Part 45. - 12-es szoba.

15.5K 233 12
                                    




12.
Malcolm szobájának a száma.
Szinte futottunk, annyira akartuk már egymást.
Az ajtón nem bementünk, hanem berobbantunk.
A kék selyem ruhámnak annyi volt. Malcolm egy mozdulattal tépte le rólam. Ott álltam előtte sötét kék tangában és a hozzá illő csipkés melltartóban, na meg a tűsarkú fekete szandimban.

Egyet hátra lépett és végig mért. Megnyalta a szája szélét. Tetszett neki amit látott.
Kicsatolta az öv csatját, levette a nadrágját, az ingjét és a nyakkendőjét. Mindenét.
Letérdelt elém, egyik kezével arrébb húzta a vékony anyagot és belém nyalt.
Belemarkoltam a hajába és már szinte tépni kezdtem.
Mintha a cigarettát vonták volna meg tőlem, vagy a drogot, úgy hiányzott ez az érzés nekem.
Malcolm olyan volt számomra mint a legerősebb drog.
Iszonyatosan akartam!
Hosszasan szívogatott és izgatott. Abbahagyta, lehúzta a tangát és levette a melltartómat.

- A cipőd marad. Abban akarlak megdugni édesem, deinkább szarrá kefélni. – Suttogta.

Tiszta libabőr lettem tőle.
Lefeküdt az ágyra, hanyadt.

- Ülj az arcomra. – Utasított.

Felmásztam rá, és a szájához térdeltem. Olyan erősem belém nyalt hogy a sikolyomat lehet még a szomszéd szobában is hallották.
A hajamnak és a sminkemnek annyi volt. De pont leszartam. Azt akartam hogy legyek végre mindennél jobban megdugva általa.
Malcolm hirtelen lefordított magáról és fölém hajolt. Kegyetlen nagy döféssel már bennem is volt.
Ilyennek még sose láttam. Beleadott apait anyait ebbe és a végén már sikoltani sem volt erőm, annyira átéreztem az egészet. A fellegekben jártam.
Úgy baszott meg, amiről eddig csak álmodni mertem.
A combja a fenekemnek csapódott és ettől a hangtól csak még jobban beindultam.
A hasamra fordított és hátulról tett most magáévá.
Néha rácsapott a fenekemre.
Kibaszottul imádom.

Egyszere élveztünk el.
Felhúzott az ágyról és hátulról átölelve, a melleimet markolva és az arcomat csókolgatva, együtt estünk mámorba.
Pár másodperc múlva lerogytunk az ágyra és vagy 10 percig csak lihegve feküdtünk.
Ezek voltunk mi.
Ez volt az igazi szerelmes Nina és Malcolm.

Tizenegy óra is elmúlt, mire vissza mentünk a násznéphez.
Nic és Jake azonnal észre vett minket és rohantak is hozzánk gondolván, hogy minden szaftos dolgot elmondunk majd nekik.

- Na mi a helyzet szexi bébik? – Kérdezte Nic.

- Minden rendben haver. – Mondta Malcolm, majd úgy fogtak kezetint két testvér, mint két legjobb barát.

- És akkor most, egy pár vagytok hivatalosan is? – Kérdezte Jake világi vigyorral a képén.

- Igen, egy pár. – Néztem rá Malcolmra, aki erre megcsókolt.

- Baszki, nagyon örülök. – Ugrott a nyakunkba Nic.

Leültünk a helyünkre, ittunk egy pohár vizet mert már kicsit kivoltunk száradva.
Ekkor mellénk lépett Robert.

- Szia nagyapa, hogy vagy?

- Itt a kérdés nem az, hogy én hogy vagyok drága kisunokám, hanem az hogy bevágtad e már a kis farkadat ennek a szépséges hölgynek?

A vizemet kiköptem az asztalra, annyira röhögtem hogy nem bírtam abbahagyni.

- Nagyapa! – Szólt rá Malcolm.

- Hagyd édes. – Vettem át a szót. – Nos Robert igen be vágta. És nem számít hogy mekkora az unokájának a farka, a mostani méretével is mérhetetlenül fantasztikusan megtug dugni. – Mondtam.

Robert nagyon laza volt. Tudtam hogy vele lehet ilyenekről beszélgetni és érti a poént.

- Malcolm, ez a hölgy egy értékes kincs. Nehogy elbasszad fiacskám. – Megveregette a vállát majd elment táncolni.

- A nagyapád egy hatalmas forma.

- Kurvára az. De amúgy komolyan gondoltad?

- Mit?

- Hogy mérhetetlenül és fantasztikusan duglak meg?

- Komolyan mondtam. Szívem szerint most azonnal elmennék még egy menetre.

- Imádom hogy ennyire perverz vagy baszki, gyere ide. – Újra magára húzott és meg csókolt.

Kis ékesség. +18! - BEFEJEZETT.Where stories live. Discover now