Szólnak régi krónikák rólam
De az már minden csak nem én lennék ha szépítenék
Mert ha szembe kerít vele a sors bizony egy véletlen sem elég,
hogy elbánjon ezzel az énnel,
kiről mondták már, hogy szerelemre ittas... szörnyűséges eltorzult lény.
Talán csak halasztgattam az egészet
Nem is akartam, úgy vártam vele
De most itt ez a csepp, ami végleg betelít
És a lelkem már nem szárnyal
Mélyre szökik.
Igen, mondták már "Vessz el"
Mondták, de maradtam
Nem adtam azt a rusnya életet
Mégis vesztesnek könyvelt el a sok keselyű
Egyszer majdnem közéjük szegődtem
Felcsaptam tőrnek, szívek vágóhídjának
Végül az enyémbe fordult az éles hegy
Dobbant még egyet, majd hűs álomba szenderedett
Egy hosszú, mély kíméletlen álomba...
Mondták már, "Ébredj fel"
De mint aki hallani se akar róla
Belegázolt még jobban a maga poklába
Mit is tehettem volna, hisz ahhoz értettem a legjobban
És most... hogy mindennek vége?
Azt hiszem csak egy jöhet;
Mondták már, úgy mondták már...
De csak most hallom, most hiszek a fülemnek
csakhogy az éjszaka leple újabb álommal kísért meg
Felébredjek?
Vagy álmodjam még tovább ezt?
Mondták már, mondták...
Mégis elfeledtem.
YOU ARE READING
My Tower
PoetryHaving a tower moment in life can be painful. So hurtful, too. But also beautiful. Yes, it can be. I say and that's why I decided to write this story. I put hope in it through sorrow and sad images. See? I don't fear from "darkness" anymore. This is...
