Szóval...
csak ennyi,
ennyi volna...?
Egy szóval véget érsz egy másikkal pedig el is mész...
De ugye még...
még...
ott vannak...
hangtalanul is,
...mit mindenki úgy hívna,
de már nem is nevez nevén,
mert... legszívesebben csak...
sírna...
sírna utána
...
A szívbe mártott sötét pengék...
Az éleikből szétáradó méreg,
Igen! ...bejárja még a lelkemet,
És ha fáj is... én nem... én már nem
nem ordítok,
mert jól tudom...
Itt voltak már a rebbenő pillangóknak magukat kiadó démonok!
...
Egy csak ilyen... igazi... szerelmet akartál vele mutatni...
Végül elkapott, mindent majdnem megadott
De a többi már sose fog
Hisz, amit itt hagyott azt nem te fogod
...
Hagysz mindent magad mögött
S kisétálsz... kívülre
Az életem köréből e napnak már nyoma sem marad
Elkopnak lábnyomaink, s oda lesz... mindaz, ami egyszer még érinthetett volna is
De ez így van... rendjén,
hisz... elfelejtettél
Magaddal temettél...
És ha fáj is... én nem... én már nem
nem ordítok,
mert jól tudom...
Itt voltak már a rebbenő pillangóknak magukat kiadó démonok!
YOU ARE READING
My Tower
PoetryHaving a tower moment in life can be painful. So hurtful, too. But also beautiful. Yes, it can be. I say and that's why I decided to write this story. I put hope in it through sorrow and sad images. See? I don't fear from "darkness" anymore. This is...
