Lost in Seoul |Taegi ff.|

3. rész

  -Ne azt vedd!-szólalt meg mellettem egy kábé velem egykorú fiú, aki a semmiből bukkanhatott elő, hiszen megesküdtem volna rá, hogy fél másodperce még a környéken se járt. Kíváncsian búcsúztam el Juice-tól, miközben szembeforultam a sráccal. Nálam olyan jó fél-egy fejjel magasabb volt (wahhh nem tudom milyen magas irl szval képekről tippeltemxddd) vékony csontozatú, ennek ellenére látszólag izmos. A sötét haját hosszabbra növesztette, a bal első tincset pedig szivárványosra színezte.-Mármint az márkás, se egy darab szar.-indokolta meg gyorsan a teljesen random közbeszólását.

  -Ohhh...-tettem vissza az ezek szerint sztornózott szerzeményem.-Hát köszi... Akkor viszont melyik...?-buktam le abban, hogy kábé annyira vagyok házias, mint egy tengerparti kavics. Vagy annyira sem. Ez is úgymond az első önálló bevásárlásom annak ellenére, hogy 19 vagyok már egy ideje. A fiú egy kedves mosoly megeresztése után lehajolt a legalsó polchoz, amit nagyjából senki sem vesz észre, majd rövid keresgélés után leemelt 2 fekete-kék dobozos kapszulás kávét és az egyiket a kezembe nyomta.

  -Sokkal jobb, sőt még 30 wonnal olcsóbb is!-promotálta a terméket, mire muszáj volt felkuncognom.

  -Köszönöm a tanácsot...

  -Bármikor máskor is szívesen állok szolgálatodra!-pukadlizett a szivárványos bénán, mert szerintem azt se tudta, hogy kell pukedlizni. Jó, most ezt úgy adom elő, mintha én feketeöves pukedli-sensei lennék, pedig én is valami ilyesmir mutatnék be, talán a kinyújtott kezek helyet fellibbenteném a nemlétező szoknyámat.

  Még egy utolsó hálás biccentés után kikerültünk egymást. A fiú folytatta a bevásárlást, én meg a kasszák felé vettem az irányt, hogy hazacipelhessem a kajánkat, ami 3 egyetemista fiú mellett nem fogja sokáig bírni.

  Épphogy kipakoltam a cuccokat már nyílt is az ajtó, amin Jun és Wow lépett be röhögve mögöttük 2 másik fiúval, akikből az egyik gyanúsan ismerős volt, hiszen nem minden második embernek van az első tincse szivárványosra festve.

  -Szia, Yoongi!-intett Junhee (Jun), azzal a cipőjét lerúgva ledobta magát a kopott kanapére.

  -Üdv!-köszönt Sehyoon is és követte a másik példáját, a bolti fiú azonban nem mozdult, csak az alsó ajkába harapva mosolygott rám.-Ja, igen...-kapott észbe Wow, mikor a 2 ismeretlen nem jött a küszöbön túlra.-Bementünk a Művészetire, tudod, megnézni a helyet meg ilyenek. Ők meg éppen ott voltak, egy évvel felettünk járnak, szóval gondoltuk nem baj, ha felhívjuk őket. Seungmin,-mutatott a fehérhajú srácra, aki kedvesen nyújtotta a kezét felém, amibe a gesztust viszonozva csaptam bele.
  -Yoongi.-biccentettem.

  -És ő pedig Jooyeon.-intett Sehyoon a szivárványra, ki még mindig csak fojtott vigyorral bámult.-Beugrott a boltba, úgyhogy még kajánk is van.-erre mindenki felnevetett kivéve kettőnket.

  -Tudom...-nyújtottam én a kezem Jooyeonnak. A fiú mintha bűvöletből riadt volna megrázta magát, majd szinte belebotolva a karomba megrázta.

  -Persze, hogy tudod...-suttogta olyan halkan, hogy csak én hallottam. A mély hangszínétől viszont kirázott a hideg, ahogy a levegő megrezegtette a hangszálait. A tekintete egy pillanat alatt darabosan végigmért. Olyan volt, mintha a barna szemei magukba vonzanák a vonásaimat, az alakomat és többé nem én birtokolnám őket.-Összefutottunk a boltban, ezért nekem köszönhetitek, hogy nem kutyaszar kávét kell innotok. Nagyon szívesen.-emelte meg ismét annyira a hangját, hogy újra mindenki jól hallja.

  -Hálás köszönet, te fasz csak, hogy örüljél!-verte tarkóm Seungmin, miközben ő is belépett a lakásba az ajtót becsukva, ezzel a fehér hajú felém szorította ki Jooyeont az eddigi helyéről, ami miatt a srác egyet lépve igazán közel került hozzám, ezért akarva-akaratlanul is megcsapott a parfümje édeskés illata.

  Zavart voltam, nem tudtam felnézni a fiúra, jó inkább már férfira, ő azonban látnom se kellett, hogy tudjam éppen lepillant rám.

  -Nekem még pakolnom kell... De nektek jó szórakozást!-sprinteltem ki egy mondvacsinált indokkal a kínos szituációból egyenesen az egyébként teljesen rendezett, doboz-mentes szobámba.

  Egyébként szívesen maradtam volna kint a többiekkel, hogy Junt és Wowot jobban megismerjem, sőt még Seungmin is szimpatikus volt, viszont Jooyeon jelenléte annyira feszélyezett, hogy erről gondolkodás nélkül lemondtam. Ezzel a kitalált pakolászással legalább nyertem egy kis időt magamnak, amit úgy döntöttem az ágyamon heverészve fogok eltölteni.

  Tae nem írt vissza... Konstratáltam miután lecsekkoltam a közösségimédia platformjaimat. Biztos csinál valamit Jooniékkal, vagy Kookkal. De nekem nem kell aggódnom, hogy valaki mással van, hiszen szeret és sosem hagyna el azok után, amiket a kapcsolatunk átélt.

  "-Gyönyörű ez a hely!-fordultam vissza a kisebbik Kimhez, aki mosolyogva követett a domboldalra. A Nap éppen abban a fázisban volt, mikor a fele már átbukott a horizonton, viszont a teteje még aranyos fénnyel borít be mindent. Ez alól Tae sem volt kivétel: az amúgy fekete tincsei most kávébarnán csillogtak, mintha éppen frissen elkészített ital lenne, a sugarak az íriszébe karamell színt idézve bennük itt, ott néhány sötétebb csíkkal barázdálva. A bőre kreol volt, a bal szeme alatti kis anyajegy pedig édesen kihangsúlyozódott.

  -Kooknak köszönd. Ő beszélt róla.-vont vállat szerényen a fiú. Miket beszélek? A májusra való tekintettel vékony pulóver viselő Taehyung már inkább férfi, mint fiú.

  -De te hoztál el...-fontam a nyaka köré a kezemet, ugyanis időközben beért, majd várakozón felpillantottam rá.-Köszönöm. Neked.-halkan felnevetett, miközben a lapátkezeit lecsúsztatta a derekamra, hogy annál fogva vonjon közelebb magához. Kézségesen simultam a mellkasához, ezért a két réteg anyagon keresztül is éreztem a bőre melegét, ami kellemesen hatott a hűvöskés tavaszi szellőben, ami mindkettejünk haját oldalra borozolta.

  -Bármikor, csak szólnod kell.-nyomott egy lassú, érzelmes puszit a számra, de nem hagyta, hogy csókká mélyítsem, inkább előbb elvált tőlem, miért összeráncolt szemöldökkel pillantottam fel rá.-Ki kell érdemelned, Cica!-vette elő azt az arcát, amivel mindig valamelyik játékát kezdte el. Ez a "kéretem magam" volt, az egyik kedvence. A lényege tömören, hogy Tae az állát felszegve kihasználja azt a pár(sok) centit, amennyivel magasabb, szóval még pipiskedve sem tudom megcsókolni, így könyörögnöm kell neki. Viszont most nem volt kedvem az ilyen gyermeteg játszadozáshoz, úgyhogy a finomnál enyhén fogva durvábban megragadtam a fiú tarkóját és a meglepődöttségét kihaszálva lehúztam az ajkaimra. Döbbenetében halkat nyögöt, ami elég volt nekem arra, hogy a nyelvemet átsiklassam a szájába. Mivel a kapcsoltsunkban határozottan Taehyung volt a domináns hamar megelégelte, hogy a gyelpő az én kezemben van, ígyhát egy pillanat alatt átvette az irányítást, majd rápaskolt a fenekemre jelezve: nyugodtan felugrohatok az ölébe, mert fel van rá készülve. És nem voltam teljesen idióta, hanem gondolkozás nélkül rugaszkodtam el a földtől, hogy a combjaimat Tae csípője köré fonhassam.

  Percekig maradtunk így. Élvezve egymás ízét, közelségét, érintéseit. Minden benne volt abban a csókban: a szeretet, a gyengédség, az imádat, szenvedély, ragaszkodás. Szóval érthető miért tellett annyi időbe az elválás.

  -Szeretlek.-nézett mélyen a szemembe a Kim. Mióta újra összejöttünk már vagy fél éve folyamatosan úgy mondja ezt a szót, mintha holnap már nem kelne fel többé a nap és az én szívem minden alkalommal majd' kiugrik a helyéről. Tényleg. Azok a túlcsorduló érzelmek megbabonáznak, nem tudok nekik ellenélni, nemmintha akarnék. Mivel tetszik, ahogy látszik a fitalabb fiún, hogy az érzései ugyanolyan erősségűek, mint az enyémek, azaz, ha a világ és közte kéne választanom boldogan lennék 8 milliárd ember gyilkosa.

  -Szeretlek.-bólintottam ugyanolyan komolyan, aztán újra összeforrtunk."

  Ezt az emléket az ablakon besütó nap aranysárga sugarai idézték fel bennem, amikor egyenesen a pupillámba fúródtak, ezzel ideiglenesen teljesen megvakítva. De ez nem is zavart, hiszen konkrétan fejest ugrottam a múltamba. Nem érzékeltem semmit a jelenből, mintha álmodnék, vagy legalábbis hallucinálnék.

  "Hiányzik, Tae..." biggyesztettem le az ajkaimat. "Elviselhetetlenül hiányzik..."

  A mély egyedüllétbe zuhanástól 3 jól hallható kopogás szakított ki, mire morogva átfordultam a hasamra, hogy egy "Igen?" kiáltás után láthassam, hogy ki lép be. Jooyeon. Jooyeon kezében egy zacskó csipsszel.