A tenger,min evezek,nem mindig csendes,néha háborog,
Erősebb hullámok jönnek felém mikor rád gondolok,
Olykor,vízbe esek,s életemben elindul a hátramenet,
Lelkem legbelül miattad mégis, hálás lehet,
Megtapasztalta milyen az,mikor valakit igazán szeret.
A víz, egy ideig fenntart,remény adatik a hajóra visszatérnem,
Ha nem jön össze,a fulladozást kell újra
átélnem,
Emberek sokassága gondolja azt, hogy kár értem,
A halálba vezető útnak ösvényére sikerült rálépnem.
Hova lett az a fiú,kinek lelkét láncok helyett,pillangók fedték?
Mióta útjaink elváltak,azóta is gyötörnek az esték,
Két ifjú,kik az örök békét keresték,
Megviselt szívüket a tüskék befedték,
Egymást az idő múlásával elfeledték.
Most is,a felszínen lebegek,
Kapálózok,s kiutat keresek,
Kapkodok a levegőért,ahogyan annó feléd is,
Akkor sem a fél kellet belőled,hanem az egész is.
Beszédem hatására sikerült kilengnem,
Látom a hullámokat,ideje sietnem
Sajnálom,hogy '44'-et eddig sem kerestem,
Nagy lett a baj az utóbbi időben.
