Szükségem van rád

Szorító mellkas

"Bring the pain,
It'll become my blood and flesh"

* * *

Jimin az ágyában feküdt, és a plafont bámulta. Kezdtek nagyon furcsa irányt venni a dolgok Yoongi és Doyun körül, főleg azok után, ami a napokban a lány stúdiójában történt. Mégis ki az, aki ilyesmit tesz? Hiszen Doyun senkinek sem ártott. Persze Yoongival sportot űztek abból, hogy ki tud jobban a másik idegeire menni, és nem hagytak ki egyetlen lehetőséget sem, hogy egymás tyúkszemére lépjenek, de ilyen dolgot nem tettek volna.

Tudott a hógömbről. Végül Iseullal sikerült beszélnie, és a lány elmondta, mi történt. Azóta folyamatosan az járt a fejében, hogy hogyan tudna segíteni Doyunon. Hogyan vigasztalhatná meg? Hogyan érhetné el, hogy újra mosolyogjon?

Doyun ritkán mosolygott, de a mosolya mindennél szebb látvány volt. Talán éppen azért, mert annyira ritkaságszámba ment, hogy az emberek nem is gondoltak arra, vajon milyen lehet a mosolya.

Jimin kivételével. A fiú egy időben sportot űzött abból, hogy megnevettesse a lányt, és sokszor igen nagy sikert aratott. Doyun hiába próbált távolságot tartani köztük, és rideg viselkedéssel elijeszteni őt, Jimin nem tágított. És ennek ha nem is barátság, de egy igen közeli viszony lett a vége. Nem beszéltek minden nap, és pláne nem találkozgattak, de ha Jimin véletlenül ráérzett, hogy Doyunnak baja van, a lány nem bújt el előle.

Legutóbb is hagyta, hogy az álarca mögé lásson. Amikor a lány honvágytól szenvedett, és annyira el volt keseredve, hogy Jiminnek szinte fizikai fájdalmat jelentett látni. Azt az arcot soha nem fogja elfelejteni, és soha nem akarja újra látni. A fájdalmat Doyun szemében. Akkor sikerült megnevettetnie. Újra sikerülni fog.

A gitárral kezdődött. A hógömböt is nyilván ugyanaz törte össze, aki megrongálta Doyun hangszerét. Az nyilvánvaló volt, hogy Yoonginak semmi köze ehhez. Igaz, hogy folyamatosan bántották egymást, de ennyire messzire soha egyikük sem ment volna. Ez már olyasminek számított, amit ember nem tesz a másikkal.

De mégis miért csinálta?

Jimin sehogy sem jutott közelebb a megoldáshoz, hiába kutakodott a személyzet tagjai körül, és hiába szaglázott, puhatolózott, tett fel homályos kérdéseket Doyunnal és a lányok családjaival, hátterével kapcsolatban. Valahányszor úgy érezte, most végre talál valamit, az illető vagy nem akart válaszolni, vagy nem tudott semmit. Végül feladta, és végre szembenézett a ténnyel, ami eddig is kísértette. Ebben a helyzetben csak Doyunhoz fordulhatott megoldásért, ezzel azonban le fogja buktatni magát. Kifújta a levegőt, és megadta magát a helyzetnek.

Délután egyenesen Doyun szobája felé vette az irányt. Bekopogott, majd Doyun csendes "Szabad"-jára benyitott. Próbált nem mélyet lélegezni a lány szobáját betöltő, kellemes illatból. Igazán furcsán venné ki magát, hogy idejön, és szagolgatni kezd.

- Szia - köszönt, és becsukta az ajtót.

- Szia - felelt Doyun, fel sem nézve a munkából. Az asztal előtt ült, háttal az ajtónak, és valamilyen hanganyagot vágott a gépen. Aztán mentett, és végre hátranézett, hogy szemügyre vegye a jövevényt. A szemöldöke megmozdult, és megjelent egy kedves vonás az arcán. - Mi járatban?

- Beszélni szeretnék veled - kezdte Jimin, és közelebb jött. Doyun erre már teljesen elszakadt a munkától, és egész testével Jimin felé fordult. Zavartan felkelt, és a kanapé felé intett.

- Oké... Miről? - Leült, és megpaskolta maga mellett az ülést. Jimin helyet foglalt.

- Arról, amik mostanában történtek. A gitár, a hógömb... Nyilvánvaló, hogy nem Yoongi-hyung csinálja, és az is nyilvánvaló, hogy ez a valaki személyes sértést akar visszafizetni neked.