Are We Just Friend? [VKook]

11. rész

Azóta eltelt 1 hónap, a álkapcsolat még tart, de láthatóan nem igen akarnak hinni, én pedig egyre rosszabbul érzem magamat, de nem mondtam el hyungomnak, nem akartam hogy aggódjon, van neki is elég gondja.

Fáradtan keltem ki az ágyból, nem aludtam semmit sem az éjszaka anyám és annak a kuncsaftja miatt, morogva öltözök fel, majd táskámat felkapva hagyom el bunkeremet, anyám a asztalnál ül miközben iszogat, számat húzva konstalálom hogy megint részeg, nagyot nyelve akarok elosonni mellette, de nem úgy tűnt hogy összeakarna jönni nekem a mai nap.

- Kook - összerezennek nevem hallatán - Ma este ne gyere haza, ha jót akarsz magadnak!

Micsoda? - sápadok el a utcai alvás gondolatára, eddig ilyen eset sosem volt.

- Ugyanis ma este végre megütőttem a jackpotot - mosolyodik el - Egy gazdag hapi fog jönni, akinek elmondtam hogy szingli vagyok - mosolya elhalványult - amit örömmel fogadott.

Bólintottam, nem az első esett hogy letagadott, így már kevésbé fáj ha így kijelenti, végül elsem köszönve hagyom el a házat, út közben gondolkodok a mai esti lakhelyemen, szomorkásan veszem tudomásul hogy marad az utcai pad mint kiságyikó.

Sose volt jó kapcsolatom anyámmal, mióta apa elhagyott semmi szó nélkül, a dolgok csak rosszabodtak, lehettem vagy 4 éves mikor elsőnek megütött és a fejemhez vágta hogy én vagyok mindenért a felelős, akkoriban nem értettem semmit sem abból amit hozzám vágott, de ahogy idősödtem, egyre rosszabb lett a helyzetem. Nem egyszer aludtam Taenál mert féltem hazamenni, de a mostani helyzet más, ugyanis már nem vagyunk beszélő viszonyban Taehyunggal, és Jiminhez se mehettem a problémáimmal, egyedül maradtam velük és nekem kell megoldanom őket. Sokszor gondolkodtam hogy mi lett volna ha apa sose megy el, vajon boldogok lehetnénk? Vajon anya nem inna és feküdne össze minden jött-ment emberrel pénzért vagy egyéb csecsebecséért? Sose derül már ki, ahogy azt se hogy miért történt az ami, félévent ha egyszer megjelenik apám 1-2 órára, aztán ismét lelép és többet nem látjuk míg nem jelentkezik ismételten váratlanul betoppanva.

Felsem tűnik hogy már vége az óráinknak, annyira belemerültem a gondolataimba. Csodálkozok is hogy jutottam be a suliba, miközben gondolataimba merültem, végül kilépve a suli főbejáratán, indulok hazafele, teljesen elfeledve a reggelt történteket.

Sóhajtva dugom a kulcsot a zárba, majd lépek be fáradtan a házba, feltűnik hogy egy másik pár cipő is jelen van a sajátunk között, nagyot nyelve megyek beljebb, de egy hiba volt.

- MIT MONDTAM HOGY NE GYERE HAZA MA ESTE! - ordít anyám kócos hajjal, és szakadt ruhákkal, kezében egy üveg vörösbor díszeleg.

- É-én - dadogok félelmemben, de hangom elhal amint a fejemnek csapódik az üveg és darabokra törik, érzem ahogy friss meleg vérem lassan elönti az arcomat, kezeimmel hozzányúlva tapasztalom hogy ez az én vérem, remegve emelem kezemet szemem elé, majd ijedten nézek anyámra aki szintén döbbenten néz engem.

- Jungkook - lépne elém egyik kezét kitárva, de meghátrálok - Sajnálom, én nem aka - taknyom, nyálam, könnyeim és vérem összefolyt miközben kifutottam a házból, azt se tudom merre mentem, de nem érdekelt.