi képzést kapjanak, hátha kitudja, egy nap a nagyok közé kerülnek, és ha már ott vannak talán emlékezni fognak az öreg Bobby-ra, aki először ültette őket versenyautóba.

-Mindig is tudtam, hogy abban a gyerekben több van – óvatosan leparkolt a pálya mellett. – Emlékszem az első versenyére, de várj hiszen te is ott voltált!

Szememet forgatva szálltam ki a kocsiból, igen én is ott voltam és bevallom, ha akarnám se tudnám elfelejteni. Az a taknyos rámvert két métert még a cél előtt, de esküszöm az égre, hogy csalt. Láttam ahogy elhagyta a pályát mind a négy kerékkel és úgy tudott csak megelőzni.

-Emlékszem igen.

- Legyél vele kedves jó? Úgy hallottam, hogy mostanában nem megy neki annyira jól – szinte már aggódást véltem felfedezni a hangjában. – De azért ne legyél vele túl kedves, nehogy félreértse!

- Nagypapa! – felháborodottan felkiáltottam. Ahj, miért akar beégetni állandóan? – Ezt neki ugye nem fogod mondani?

- Mit, hogy ne legyen veled túl kedves? – prüszkölni kezdett a nevetéstől. – Angyalom, az a gyerek nagyon kedves és tisztelettudó, de ha csak ferdén néz rád – elkezdte rázni az ujját. – Akkor majd én megmutatom neki hol a helye!

Tudtam hogy csak viccel, de közben mégis volt egyfajta komolyság a hangjában. Mivel apám börtönben van, ezért Papi volt az egyetlen apa figura az életemben. Szinte ő nevelt fel, már lassan 11 éve, hogy befogadott, amiért nem lehetek eléggé hálás neki.

2020, június
Helyszín: London, repülőtér

Lando

Végre otthon. Már olyan régen voltam itt utoljára, hogy szinte honvágyam lett, főleg mostanában. Az utolsó 2 futam után nem vágytam másra csak hogy végre otthon lehessek és átgondoljam a dolgokat.