Mikey és az új Alvezér [Mikey x Oc]

12.

Katsumi szemszög

Mindenki az illetőre szegezte a tekintetét. Az illető nem más volt mint, Hanma. Mikor megláttam, egyből dühös lettem.

- Hanma! Te mi a faszomat keresel itt?! - Sétáltam oda elé.

- Nocsak, nocsak. Hol van Mikey? Te tartod helyette a gyűlést, drága Katsumi? - Vigyorgott.

- Semmi közöd hozzá faszfej. - Válaszoltam mogorván, ami nem igazán tetszett neki, ezért kezet emelt rám. Erre nem reagáltam semmit.

- Ha bántani mered a húgom... - Jött oda hozzánk Draken.

- Ennyi barmot... - Tette le Hanma a kezét.

- Inkább ti vagytok a barmok! - Emeltem fel a hangom. - Takarodjál el innen! Semmi keresni valód sincs itt! Ha nem takarodsz el most, akkor nagy baj lesz!

- Ó, és mégis milyen nagy baj lesz, kedvesem? - Vigyorodott el ismét kissé perverzen.

- Ne akard tudni, idióta! Takarodjál el innen! Semelyikünk sem akar téged látni, szóval húzd el a beledet! - Förmedtem már rá, ami nem igazán hatotta meg őt.

- Tch. - Vont vállat unottan. - Ne higyjétek ám, hogy végeztünk. Úgy is megkapjátok a magatokét, törődjetek bele barmok.

- Kussoljál és takarodj!

- Mi lettél te, Katsumi drága? Parancsolgató?! Vagy mi a franc?!

- Igen, pontosan! Én, Katsumi Ryuguji, a Tokyo Manji Gang Alvezére megkéri az idióta Valhalla vezetőjét, Hanma Shuijit, hogy távozzon innen most, amíg szépen mondom! - Léptem egyet közel hozzá.

- Ohhohoho! Tényleg?! Nahát, micsoda véletlen! Egy lány?! Alvezér?! Nocsak, nocsak. Miket hallok. - Vigyorgott még mindig a pofámba.

- Na takarodjál, Hanma.

- Megyek, megyek is őfelsége. De ne higyjétek azt, hogy utoljára láttatok. - Kezdett el nevetni, eközben sarkon fordult, majd elment.

Kb egy óra elteltével, miután véget ért a gyűlés, Draken és én haza indultunk, ahogy a bandánk többi tagja is. Közben csak is Mikeyra tudtam gondolni, aki épp bent egy kórházban fekszik. Már nagyon vártam, hogy hívjanak, ha magához tér. Aggódtam érte. Nagyon szeretem őt és soha nem akarom elveszíteni.

Már estefelé járhatott, amikor a bátyámmal már otthon voltunk. Csak a szobámban ücsörögtem az ágyon, és egész végig csak Mikey járt a fejemben. Azt vártam, hogy értesítsenek minket a kórházból, hogy mi van vele. Egész este csak vártam és vártam... de semmi telefonhívás.

Pár óra múlva este 22:00-kor kissé csalódottan és szomorúan feküdtem le aludni...