Egyedül fekszem a csillagos ég alatt.
Egy részem, még mindíg hozzád tapad.
Feledni nem tudom,mélyreható szavad,
változik minden,de valami megmarad.
Kavarognak bennem az érzelmek,
s,egyre közelebb érezlek.
Istenem,a galambok tán vétkeztek?
Az ürességet betölthetted volna,
de nagyobb a lyuk, kapcsolatunk után.
Mivel,nem jártam a magam útján,
lettem lelkileg százról, nullán.
Lelkem, lehetne akár egy egyenes út is.
Jövő képünk,egyben már a múlt is,
játékunk ezen része már nem multis.
Meguntam ezt a csillagos eget.
Ugyanazt látom,semmi sem változott,
tehetetlenségünk volt az, mi kárt hozott.
Szerelmünk tüze kialudt,s örökre távozott.
