( jay park. )
❝Úgy jött, mintha a szél fújta volna ide, s úgy maradt, mintha meg lett volna írva.❞
Maga Lucy se tudja, hogy mire vállalkozott akkor, amikor a többszörös tagadás ellenére mégis felbukkant Jay Park házibuliján. Talán a sor...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
( ミ☆ ) TWENTY-THREE real life.
Itt volt előttem, Ő. Hátranyalt hajjal, fekete zakóban, tökéletes illattal és a saját valójával. Nem tudtam nem gyönyörködni benne, egyszerűen a fiú annyira természetesen szép volt, hogy azt hittem ott helyben ájulok el.
Felkért egy táncra. Ahogy megígértük, egy tánc és utána lépünk. Viszont... hova is fogunk menni ezután? Fogalmam se volt. Erről azóta se beszéltünk, de úgy gondoltam Jay úgyis meglepetésnek fogja szánni és ha rákérdeztem volna, akkor se mondta volna el. Így hát csak kíváncsian vártam.
"Mondtam már, hogy gyönyörű vagy így?" - Szólalt meg a kellemes csendben a fiú, amikor elkezdtünk táncolni.
Tenyere erősen szorította a derekam, enyéim pedig a vállát, így billegtünk ide-oda, élvezve a lassú zenét. Az egész olyan szürreális volt, három hónappal ezelőtt nem is sejtettem még, hogy ez az egész idáig fog vezetni.
"Mondtam már, hogy iszonyúan flörtölsz?" - Vágtam vissza, mire ő megejtett egy szívdöglesztő mosolyt.
"Csak azért, mert most ideges vagyok."
Összeráncoltam a szemöldökeim. - "Miért vagy ideges?"
"Mert rólad van szó."
Szívem nagyot dobbant erre a kijelentésre, válaszolni sem bírtam így csak lehajtottam a fejem és reméltem, hogy nem veszi észre az arcomon megjelent pírt.
"Lucy..." - Kezdte és jobb kezével állam alá nyúlt, így kényszerített arra, hogy szemébe nézzek. - "ha kérdezek valamit, megígéred, hogy őszintén válaszolsz?"
Bólintottam egyet és vártam, hogy folytassa. Jay mélyen a szemembe nézett, minthogyha láthatná mögöttük a lelkem is, majd feltette a bizonyos kérdést.
"Tényleg megérte ez az egész?"
Pár pillanatig csak néztem őt, az arcát, a mimikáit, a vonásait. Ebben a pillanatban tudatosult velem, hogy kivel is van dolgom. Jay Parkkal. És nem, nem azzal a Jay Parkkal, akiről elterjesztettem a zaklató pletykákat; nem azzal a Jay Parkkal, aki olyan erőszakosan akart kisajátítani magának; nem azzal a Jay Parkkal, akitől menekülni próbáltam.
Mert igen, egy időben tartottam tőle, és arra vártam, hogy hagyjon békén. De az a régi Jay volt.
A mostani Jay Park, akit látok, pontosan az, akit mindig is akartam látni. A kedves, meleg szívű, és törődő Jay Park, akit nem érdekel más, nem érdeklik a vélemények és a pillantások.
Ez volt az a Jay Park, akit végre sikerült kiszabadítanom.
