Valami ördögi

7.

Néhány perc elteltével dúdolgatást és kulcs zörgést hallottunk. Ijedten egymásra néztünk, mikor meghallottuk a bejárati ajtó nyitódását. 

-El kell bújnunk valahova- suttogtam neki rémült szemekkel

-Mégis hova?

-A szekrénybe! Másszunk be a szekrénybe, onnan még talán láthatjuk a Nyanyát is.

-Te jó ég! Be fogunk oda férni?

-Részegen már hárman is csöveltünk bent nem is egyszer.

-Jó oké, de siess! Mindjárt itt van már.

Szépen csöndben bemásztunk a szekrénybe és vártuk míg a Nyanya el nem hagyja a házat. Nem szeretném megtudni mit csinálna velünk ha megtalálna minket. Valószínüleg senki nem látna minket élve többé. 

Nem láttuk a kis résen keresztül az idős nénit de állandóan a szekrény előtt mászkált, mintha körbe körbe járt volna a nappaliban. Egyszercsak elkezdett latinul beszélni. Erre összenéztünk Damiennel és rájöttünk mit csinálhat. Valószínű megtisztítja a házat a tegnap este maradványaitól. Azonban nem sepreget vagy port töröl, nem, konkrétan szelleműzést tart. Mindig is tudtam, hogy a nő nem normális, de az éjjel történtek után nem lepődnék már meg semmin.

-Gyermekeim! Meddig szándékoztok még ott bent bújkálni?- tette fel hirtelen a kérdést. Erre megmerevedtünk mind a ketten és nem tudtuk mit csináljunk.-Gyertek már ki onnan! Beszédem van veletek!

-Jó napot! Ne tessék haragudni, mi csak itt felejtettünk valamit és azért vagyunk itt. Nem gondoltuk volna, hogy idejön...-kezdtem el magyarázkodni amint kiléptem a szekrényből, azonban a Néni a szavamba vágott.

-Jól tudom miért vagytok itt! Ti is azt a szörnyet keresitek! Megéreztem a jövetelét, még mindig itt van. Őszintén örülök is neki , hogy itt vagytok, talán együtt könnyebb lesz megidézni.

-Nem igazán értük mire szeretne ezzel utalni. Milyen szörnyről beszél?-Damien probálta adni a tudatlant de sajnos nem jött össze.

-Nagyon jól tudjátok miről beszélek, szóval, modjátok el nekem, mit csináltatok amiért megjelent? És mit akart tőletek?

-Biztosan tudni szeretné?

-Igen!

-Szerintem elég lesz, ha azt mondjuk amit a szörny nekünk és tudni fogja-néztem rá Damienre

-Hát jó legyen. A szörny, Renée ártatlansága miatt jött. Azt mondta, hogy a napfordulón visszajön értünk és haza visz minket. Azt nem mondta melyik napfordulón a téli vagy a nyári is lehet. Ó és még azt is mondta, hogy érintetlenül van rá szükség. Ennyire emlékszem.- mondta gyorsan Damien én meg csak ott álltam teljesen vörös arccal, amikor a Nyanya néha néha amolyan mindent tudok pillantással rámnézett.

-Még azt is mondta, hogy keressük fel az őseimet és, hogy Damien kísérjen el ésvigyázzon rám. Így pontos a történet.- egészítettem ki halkan Dam mondandóját.

-Nos, ez felettébb érdekes. Vannak sejtéseim, hogy ki lehet a szörny és mit szeretne de nem mondom még el. Azonban segítek az őseid felkutatásában. Azt hiszem kölcsönösen hasznosak leszünk egmásnak.

-Mégis miért?- kérdezte damien

-Segítek a rokonok felkutatásában cserébe haza mehetek én is veletek mehetek  a napfordulón. Ó és meg valami, Renée, Minden második nap gyere el hozzám és megtanítok egy két trükköt.

Ezzel ott hagyott bennünket és a gyertyákból kirakott kört.

-Najó, ez nagyon fura volt. Mégis miért akarna nekünk segíteni? Aztán hova akar velünk menni a napfordulón?

-Nem tudom. Semmit nem tudok! Menjünk haza pihenni. Nekem nagyon sok volt az elmúlt nap.-mondtam neki és magammal húztam az ajtó felé.

-Jó jó megyünk és ha szeretnéd még képeket is kershetünk a felmenőidről.

-Majd máskor, aludni szeretnék. Tényleg téged nem hiányolnak othonról?

-Hát, nem tudom, amíg nem hívnak fel, hogy hol vagyok addig nem megyek vissza. Nagyon megbántottak és nem szívesen találkozom velük most.

-Basszus, nagyon sajnálom! Szeretnél róla beszélni?

-Tömören annyi, hogy örökbefogadta csecsemő koromban, mert már nem lehetett több babájuk a szüleimnek. Tehát ez azt jelenti, hogy van egy nővérem Natalia és állandóan cseszeget, mert ő a szüleink édes gyermeke és mindent megkap amit csak akar, én meg nem. Valahogy az évek alatt rájöttek anyáék, hogy hiba volt befogadniuk de szerettek annyira, hogy felneveljenek de teljesen más bánásmódban, mint a nővéremet. 

-Édes Istenem! Nagyon sajnálom! Köszönöm, hogy elmondtad nekem. 

-Jól esett végre valakinek őszintén beszélni erről.

-Otthon beszélek anyával és apával, hogy maradhass nálunk néhány napot, amíg helyre nem jönnek a dolgok nálatok, okés?

-Okés, nagyon szépen köszönöm. El sem tudod hinni mennyit jelent ez nekem.

-Igazán nincs mit, na de gyere menjünk haza.- ezzel megfogtam a kezét és magam után huztam egészen az otthonomig, ahol anyáék már vártak rám.