Funny boy|Finn Wolfhard ff.|

☺︎︎8☺︎︎

꧁༺Finn pov༻꧂

Nem tudom, mi történt tegnap, de nagyon beszélni akarok róla vele. Egész nap került és ez nagyon zavar.

Tesin tizenkettest futunk ma, amit utálok. Mindig is utáltam futni. Viszont most beszélhetek Bibivel és remélem meg is hallgat.

A negyedik körnél lelassítottam mellé és haladtam mellette.

-Beszélhjünkh!-lihegtem, de ő csak figyelmen kívül hagyott.-Kérlekh!-folytattam, de akkor sem figyelt.

Lassítani kezdett és azt hittem csak le akar rázni, de akkor hirtelen összeesett. Ijedten futottam oda hozzá és hátára fektettem.

-Bibi! Kelj fel! Hallasz? Válaszolj, ha hallasz!-pofozgattam gyengén, de semmi.

Ekkorra már az egész osztály körénk gyűlt és csak néztek vagy videóztak.

-Mi folyik itt gyerekek?-jött oda a tesitanár, de amikor meglátta Bibit azonnal odajött.

-Mi történt Finn?-kérdezte, közben a lányt vizsgálta.

-Nem tudom. Csak hirtelen elájult.-mondtam el. Ekkor a lány nyitogatni kezdte a szemét.

-Bibi! Felkeltél!-mosolyodtam el boldogságomban.

-Bibi! Válaszolj pár kérdésre.-mondta a tesitanár. A lány félősen nézett körbe, mintha nem tudná hol van, ki ő vagy, hogy mi történt.

-Ettél vagy ittál ma valamit?-tette fel kérdését a lánynak, aki csak félénken megrázta a fejét.

Megfeszült bennem az összes ér és, ha most nem itt lennénk, rég mérgelődnék Bibivel, hogy, hogyan gondolta, hogy nem eszik semmit.

-Akkor ez volt a probléma.-sóhajtott. Láttam a lányon, hogy, ha most azonnal nem tűnik el innek akkor elsírja magát ezért fogtam és felvettem a karomba menyasszonypózba és mondván, hogy beviszem a sulidokihoz elmentünk onnan.

꧁༺Bibi pov༻꧂

-Mond mégis, hogy gondoltad, hogy nem eszel?-emelte fel rám az öltözőben a hangját.

-Most miért csinálsz ebből ekkora felhajtást?!? Csak egy reggel!-kiabáltam én is könnyes szemekkel.

-Aztán csak  még egy és még egy reggel, majd csak azt veszed észre, hogy: Jé! 5 napja nem ettem egy falatot sem.-gúnyolódott, mire szemeimet elhagyták az első könnycseppek.

-Most miért baj ez neked? Mit érdekel? Nem vagy az apám!-köptem felé a szavakat.

-Nem vagyok az apád, de aggódom érted!! Érted?!? Aggódom érted, mert a barátom vagy! És, mert fontos vagy nekem!-magyarázta dühösen, amin én nagyon meglepődtem.

Háttal a falnak dőlt és idegesen kezét az arcába temette.