SHADOW ━ jay park. ✔

hatodik.

( ミ☆ ) SIX
real life.

- Én amondó vagyok, hogy skippeljük a mai edzést. - szólalt fel Jake, miközben mind a négyen a sportpálya felé tartottunk órák után. 

Hogy őszinte legyek, nekem se volt nagyon kedvem még plusz másfél órát itt maradni, és egy helyben ülni, de megígértem a fiúknak hogy mostantól rendszeres vendége leszek a fociedzéseknek szóval muszáj vagyok maradni.

Úgy tűnt senkinek sincs energiája a mai sportoláshoz, de amint kiértünk a pályára még inkább elment a kedvem. Megpillantottam Jayt, ahogyan az edzőjével beszélget, látszólag teljesen normális ruhát viselt. 

Ezek szerint ő ma nem is fog beállni gyakorolni? Jutott eszembe az első kérdés, amire pár másodperc múlva választ is kaptam azzal, hogy helyet foglalt a kispadon.

Egy vállvonással vonultam fel én is a nézőtérre, kényelmesen elhelyezkedtem majd elővettem a telefonom és írtam anyukámnak, hogy megint egy picit később megyek. Épphogy letettem a mobilom, megéreztem, hogy valaki leül mellém és ki más lehetett volna, ha nem a szőke fiú...

- Úgy tűnik a sors akarja így, hogy mindig találkozzunk. - mosolygott rám pimaszul, mire én megforgattam a szemeim.

- A sors alatt magadat érted? - ráncoltam a szemöldökeim, miközben végigmértem. - Úgy követsz, mint az árnyékom.

Jay felnevetett. De valamiért, ez a nevetés olyan... más volt. Amint rá néztem megpillanthattam ahogyan ajkai szélesre húzódnak, ezzel elérve, hogy szemei is összehúzódjanak. Fogalmam sincs miért, de...

Aranyosnak találtam.

- Ha kell, szívesen leszek az árnyékod. - szólalt meg aztán újra, visszarángatva engem a valóságba.

- Azért ennyire messzire ne menjünk. - hessegettem el. - Hogy-hogy nem játszol?

- Nahát, csak nem érdekel? - húzódott ismét oldalmosolyra szája, mire én megforgattam a szemeim.

- Akkor felejtsd el.

- Oké oké, vicceltem! - nevetett, miközben feltartotta védekezően a kezeit. - Kiment a bokám, ezért két hétre fel lettem mentve az edzésről, plusz tesi óráról.

Tekintetem levezettem a lábára, amin semmiféle kötés, sín vagy bokarögzítő nem volt. - Nekem nem tűnik úgy, hogy bármi baja lenne.

- Nem is mondtam, hogy ez igaz. - kacsintott. - Csak nem akarok a kövi meccsen játszani. Az ellenfél csapat nagyon erőszakos én meg azért még szeretnék egyben maradni. Illetve így legalább felszabadultak a délutánjaim és kicsit tudok másra is koncentrálni.

- Miért mondod el ezeket nekem? - ráncoltam szemöldökeimet, miközben kérdőn néztem rá.

- Én magam se tudom. - nevetett fel. - Csak hogy ne úgy legyek meg neked, mint a 13-as számú játékos.

- Azzal már elkéstél. - rántottam vállat. - Nem is vagy annyira köcsög, mint hittem.

- Ezek szerint hozzád is elértek a pletykák.

- Elég nehéz lett volna ha nem, kb mindenki rólad beszél.

- Ezt örömmel hallom.

Tényleg ahogyan itt ült mellettem és normálisan tudtunk beszélgetni, egyáltalán nem éreztem azt, hogy jogosak lennének rá a becenevei. Nem volt bunkó, nem szólt be, normális hangnemben szólt hozzám és még viccelődni is próbált. Vagy lehet, hogy ezt csak velem csinálja?

Hiszen új vagyok. Miért is kezdene el engem már az első napomon piszkálni? Jogos a felvetés, hogy csak nekem jópofizik, aztán a hátam mögött tényleg egy másik személyiségét mutatja. Azt, amit mindenki ismer, csak én nem.

Azt a másfél órát végig beszélgettük. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élveztem, mert tényleg így volt. Viszont ezzel együtt... fura is. Nem hittem volna, hogy olyan felszabadultan tudok majd Jayyel beszélgetni körülbelül 5 perc ismeretség után, mintha legalábbis együtt nőttünk volna fel.

Kétség kívül fura volt a helyzet.

Annyira beleéltük magunkat a témába hogy fel sem tűnt amikor az edző megadta a végső sípszót, ami azt jelentette, hogy vége az edzésnek. Éppen felnevettem valamin, amit Jay mondott, amikor is meghallottam a nevem a kék hajú barátom szájából.

- Lucy! - kiáltotta, miközben ő és a másik két fiú felénk közeledtek. - Mit csinálsz? Mondtuk neked, hogy ne állj szóba vele.

- Mi csak beszélgettünk. - próbáltam egyből védeni a helyzetet, ami kiváltott Sunghoonból egy szemforgatást.

- Szóval már meg van szabva hogy kivel beszélhet és kivel nem? Mi ő, a ti kutyátok? - lökte oda a szőke fiú gúnyosan nekik.

- Semmi közöd nincs hozzá. - fonta keresztbe karjait maga előtt Jake. - És nem, ő nem egy kutya, csak próbáljuk megvédeni az olyan gyökerektől, mint te.

- Vicces, mert pont te kutyáztál le körülbelül egy hete üzenetben. - néztem rá egy mindent tudó tekintettel.

Keeho széttárta karjait. - Te most komolyan az ő oldalán állsz? - mutatott rá Jayre.

- Nem állok senki oldalán! Nem ötödikben vagyunk.

- Úgy tűnik ők még igen, tekintve, hogy megtiltják a velem lévő találkozást. - fordult felém a szőke.

- Haver, leállnál légyszi? Ez most kurvára nem rád tartozik!

- Akkor kire? Ha jól tudom én vagyok a fő szereplője ennek a sztorinak, ezáltal de igen, rám is tartozik.

- Egyébként is, szerintem eléggé túltoljátok ezt az egészet. Nincs Jayyel semmi baj, tök normális, csak ti ültettétek el azt a fejemben, hogy ő a nagy köcsög. Szóval kérlek ne etessetek hamis infókkal. - ezután megfogtam a cuccaimat, felpattantam a helyemről és otthagytam a csapatot.

Kicsit feldühített a fiúk viselkedése. Jay tényleg nem tett velem semmi rosszat, még, szóval nincs joguk azt mondani, hogy nem beszélhetek vele. Sőt, most ahogy Jay rávilágított, ők tényleg megszabták kivel állhatok szóba és kivel nem.

Szinte már pórázon fogtak engem, csak azért, mert "még nem ismerem annyira a sulit". Az, hogy Jayt ennyire félreértettem csak a hab a tortán volt. 

Idegesen estem haza, majd egy gyors köszönés után fel is rohantam a szobámba és bezártam az ajtót kulcsra. Próbáltam tanulni egy kicsit, de nem igazán ment, így inkább megnéztem egy filmet.

Aludni se nagyon bírtam. Mintha beleférkőzött volna az elmémbe és elérte, hogy csakis rajta járjon az eszem. 

És ezért nagyon utálom most...