Egy új Madrigal [ Camilo Madrigal ff ]

Remény

'Remember how we used to talk everyday? Yeah, I miss that ...'

❗Érzékeny részeket tartalmazhat❗

--------------------------------------------------------------

A kopogás előtt időm se volt kisírni magam, pedig az egyetlen dolog amire ebben a pillanatban vágytam, az csak is a magány volt. El akartam bújni a világ elől, nem volt szükségem társaságra. Csak az a bizonyos kép játszódott le a szemem előtt, újra -és újra.. Miért engem súlyt ilyenekkel az élet.. ? Egyszerűen nem tud beteljesülni az, amire vágyok. Nem tudom elérni a céljaimat, de ha meg én lépnék biztos elrontanék valamit, azt meg nem akarom. Azt se tudom hogyan érez irántam, nem tudok semmit.. Életem szerelme és az a csitri a szemem láttára bámultak egymásra úgy, mint egy pár, és ha ez nem elég, még csak ma ismerték meg egymást és ilyen lett a viszonyuk.. Sokkal másképp látja őt, mint engem, nem értem.. Lehet a jelek amiket ezelőtt felém küldött, sosem voltak többek baráti gesztusnál? Lehet csak én képzeltem be magamnak, hogy van esélyem nála? Mi van, ha ő egy más lány szerelmére vár.. ? El kéne felejtenem, de nem tudom.. Mindennél többet jelent számomra ez a fiú, most meg ki tudja mit művelnek azzal a lánnyal.. Ezekből a gondolatmenetekből egy férfi zökkentett ki.
-Uh, minden rendben, kis hölgy? -fogta meg a vállam Bruno, én pedig alig győztem letörölgetni az arcomról legördülő könnyeimet.
-Oh, Tío Bruno.. ? Te mit keresel itt? -kérdeztem zavarodottan a férfit. Miért pont ő jött utánam? Mármint, nem baj, csak furcsállom egy picit, mert még a dolog óta nem sokat változott, vagyis csak félénk, még mindig.
-Láttam amikor felrohantál a szobádba és gondoltam megkérdezem, hogy mi történt.. -aggodalmaskodott nekem, én viszont nem gondoltam volna, hogy egy ilyen estén Brunonak fogom kiönteni a lelkem..
-Nem történt semmi komoly..
-Akkor, mégis miért sírsz? -kérdezte a férfi, erre nem a legnagyobb kedvvel adok választ, de nem titkolhatom az érzéseimet..
-Egyszerűen nem tudom megtenni az első lépést, mindig valami kifogásom lesz ellene, hogy elmondjam a fiúnak, hogy én tiszta szívemből szeretem.. Nem megy, nem, és ez zavar. Más lánnyal láttam táncolni, más lány fogta a kezét, más lány flörtölgetett vele, és ez mind a szemem láttára... Nem bírtam már elviselni, nem akarok társaságot már, el akarok futni a világ elől, egy nyugodt helyre, ahol nem kell azon aggódjak, hogy 'Mi lesz, ha elrontom'.. Nem tehetem, mert sokat jelent nekem és lehet ezzel elveszíteném, de ezek mellett meg mégis kínoz a vágy, hogy kiöntsem neki a lelkem, de ezt nem tudom elérni, nem!! -itt már nem bírtam tovább, elkezdtem zokogni.. Fáj, ez az egész, hogy nem teljesülhet az, amit szeretnék és nem is tudom elérni. Úgy érzem ez már sosem lesz jobb ...
-Ne bánkódj ezek miatt, egyszer úgyis menni fog. És amúgy is, honnan tudod, hogy ő nem érez irántad semmi többet szimpla barátnál? Mert amint láttam már pár dolgot, az nem olyan 'baráti' gesztusnak tűnik, vagy csak nekem, nem tudom -vont vállat az utóbbi miatt, de ezek szerint akkor nem csak én éreztem ezt..
-Gondolod, hogy lenne valami érzése felém Camilonak is..? -kérdeztem miközben a könnyeimet törölgettem le.
-Hát, sosem lehet tudni, de a te helyedben én nem adnám fel -bíztatott tovább.
-Köszönöm Tío Bruno.. Sokat segítettél nekem, és persze megpróbálom nem feladni.
-Na ez a beszéd! Én itt leszek, ha bármiben segítség kéne, nyugodtan fordulj majd hozzám, kedves -simogatta meg a vállam és mind a ketten elmosolyodtunk, viszont ekkor az ajtóm túloldaláról nyűgösködő hangokat hallottunk meg, erre mindketten fel is figyeltünk.

-Engedj már el! Most mi bajotok van?? -hallottam meg legjobb barátom hangját és az ajtó konkrétan be lett 'törve'.
-Áuu, hagyj mááár!! -Dolores a fiút fülénél fogva húzta a szobám ajtajába, Mirabel meg csak ölbe tett kézzel és morcos arccal figyelt. Nem akartam most őt látni és ezt Bruno is észrevette rajtam..
-Oh, ööh.. Várjunk, Tío Bruno?? -nézett mindenki.
-Áh, én? Már megyek is! Nyugodtan, uhmm, beszéljétek meg a dolgokat, igen, ez lesz a legjobb -helyeselt Bruno és felkelt mellőlem, de az ajtóban még megállt egy pillanatra.
-Hé.. Kitartást -mosolygott rám és el is ment. Kedves tőle, hogy ennyire odafigyel rám..
-Khm, öcskös, nem szeretnél esetleg valamit mondani Evienek? -engedte el Dolores a barátomat.
-Öcsi? Tudod, hogy utálom, ha így hívsz! -nyavajgott tovább, de tényleg ennyire nem venne észre.. ?
-Most szépen bemész hozzá, és megbeszéltek MINDENT! -kiabált rá Mirabel a fiúra aki csak megszeppenve állt ott és nézett ki a fejéből.
-Világos voltam?
-I - Igen... -még gondolkozott picit, aztán elindult, hogy leüljön az ágyamra..
-Helyes, jó beszélgetést! -ezzel pedig magunkra lettünk hagyva, nagyon fasza..
-Uhh, nem tudom, hogy mi bajuk van a csajoknak, de azért jobban is bánhatott volna velem Dolores!! -háborodott fel, én pedig csak pofon vágtam..
-Nem veszed észre, hogy hagyod magad fűzögetni?? Az a liba konkrétan egy óra alatt beleégett a kis szívecskédbe, engem meg figyelembe se vettél, hogy mind ez egész végig szarul esett? Gondolkozz már, Madrigal!! Velem te csak úgy ne játszadozz, mert én nem fogom ezt tűrni örökké. Sokat jelentesz nekem, de te ezen csak úgy átsuhansz és egyből flörtölgetsz egy másik lánnyal, mintha én nem is lettem volna ott ma este! Ezt nem vetted észre? Bár igaz is, annyira el voltál foglalva azzal a csitrivel, minek is beszélek én itt erről.. És remélem, hogy jól szórakoztatok odalent, nélkülem.. -mindent a szemébe mondtam, nem bírtam tovább, ahogy a sírás visszatartását sem.. Csak úgy kitört belőlem, de nem is érdekelt már..
-Sajnálom.. Egy idióta vagyok.. -nézett le maga elé a fiú és mintha neki is könnyek gyűltek volna a szemébe..
-Úristen, bocsánat!! Nem akartam.. -én nem ezt akartam elérni, nem akartam megsiratni, de nyilván ezt is elbasztam..
-Nincs okod miért magad hibáztatnod, én voltam a hülye, hogy nem vettelek észre.. Amúgy meg, Lia hazament és semmi nem történt köztünk.. -nézett rám és láttam ahogy a könnycsepp megindul az arcán, gyorsan le is töröltem. De akkor, várjunk csak.. Nem hagyta, hogy megcsókolja az a lány.. ? De hisz, annyira közel voltak egymáshoz, szinte már.. Már összeértek az ajkaik.. Nem értem.
-Tehát, nem csókolóztatok.. ? -tettem fel szerényen a kérdést.
-Nem, dehogy!! Nem is ismerem, csak ő játszadozott velem..
-De te mégis hagytad.. Nem?
-Igen, hagytam.. és meg is bántam.. -válaszolta meg a kérdésem, de legalább nem lett semmi komolyabb abból a szituációból, viszont most szörnyen érzem magam, amiért ennyire leszidtam és még meg is ütöttem..
-Uhm, bocsánat, hogy megpofoztalak, mérges voltam.. -próbáltam megmagyarázni a dolgot, de amúgy valamennyire azért megérdemelte..
-Hát, nem hittem volna, hogy ilyen erős vagy -nevetett fel kínjában.
-Legközelebb ne üss ekkorát! Sőt.. Ne IS legyen legközelebb!! -mondta durcásan a fiú, én nem nagyon tudtam volna most nevetni, mert még a gondolatok pörögnek a fejemben, de próbáltam feledni őket minél hamarabb.
-És te se szomorkodj, señorita. Nem jó így látni téged -emelte fel a fejemet és elkezdte simogatni az arcomat.. Hogy is tudtam én rá haragudni?
-Nem csinálok több ilyes fajta hülyeséget,
megígérem -tette rá enyémre a kezét, majd elkezdte azt szorongatni, megint kezdi? Vagy csak vígasztalni próbál?
-Oké, oké, értem. De attól még nem kell kikergetni a világból.. -mondtam zavartan.
-Mhm? Nem értelek, picur. Taláán valami baj van? -vágta be azt a huncut mosolyát, nem is ő lenne..
-Oh, meg mintha úgy emlékeznék, hogy 'mással flörtölgetnit' mondtál volna.. Csak nem féltékeny valaki? -cukkolt tovább a fiú. Azt a részt nem teljesen gondoltam át, lehet nem úgy kellett volna mondanom, csak na, azért mégis mérges voltam.
-Haha, vicces vagy.. Inkább menjél a szobádba aludni, mert későre jár -javasoltam neki, de nem úgy néz ki, hogy annyira jól fogadja a tanácsomat, pedig eskü hasznos dolgot mondtam.
-Uh, nem vagyok fáraadt méég, muszáj elmennem aludni? -nyavajgott ott előttem, nem szórakozott még eleget?
-Szerintem volt időd kibulizni magad, ami azt jelenti, hogy nyugodtan lefeküdhetsz szunyókálni is, igazam van? -helyeseltem neki.
-Nem! Nincs igazad, mert nem buliztam ki magam rendesen! Te vagy a soron, akivel el kell töltsem a maradék időt. És ez ellen nincs semmi kifogás, hogy nem akarsz szórakozni, mert akkor is le fogsz jönni és bulizunk tovább! -csak úgy dőltek ezek a mondatok tőle, mintha.. a kedvemre szeretne járni a történtek után. Viszont nem tudom, hogy mennyire akarok így most tömegben lenni, nem nagyon van kedvem hozzá..
-Camilo.. én nem szeretnék már le menni..
-Nem! Nem ellenkezel, jóvá szeretném tenni, amit ezek előtt csináltam azzal a lánnyal, te sokkal fontosabb vagy számomra egy olyan embernél, tudod? -mondta a végét kicsit félénkebben, ezt komolyan gondolja? Vagy lehet csak ivott valamit, amikor nem figyeltem rá..
-Most pedig indulás le, aztán ideje neked is jól érezned magad -megragadta a kezem és szó szerint kirobogott velem az ajtón. Még sok ember volt a Casitában, jó volt a hangulat, a zene, mindenki táncolt és az ismerőseivel beszélgetett. Luisa egy függőágyban feküdt valami koktéllal a kezében, Tía Pepa és Felix együtt táncoltak, Isabellán is azt lehetett látni, hogy jó a kedve, csodás látvány volt. Ezek miatt nekem is kicsit sikerült kikapcsolnom a hülyeség gyárat a fejemben, szerencsére.. Nem volt kedvem azokon agyalnom, hogy mi történt, csak az volt a szemem előtt, hogy végre vele lehetek megint, nem zavart most semmi és már nem is fog, mert Lia nincs itt, hála az égnek. Miután leértünk a lépcsőn és nagy nehezen átjutottunk a nagy tömegen, megálltunk a nasis asztalnál és már két ismerős arc oda is rohant hozzánk.