Stay With Me ( Maradj Velem)

9. fejezet.

Adam és én csodás három hetet töltöttünk együtt, de ismét vissza ment az apukájához. Ebben a három hétben pedig, minden szabad időnket együtt töltöttük. Adam számtalan új helyeket ismertetett meg velem. Suliba is együtt mentünk, és suli után haza is hozott.
De sajnos szilveszternél előbb nem jönn haza, ami teljesen érthető, most az apukája mellett a helye. Persze még sok idő mire újra láthatom, mert csak most kezdődött el a november. Tegnap délután ment el, nekem pedig a szívem szakadt meg. Azt hiszem szeretem őt, igen szeretem. Egészen furcsa, hogy ilyen kis idő alatt bele szerettem. Persze még ezt nem adtuk egymás tudtára.

Mostanság Kim és én eléggé eltávolodtunk egymástól, már csak amiatt is, mert három hétig beteg volt, egy elég durva náthát kapott el. Ezt is az anyukájától tudom, mert nekem nem írt vissza és nem vette fel a telefont sem. Úgy döntöttem, hogy hétfőn majd az iskolában bocsánatot kérek tőle, amiért elhanyagoltam őt.

Hétfő reggel apa vitt iskolába, mert nem volt első órája. Ahogy a suliba értem, Kim már a szekrényénél pakolta a füzeteit és a könyveit. Gyors léptekkel szinte már futottam hozzá.
- Szia! Köszöntöm rá.
- Szia! Köszönt lehangoltan.
- Jobban vagy? Érdeklődtem, a jól léte felöl.
- Igen. Válaszolt kurtán.
- Tudnánk beszélni? Kérdeztem.
- Persze, én másfél éves koromtól folyékonyan beszélek. Mondta cinikusan.
Soha nem beszélt így velem, ilyen hangnemben.
- Azta! Kiáltottam fel. A szemeim pedig golyó nagyságúra tágultak.
- Mi az? Dőlt neki a szekrénynek.
- Talán, hogy el mond mi a bajod. Jelentetem ki.
- Mi a bajom? Talán az, hogy magasról leszartál az elmúlt három hétben. Mondta az arcán, pedig láthatóvá vált a düh és a csalódottság.
- Sajnálom, anyukád azt mondta, hogy ne látogassalak meg, mert nem vagy olyan állapotban. Mondtam.
- Mindegy. Készült volna elmenni, de még mielőtt meg tette volna, vissza húztam a karjánál fogva
- Nem, nem mindegy! A grill parti óta fura vagy. Engedtem el a karját.
- Adam nem mondott semmit? Kérdezte.
- Nem, miért mondania kelett volna valamit? Ráztam meg a fejem.
De ő nem mondott semmit, csak üres tekintettel meredt rám.
- Kim, mit nem mondasz el nekem? Éreztem, hogy ha tovább nem fogja el mondani, elfog nálam szakadni az a bizonyos cérna.
- Nem tőlem kéne tudnod, de amikor te bementél a tanyérokért, ő pedig előre ment telefonálni, akkor hallottam, ahogy azt mondta, hogy kedvel téged, de nem hiszi, hogy hosszú távú lesz ez köztetek. Akaratomon ellenére is hallottam, előre mentem Kevin labdájáért és ő pont akkor mondta ezt. Mondta.
- Biztos, hogy jól hallottad? Kérdeztem, de tisztában voltam azzal, hogy Kim nem hazudna nekem, és ráadásul ő beszélt rá, hogy menjek el randinkra is.
- Igen. Válaszolt.
- Mia, én nagyon sajnálom. Küldött felém egy apró mosolyt.
- Nincs semmi baj. Mondtam, de a kifejtett szavaim ütötték a bennem lévő zavarodottságot.
- Mennünk kéne órára. Szólt rám.
- Én szerintem haza megyek. Húztam összébb a kabátomat.
- Biztos vagy benne? Érdeklődött.
- Igen azt hiszem. Adtam egy egyszerű választ.
- Rendben. Ölelt meg.
- Most nagyon utálsz igaz? Kérdezte.
- Ezt Inkább nekem kéne megkérdezni tőled. Nevettem fel.
- Én nem utállak, csak dühös voltam. Nevettet fel ő is.
- Ha kérdeznének mond azt, hogy rosszul lettem. Mondtam.
- Oké. Mosolygott rám.

Aztán megszólalt a becsengő és ment az órára. Én is így tettem, gyorsan mentem ki az épületből, még mielőtt összefutnék egy tanárral, biztos azt hinnék, hogy logók, bár így van, de nekik nem kell tudniuk. Ez volt az első és az utolsó, így is nagy lelkiismeret furdalásom van amiért haza megyek és nem a kémia órán ülök.

Haza felé út egy évnek tűnt, csak azon katogott az agyam, hogy mit csináljak Most? Fogalmam sincs. Egyben biztos voltam, Adam beszélnünk kell!

Ez eléggé rövid rész lett szerintem.
De, ha tetszett kérlek hagyj magad után egy nyomot! 🤍