Általában a suliváltás nem könnyű. Főleg egy olyan lánynak, aki sosem tudott beilleszkedni társaságokba, bármennyire is próbálkozott.
Viszont ez itt máshogy lesz, mivel ez a fiú nagyon nyitott felé és kedves, amit persze Bíborka, aki egészen magyaro...
Tudom, hogy nem fogok tudni itt sem barátokat szerezni, de azért mégis bennem van az a csöppnyi kis szikra remény, hogy mégis.
Gondolom felmerült bennetek az a kérdés, hogy: Miért költözik egy magyaroszági, magyar lány Kanadába?
Hát azért, mert kedves apukám, kapott egy állásajánlatot Vancouver-ben, így odaköltözünk.
Hogy örülök-e? Majd kiugrom a bőrömből. Kicsit sem érdekel, hiszen itt nincsenek barátaim, aki után, majd sírnom kéne, sem rokonok.
Ⱄⱄ..ⱄⰔ
[saját képzeletedre bízom]
~Vadkerti Bíborka ~16
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
~Finn Wolfhard ~17
Ⱄⱄ..ⱄⰔ
-Hjaaj anyuuu~ Mikor vagyunk már ott?-nyavajogtam anyukámnak, akinek már tele volt velem a hócipője, mert már vagy 100× megkérdeztem tőle.
-Mindjárt ott vagyunk! Nyugodj le!-szólt rám én pedig csak néztem a tájat.
꧁༺♡༻꧂
-Ez csodálatos!!-kiáltottam fel a házat meglátva. Azonnal be is futottam, vagyis inkább nekifutottam az ajtónak.
-Te butus. Nincs nyitva csak úgy.-nevetett anyukám és pedig a fejemet fájlaltam.
Mikor kinyitotta az ajtót, azonnal bementem. Az alsó szintet csak szemmel átfutottam. Engem inkább a saját szobám érdekelt.
-Ó. Te. Jó. Szagú. Ég.-nyitottam be a saját kis helyemre, ami nagyon csodálatos volt.
Az egész fehérbe volt borítva.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-Tetszik?-karolta át apa a vállamat.
-Imádom köszönöm!-öleltem meg.
-Gyere segíts bepakolni a maradék cuccokat és szabad program.-indultunk meg lefelé.
Elkeztük behurcolni a maradék dobozokat és, hogy minél hamarabb meglegyünk, én hármasával hordtam, ami nem volt a legjobb ötlet, mert amekkora egy kétbalkezes tyúk vagyok én kiejtem őket, ezzel a tartalmukat is szétszórva, ami jelen pillanatban a könyveim voltak.
-Basszus.-motyogtam és azt az egy dobozt, ami a kezemben maradt leraktam óvatosan a földre.
Halk nevetést hallottam, mire a hang irányába fordultam. Egy magas fiú volt, göndör sötétbarna haja volt, szeplői és szintén barna szemei. Kezében egy gördeszka volt.
-Mi olyan vicces?-kérdeztem (persze angolul) és felnéztem rá, közben a cuccaimat szedtem össze.
-Jelen pillanatban te.-kuncogott, mire én csak megforgattam a szemeim.
Végül ő is besegített és együtt visszapakoltuk őket a dobozba.
