Szükségem van rád

Gyanú

Haligali!:)

Csak röviden szeretném megköszönni a türelmeteket, amiért nem kezdtetek tüntetésbe, meg semmi, hanem megvártátok, míg jutott időm rendesen megírni a folytatást. Jó olvasást, és ha tetszett, szavazzatok és kommenteljetek!:)

Vigyázzatok magatokra!:)

* * *

"Oh, I cover your eyes with my hands
Oh, get closer to the secret."

* * *

Iseult nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy valaki szándékosan árt Doyunnak, mindezt Sugára kenve. Mást nem fogadott el. Mindez egyszerűen nem lehetett a srác műve. Ismerte Sugát, talán túlságosan is jól, és tudta, hogy a fiú soha nem tenne ilyesmit. Sem a zenéhez, sem mások személyes holmijához nem nyúlna.

Iseul jól emlékezett azokra az időkre, amikor még odahaza Daeguban Sugával, akkor még csak Yoongival el-eljárogattak biciklizni, vagy csak átjártak egymáshoz. Egy utcában laktak, egy iskolába jártak, a szüleik is ismerték egymást. Jó barátságot ápolt a két család, így a gyerekek is kiskoruktól kezdve jóban voltak.

Megelégelte a dolgot. Túl sok lett az agyalás, kezdett zúgni a feje. A stúdiószoba pedig túl kicsinek bizonyult. Muszáj kimozdulnia, és muszáj megszereznie azokat a felvételeket. Anélkül természetesen, hogy bárki megtudná. És csak, miután megbizonyosodott a megérzéséről, akkor beszélhet a két fiatalabbal. Haeunnak nem szólt, majd, ha sikerrel jár, mindent elmond. De addig az a legjobb, ha senki nem tudja, miben mesterkedik. Ezzel Doyunt is óvta. Nem akarta, hogy bárki akár csak egy kicsit is sejtse, hogy mennyire nincs rendben a lány. Minél kevesebben tudnak róla, annál jobb.

Fújt egyet, majd tenyereit az asztalra támasztva, felkelt a székből. Az órájára nézett. Kettő múlt hat perccel. Elhúzta a száját. Nem a legszerencsésebb időpont, de most ez van, vonta meg a vállát, és elindult az ajtó felé. Csak remélni merte, hogy senkivel nem fut össze, amíg lejut a földszinti irodába, ahol minden felvételt tároltak a hanganyagokkal és dalszövegekkel együtt. Semmiből nem készítettek másolatot, így védve ki, hogy bármilyen információ vagy részlet kiszivárogjon idő előtt.

Iseul óvatosan kinyitotta az ajtót, és kilesett a folyosóra. Egy lélek sem járt arra, úgyhogy megkönnyebbülve kisurrant, halkan becsukva maga után az ajtót. A lifthez sietett, és megnyomta a gombot. Néhány idegőrlő pillanatig csak a kijelzőt figyelte, ami mutatta, hogy a fülke elindult. Csak most ne jöjjön senki, csak most ne jöjjön senki... És kérlek, kérlek, a liftben se legyen senki!

Megérkezett a lift. Iseul szíve idegesen kalimpált, ahogy az ajtó szétnyílt. Megkönnyebbülten fújta ki a visszatartott levegőt, amikor a fülkét üresen találta. Belépett, és megnyomta a gombot. Gyerünk, te nyavalyás!

Amikor leért a földszintre, gombóc nőtt a torkában. Természetesen a legforgalmasabb emeleten kell lennie mindennek...

Elindult a folyosón, ahol csak néhány dolgozó és irodista jött szembe vele, illetve az egyik sarkon majdnem nekiment egy takarítónak.

- Elnézést - biccentett a középkorú nőnek, aki viszonozta a meghajlást.

Tovább sietett, és végre elérte az irodát, amit keresett. Épp lassított volna, amikor meghallotta, hogy jönnek mögötte. Nem bukhat le, senki nem tudhatja, mit akar. Úgyhogy nem lassított. Torkában dobogó szívvel ment tovább a folyosón. Ennyire még nem volt hosszú, míg elérte a lépcsőházat. Mögötte a lépések zaja hamarosan elhalt, és az illető eltűnt az egyik iroda ajtaja mögött.