Stay With Me ( Maradj Velem)

10. fejezet

December

Karácsony van a szeretet ünnepe. A Collier család karácsonya arról szól, hogy át jönnek nagyiék és a kereszt szüleim. Persze ezzel semmi baj nem lenne, ha nagyapám nem hajtogatná azt, hogy ha zene iskolába megyek tovább tanulni, abból nem fogok megélni. Tisztában vagyok vele, hogy csak jót szeretne nekem, de ez az én életem és hagynia kell, hogy úgy éljem, ahogy én szeretném.

Adam Carter szemszöge:

Próbálom a bátorságomat összeszedni és rá írni Miara. De mit írjak neki? Bocs, hogy egy seggfej vagyok aki megint eltűnt? Nem, nem én nem olyan vagyok aki telefonon keresztül kér bocsánatot, és telefonon keresztül udvarol egy lánynak. Bár manapság mindenki interneten ismerkedni, nem jobb lenne, ha élőben ismernéd meg? Elcsenni egy-egy csókot? Lehet kora vén vagyok, de én így gondolom ezt. Holnap már az év utolsó napja van, szóval vissza utazom Portlandbe. Szívem szerint még maradnék Apával, mert nem a legjobb állapotában van, viszont otthol van anyukám is, és Mia akit nagyon kedvellek és nem szeretném ha vele is olyan kapcsolatom legyen mint az eddigiek voltak, nem azért voltam kapcsolatban régebben mert szerelmes voltam, hanem azért, hogy esténként vagy amikor kedvem tartotta szórakoztatsanak, jó egy bunkóság nem? Mia, ő pedig más mint a vele egykorúak, furcsán más, de tetszik, lehet ez vonz benne.

Már az ismert ház előtt állok, az idegesség tölti el az egész testem, tudom hogy mérges lesz rám, és teljesen jogosan. Ujjaim a kormányt szorongatva, próbálom rá venni magam, hogy szálljak ki a járműből. Pár perc után kiszállok a kocsiból azt pedig lezárva indulok a házhoz. Két kopás után Mia apja ,Gergorge nyitott ajtót.
- Szia Adam! Vont ölelésbe.
- Jó napot! Köszöntem.
- Rég láttalak gyere beljebb. Invitált be.
- Hát igen. Engedtem egy halvány mosolyt.
- Szóljak Mianak? Kérdezte.
- Igen. Válaszoltam. Míg ő felment az emeletre én addig a lépcső felett logó képeket nézegettem.
- Szia. Hallottam meg Mia édes hangját.
- Szia. Köszöntem.
- Menjetek fel nyugodtan, még nincs kész az ebéd, de szólok majd,ha kész. Informált minket Gergorge.
Nem szólt egyikünk egy szót sem, Mia megindult a szobája felé, én pedig követtem őt.
A szobába érve, kis meglepetés fogadott, néhány ruha darab a földön volt, az ágy pedig napok óta nem volt valószínűleg beágyazva.
- Talán rosszul emlékszem, de múltkor nagyobb rend volt. Mutattam a ruhákra és az ágyra.
- Meglehet. Húzta meg a vállát.
Tudtam teljesen tisztában voltam vele, hogy elbasztam mert lusta voltam vele is törődni. De egyszerre két dolog nem megy, nézni a haldokló apámat és közben vele is törődni.
- Miért jöttél? Kérdezte.
- Mert szerettelek volna látni mondjuk azért!? Kérdeztem tőle.
- Miért? Kérdezte közben leült a székre.
- Mi miért? Kérdeztem értetlenül.
- Miért én? Számtalan lány van még körülöttem. Ha már úgy is előre meg mondtad, hogy nem fog sokáig tartani ez köztünk, akkor fejezzük be most. Túrt a hajába.
- Ezt honnan veszed? Ültem le az ágyra.
- Nem mindegy? Ezt mondtad vagy sem? Nem tetszett ahogy velem beszélt. De igen ezt mondtam még a grill partin, csak tudnám, hogy honnan tudja ezt, hiszen ő nem volt ott amikor ezt mondtam.  Valóban ezt mondtam, de azóta bele lopta magát a szívembe.
- Igen ezt. Jelentetem ki.
- Kösz. És itt elszakadt a cérna.
- Mia még akkor az elején voltunk.....
- Miért most nem? Vágott a szavamba.
- De igen, de a fene se gondolta volna, hogy beléd szeretek. Mondtam kicsit hangosabban amit, ha lenne valaki a szomszéd szobában biztos halotta volna. Amit elhagyta ez a mondat a számat, az ő szemei majdnem kiestek a helyéről, kellett pár perc mire felfogta mit mondtam.
- Ez a szó túl nagy értékkel bír, nem kéne így használgatnod. Szipogott.
- De kéne mert én így érzek, te lehet, hogy nem, én igen. Sétáltam oda hozzá.
- De akkor sem csinálhatod ezt, nem tűnhetsz el, úgy, hogy semmit nem tudok róla. Megbökkte meg az ujjával a mellkasom.
- Tudom és ne haragudj, seggfej voltam tudom. Törölgettem le az arcáról néhány könnycseppet.
- Igen az voltál. Nevettet fel.
- Egyébként nem jöttem üres kézzel. Mondtam neki, majd a zsebemből elő vettem az ékszeres dobozt.
- Nem kellett volna. Szabadkozott.
- Csak nyisd ki. Mondtam.
Kinyitotta a dobozt amiben egy ezüst nyaklánc volt egy végtelen medálal ellátva.
- Segítesz felrakni? Kérdezte. Én pedig segítettem neki.
- Ez így nem jó, én nem vettem semmit. Húzta el a száját.
- Van bármi amit szeretnél? Kérdezte.
- Nincs csak ne sírj többet előttem. Kértem.
- Jó az meglesz. Kuncogott a fejét pedig a mellkasomba fúrta én pedig szorosan öleltem őt.
- Adam. Szólt hozzám.
- Hmm?
- Szeretlek. Mondta bennem pedig megállt az ütőér.
- Ne használd rosszul ezt a szót, túl értékes ahhoz. Emlékeztettem arra mit az előbb mondott nekem.
- Nem használom mert igazat mondtam. Nézett a szemeimbe. Én pedig az ajkaira tapadtam és egy érzelmes csókba hívtam őt.