Dear Homophobe - Befejezett

10.

Edzés után késő volt és hideg. Alec azt kívánta bár felvett volna egy kabátot is reggel. Talán a park nem a legszerencsésebb választás, de legalább nem volt körülöttük senki, Alec pedig úgy tippelte a nyitott tér segít a fekete hajúnak. Ha egy zárt szobában lettek volna kettesben, nem lehetetlen egy újabb pánik roham. Alec úgy érezte összerakta a képet a fejében, de megvárja a megerősítést, ha az érkezik. Aedan jelenleg a harmadik cigijét szívta, de nem akarta siettetni. Nem érezte, hogy sok joga lenne hozzá, valamint tisztában volt vele, hogy a másik a tagadás bajnoka, így elég nehéz lehet neki most bármit is kinyögni. Végül mégis megszólalt.

- Tudod, nevetséges, hogy mennyire jól nézel ki.

Ezek voltak az első szavai hozzá a hosszú csend után, Alec pedig nem bírt nem elereszteni egy rövid nevetést.

- Ne röhögj - morogta Aedan bosszúsan. - Nagyon utállak érte.

- Nos, fogadd bocsánatkérésem a dolog miatt.

Aedan fintorgott, majd a fintor eltűnt, és elnyomta a harmadik cigit is. Egy újabb hosszú szünet kellett ahhoz, hogy folytassa.

- Igazából nagyon régóta tudom, hogy meleg vagyok - kezdett bele végül. - De sosem békéltem meg vele igazán, pedig még a szüleim is támogattak. Amikor gimibe kerültem különösen ideges voltam miatta, és eldöntöttem, hogy inkább elrejtem - itt fáradtan elmosolyodott. - Féltem az olyanoktól, mint amilyen én vagyok. Ah, idáig fajult volna ez az egész? Nem csodálom, ha utálsz.

- Talán megérdemelnéd - vont vállat Alec. - De nem utállak.

Aedan jól láthatóan nyelt, majd folytatta.

- Szóval csajokkal kezdtem el randizni. Még élveztem is, a lányok mindig is odáig voltak értem, de persze nem nagyon éreztem sok vonzalmat egyik iránt se. Akkortájt történt. Noah... Noah volt a legjobb barátom, és... Francba, Noah... - temette arcát kezei közé. Aztán összeszorított a a fogait. - Szóval, eldöntötte, hogy nem fogunk tovább bujkálni. Coming outolt, és igazából senkinek nem volt semmi baja vele. Normálisan bántak vele utána is. Persze nélkülem is akadtak akik beszóltak érte, de őszintén anno nagy hatással volt rám, hogy megtette. Elhatároztam, hogy én is meg fogom, és szakítottam az akkori barátnőmmel. Junonak hívták.

- Oh.

- Ezek szerint már hallottál az esetről - sóhajtott. - Nem csodálom, a suliba aligha volt annál nagyobb pletyka, minthogy Juno unokabátyjai megvertek. De igazából nem vertek meg.

Ezen a ponton a keze fehéredésig szorította a pad fáját. Alec nem szólalt meg, de óvatosan lefejtette ujjait a padról, és a sajátjai közé fűzte őket. Aedan pár pillanatig csak meredten bámult az összekulcsolt kezükre, aztán megszorított azt.

- A szakításunk utáni napon Juno könyörgött, hogy menjek át hozzá, és beszéljük meg. Én úgy mentem oda, hogy le akarok zárni mindent, de Juno ott se volt, csak az unoka bátyjai. Először azt hiszem tényleg meg akartak verni. Aztán az egyikük azt mondta, hallot egy pletykát, hogy amúgy meleg vagyok. A másik azt mondta, ez így még jobb - itt elcsuklott a hangja. - Órákig voltam ott. Órákig. Francba...

Aedan ekkora már könnyezett. Szabad kezével igyekezett letörölni őket, de aligha ment sokra. Alec inkább finoman közelebb húzta, és elérte, hogy a fekete hajú eltüntesse arcát a vállába. A pulcsijának nem lesz baja pár könnycsepptől.

- És tudod mi a legrosszabb? - motyogta Aedan a vállába. - Hogy azok a rohadékok képesek voltak elérni, hogy elmenjek. Nem is egyszer. Hogy lehet ez? Hogy lehettem annyira undorító, hogy élvezzek valami ilyesmit? Hogy tehették azt velem, amit tettek? Mi joguk volt hozzá? És csak röhögtek rajtam, és közölték, hogy mért sírok, mikor itt a bizonyítéka, hogy élvezem... Én nem... Én nem vagyok ilyen... Én nem...

Ezen a ponton a hangja felmondta a szolgálatot, és csak a vállai rázkódtak csendesen. Alec türelmesen várt, szabad kezének ujjai pedig a hátát cirógatták. Hosszú percekig ültek így, mire Aedan megnyugodott valamennyire.

- Beszéltél már erről valakinek? Rajtam kívül.

- A szüleim elküldtek egy pszichológushoz. De persze soha nem mondtam neki szinte semmit. Szégyelltem az egészet - hümmögött Aedan a vállába. - Meg irtóztam még csak rágondolni is, most is irtózom. De közvetlenül utána mégrosszabb volt. Nem bírtam, ha valaki hozzám ért, és ha az illető férfi volt, csak még rosszabb. Így kezdődött az egész, egyébként. Nem sokkal azután, hogy visszamentem a suliba Noah megölelt. Teljesen kiborultam tőle, aztán pedig az egészet arra kentem, hogy a melegségétől irtózom, és nem akarom, hogy egy meleg ölelgessen. - Itt fájdalmasan felnevetett, aminek nagyrészét elnyomta a pulcsi, amibe az arcát temette. - Őszintén, ez az egész homofóbia hozott helyre. Tudom, hogy ez borzalmasan hangzik, de most, hogy így visszagondolok az egészre, így van. Segített valahova fókuszálni az összes fájdalmam és haragom. Észre se vettem, hogy idáig fajultak a dolgok...

Aedan elvált a vállától, és kiegyenesedett.

- Sajnálom. Tényleg. Ahogy viselkedtem az...Sajnálom. Nem várom, el, hogy megbocsáss, és tudom, hogy mindez nem mentség rá...

- Akkor jó, mert nem is bocsátom meg ilyen könnyen a viselkedésed, attól függetlenül, min mentél át - szögezte le Alec. - De. Ettől még amin átmentél az borzalmas, és sosem szabadott volna ilyesminek megtörténnie. Te pedig nem vagy undorító, sosem voltál, és nem is leszel. Azok, akik ezt tették veled talán, de te nem. Világos?

Aedan ajak megremegett. A szemeibe újabb könnyek gyűltek.

- Francba, ha ilyeneket mondasz, csak megint bőgni fogok, mint egy lány!

- Annyit bőgsz, amennyit akarsz - kuncogott Alec, majd előrehajolt, és finoman megcsókolta. Aedan viszonozta.

- Köszönöm, hogy még mindig itt vagy. És azt is, hogy mindezek után is itt vagy.

- És nem is tervezlek itthagyni.

Aedan arcát halvány pír borította el, szóval inkább vissza is dugta Alec vállának védelmébe.

- Nem értelek - vallotta be, pulcsitól torzítva. - Csak problémát okoztam neked. Szóval, mért...?

Alec őszintén nem volt biztos a válaszban. Ha belegondolt, mióta csak megismerte, Aedan erőteljesen képviselte mindazt, amit a legkevésbé tolerált más emberekben, és mégis, nem mondta volna, hogy volt pillanat, amikor utálta volna mindezért. Talán sajnálta volna? Egész biztosan, hiszen most, hogy a srác itt ült a karjaiba, törékenyebben, mint valószínűleg azóta az eset óta bármikor is, lehetetlen lett volna nem együtt érezni a fájdalmaival. Azonban a puszta sajnálat nem magyarázza a vágyat, hogy segítsen helyrebillenteni ennek a szerencsétlennek az életét, elvégre Alec sosem volt az a típus, aki meg akart váltani más embereket. Általános filozófiája az volt, hogy mindenki élete tele van problémákkal, és egyszerűbb, ha mindenki a sajátját próbálja megoldani. Mégis itt van, nem csak most, miután végighallgatta mindezt, hanem már korábban is, mikor még csak azt tippelgette, hogy Aedan talán meleg, csak letagadja, és segíteni akart. Már akkor is bele akart szólni az életébe, hogy jobbá tegye azt, ezt pedig nem nagyon tudta megmagyarázni. Mostanra azonban biztos volt egy dologban, mégpedig, hogy többé nem képes elsétálni. És bár mások már könnyelműen szerelemnek neveznék az érzést, Alec tisztában volt vele, hogy még hosszú út áll előttük.

The End 

(lehetséges 2. évad egyszer..?)