Segundo Encanto [Szünetel]

1.rész

Félve léptem a hajó fedélzetére. Nem jártam még a vízen túl. De tudtam, ez az egy esélyem van arra, hogy eljussak a célomig, Kolumbiába.

Sosem gondoltam, hogy valaha ilyem messze leszek a hazámtól. Ide kötött eddig az összes jó és rossz emlékem. Miután felhagytam a kutatással, vissza tértem ide és normális életet szerettem volna élni. Már amennyire lehet annak hívni.
De rá kellett jönnöm, hogy a csoda nélküli élet unalmas számomra.

A hajót lekötötte a kapitány és éreztem ahogy a talaj megring alattam. A bizonyos érzés megszűnt és a bizonytalanság fogott el. De meg kellett tennem.
A hajóközbe siettem, ahol várt rám egy függőágy és egy polc. A kapitány készítette nekem a helyet. A segítségemért cserébe.

Belépve az várt amire számítottam. Egyszerű hajóköz, valamint egy lány. Nem volt ismerős, sosem láttam még, de úgy tűnt ő is velünk fog utazni.

-Szia! - köszöntem neki amint elértem a lépcsőn.

-Szia! - köszönt ő is, majd egy mosollyal jutalmazott. Kedves mosolya volt így arra következtettem, hogy nem lehet rossz ember.

-Én Paloma Rodríguez vagyok - jött oda és nyújtotta a kezét.

-Én Sonia Lozano - viszonoztam a cseleketét és ráztam vele kezet - de hívj csak Son-nak

A lány mosolyogva bólintott egyet, majd együtt elindultunk a fedélzetre. Biztos elkel fent a segítség.
A kapitány nagyon kedvesen bánik velük, így kellemes napokat fogunk itt eltölteni. A kis hajója alapból nem valami gyors, és előtte 1-2 pontot még érintenie kell, ugyanis árut szállít, s a végállomás Brazília partjai. Így nagyjából 4 napot fogunk utazni.

Segítettünk a fedélzet takarításában és egyéb teendőkben. Paloma még a konyhán is besegített. Este felé a hajó hátsó részére mentem olvasni. A lemenő nap megvilágította a vizet, így kellő fényt biztosított az olvasáshoz. Nem mintha nem látnák a sötétben, de mégis csak jobb titokban tartani.
Miután túl voltam pár fejezeten, elkezdtem írni a Naplómba. Eredetileg a családok kutatására és azok leírására szántam, de ez a terv meghiúsult, így a mostani kalandjaimar fogom leírni bele.

Kis idő múlva az újdonsült szobatársam jelent meg.

-Ide ülhetek? -kérdezte

-Persze - moaolyogtam rá

-Sajnos ma nem igazán volt időnk beszélni

-Igen, ki gondolta volna, hogy ennyi feladat van egy ilyen ki hajón

A lány felnevetett

-El is felejtettem kérdezni -fordultam felé- Hova tartasz? -

-Bárhová, csak el innen. Ez az első hajó, amit megláttam, így felkéretőztem

-Miért akarsz elmenni innen? -tettem fel az újabb kérdést

-Kisebb bajba keveredtem. Lényeg, hogy nem látnak otthon szívesen.

-Értem. És mit kezdesz a túlparton?

-Hát nem is tudom. Igazából ezen nem gondolkodtam. Valószínűleg keresek majd valami munkát és új életbe kezdek. -jutott eszébe egy lehersegs megoldás- te hova is mész?

-Én Kolumbiába indultam. Egy családot keresek... Családi okok- füllentettem.

Ezután beszélgettünk még pár dologról, aztán először ő, majd kis idő után én is elmentem aludni.
Furcsa ejszakám volt, mert még sosem aludtam hajón és ez egy új élménynek volt betudható.