See you in the past - Várlak a múltban

2. fejezet - 2. rész

Este a nagyival megnéztem a közös sorozatunk legújabb részét. A magam részéről boldogan meglettem volna nélküle, mindenesetre elég jó alternatívának tűnt a köztünk tomboló, generációs szakadék áthidalására. Ráadásul utána nem várta, és nem is várhatta el tőlem, hogy még többet foglalkozzak vele - ő is pihenni indult a saját szobájába, és én is bezárkózhattam a magaméba.

A kezembe vettem a szobrot, és hosszú percekig csak meredtem rá. A tógás férfi mintha megsejtette volna, milyen vihar tombol a fejemben, mert ő is olyan eltűnődő arccal fogadott, mint ahogyan én nézhettem őt.

Délután Andrew társaságában égtem a vágytól, hogy felfedjem neki a titkomat, de végül megálltam. Ugyan hittem benne, hogyha létezik bárki ezen a nyüves bolygón, aki egy pillanatig sem kérdőjelezi meg a szavaimat, akkor az ő, de nem akartam előtte erről beszélni. Nagyon megpróbált lebeszélni a történész-régész vonalról, és ezen valószínűleg a szobor jelenléte sem módosított volna.

Sőt.

Andrew az egyetem elkezdésével és Darrington elhagyásával egy időben kezdett a vallások, illetve a felsőbb hatalmak felé fordulni. Fél év sem telt bele, de már szinte mindig magán viselt egy-két gyógyító kristályt medál vagy karkötő formájában, és egyszer, amikor kifejezetten levertnek látott, hosszasan kifejtette, miféle sötét viharfelhőket lát az aurámban.

A szobrot feltehetőleg csak egy elátkozott tárgynak tartotta volna, és követelte volna, hogy minél előbb szabaduljak meg tőle.

Ám én nem akartam ezt tenni.

Ismét kihúztam a legfelsőbb pöcköt. Kíváncsiságból a korábbival ellenkező irányba kezdtem csavarni, de kemény ellenállásba ütköztem. Ezek szerint a jövőbe nem ugorhatok vele, csak a múltba.

Mély megkönnyebbülés töltött el. A másik Carina, aki eredetileg ezen az idősíkon élt, ezek szerint már nem fog visszatérni. Azzal, hogy visszament a múltba a szoborral, folyamatosan le van maradva hozzánk képest, és előre nem léphet.

Szóval a nagyi emiatt biztosan nem patáliázhat nekünk.

Vagyis nekem, szerencsére csakis egyes számban.

Végül, hirtelen ötlettől felbuzdulva elkezdtem a ruhásszekrényemben kutakodni. A halloweeni buli az Abbot's Ford utolsó koncertjével! Kiválasztottam a kedvenc, rózsaszín estélyimet, és vigyázva belebújtam. Tavaly októberben léptek fel utoljára, de mivel a hegyekben az időjárás hóeséssel fenyegetett, anya nem engedett el Darringtonba.

Most viszont itt vagyok helyben és bepótolhatom!

Ha elég erős vagyok, és kellően sokat tekerhetek a szobron, visszamehetek akár fél évet is!

Gyorsan készítettem magamnak egy halloweenre alkalmas, vámpírosan sötét sminket, magamhoz vettem a színben passzoló kabátomat, aztán kiosontam a bejárati ajtón. A konyhában félrepakolt virágok fájóan emlékeztettek az előző, ablakon kimászós mutatványomra, és nem akartam megkockáztatni, hogy ismét hasonlóan kelljen eljárnom. A ruha azon kevés üdítő kivételek közé tartozott, amelyek rendelkeztek zsebbel, és belerejtettem a lakáskulcsomat és a pénztárcámat. Egy darabig a telefonomat is magamnál szorongattam, de végül mély sóhajjal visszatettem az íróasztalomra.

Ki tudja, mit művelne a téridő egységével, hogyha a múltban hirtelen felbukkanna kettő telefon is ugyanazzal a számmal. Nem emlékeztem rá, hogy aznap kaptam-e hívást bárkitől is, de jobb nem kockáztatnom.

Megszorítottam a szobrot, és kihúztam a legfelső pöcköt a helyéről. Ezúttal sokkal könnyebben tudtam tekerni, és villámgyorsan suhantak a számok. Az arab hatvanas helyett ismét egy egyes fogadott, viszont az óra oldalán kipattant egy újabb pöcök, és amikor elkezdtem azt is tekerni, a legfelső számlap alatt megmozdult a következő.