Szükségem van rád

Zavar

"You spear me, make me go nuts, I hate it all
Take it all back with you, I hate you so bad."

* * *

Doyun ajtajában állt, és egy zacskót tartott a kezében.

A lány lefagyva meredt rá. - Mi a bánatot keresel itt? - bukott ki belőle. Közel sem volt bántó a hangja, inkább tökéletesen értetlen és zavarodott. Yoongit meglepte a változás, de nem tette szóvá.

Megemelte a zacskót, és a lány felé nyújtotta. - Nem jöttél le. És már lassan hat órája nem ettél. - Noszogatva megmozdította a zacskót tartó kezét, jelezve Doyunnak, hogy vegye már el.

A lány összeráncolta a szemöldökét, és vonakodva elvette a zacskót. - Miért hoztad fel?

Yoongi hitetlenkedve felvonta a szemöldökét. - Szívesen - mondta élesen. Aztán megfordult, és ott hagyta Doyunt a zacskóval és a kérdőjelekkel a feje fölött.

Nem kellett volna felhoznia neki a kaját. Mégis mi ütött belé? Mire számított? Annyira hülye volt! Csak lejáratta magát, és különben is... Mi a frászért csinálta?

Felsóhajtott. Tudta, miért csinálta. A lány véres tenyerei miatt. Hallotta, hogy zongorázik, aztán hallotta, hogy gitározik. A sérült kezével. Egész nap ki sem mozdult a stúdiójából, és enni sem jött le. Mindig figyelt, hogy a felszínt kapargassa csak, és soha nem állt szándékában többet megtudni Doyunról. De most belátott a kéreg alá. A véres tenyerek megmutatták, hogy sokkal több van a háttérben, mint amennyit ő gondolt.

A francba már, Yoongi! Mi a fene van veled?

Megrázta a fejét. De Doyun véres tenyerei csak nem akartak eltűnni.

* * *

Doyun a zacskót bámulta, és lassan visszament a szobába. Becsukta az ajtót, és kábán az asztalához vitte a kaját. Letette, és kivette a dobozokat a zacskóból. Egymás mellé pakolta őket az asztalon, majd leült a székbe, és egy hosszú percig csak meredt rájuk.

Három doboz volt. Mégis honnan tudta Suga, hogy ő mit eszik? Vagy mennyit? Figyelt volna?

Áh, biztos, hogy nem. Pfff. Na, mindegy.

Megvonta a vállát, közelebb húzta magát az asztalhoz, és kibontotta az első dobozt. Sűrű, tésztás leves volt benne. Annyira jó illatot árasztott, hogy Doyun nem tudta megállni, hogy mélyen be ne szippantsa. Csukott szemmel elmosolyodott, és csak utána kezdett enni.

- Mmmm - hunyta le a szemét. Aztán hirtelen kinyitotta, és kikerekedő szemekkel bámult a semmibe. Aztán a zacskóra meredt. - Honnan tudtad, hogy mit szeretek? - suttogta a zacskónak. - Vigyázz, Suga - morogta hamis félmosollyal -, még megvádolnak, hogy nem is utálsz annyira, amennyire mutatod.

A szíve mélyén roppant jól esett neki a fiú gesztusa.

Evés után összerakta a három dobozt, visszapakolta a zacskóba, és letette az asztal mellé. A keze elképesztően sajgott, alig tudta palástolni a fájdalmat Suga előtt, amikor a fiú felhozta neki az ebédet. Most remegő szájjal, lehunyt szemekkel szorította a mellkasához a kezeit, és igyekezett nem sírni. Folytatnia kell, mert nem lesz kész. Túl sok a munka, és túl kevés az idő. Ráadásul képes volt pár napja hazamenekülni, amikor csak néhány órát kellett volna kibírnia. Gyenge, ezen nincs mit szépíteni.

Kinyitotta a szemét, és hátrahajtotta a fejét. A plafont bámulva próbált egyenletesen lélegezni, és közben lassan leengedte a kezeit a szék karfáira. Nem fogja feladni. Nem enged a fájdalomnak. Néhány seb nem fogja legyőzni. Hirtelen kiegyenesedett, és visszahajolt a gép elé, hogy folytassa a munkát. A kotta már félig kész volt, most nem hagyhatja el magát.