Taylor Swift dübörgött a szobámban. Alkalmi mikrofonom egy fésű volt. Csak táncoltam és táncoltam túl üvöltve a zenét. Kicsit hamisan skandáltam Taylorral,hogy bizony a pasi hozzám tartozik. A szüleim vacsorázni indultak,így a ház csakis az enyém volt. Péntek esti programnak pedig nem találtam jobb elfoglaltságot,mint hogy a nem létező szerelmi életemről vinyákoljak. Hangosan kacarászva dőltem le az ágyamba,amikor is valaki becsengetett hozzánk. Pattantam az ágyból és azonnal lentebb tekertem a hangerőt. A hajamat újra összefogva robogtam ki a szobámból, le a lépcsőn s gyorsan ajtót nyitottam. Meglepődötten hátrébb léptem.
-Chris bácsi.-üdvözöltem mosolyogva nagybátyámat. -Mi járatban? Anyáék nincsenek itthon.
-Angyalom beljebb mehetek?-kérdezte komolyan. Hangjában valami csendült,ami miatt görcsbe rándult a gyomrom. Valami történt.
-Persze,fáradj be.-álltam el az ajtótól. Átlépte a küszöböt, kint az eső szakadt. Vizes cipőit tanulmányoztam,amíg a nappaliba lépkedett. Elhúztam a számat, anya ki fogja nyírni. Édesanyámról egy valamit tudni kell, ha megérkezel a házába a cipődet jobb ha az ajtónál hagyod. Követtem őt. Kezeiben egy átlátszó zacskót tartogatott. Megtorpantam. Apa pénztárcája volt benne.
-Chris bácsi mi folyik itt?
-Angyalom fogadd őszinte részvétem. Ma este borzalmas baleset történt a.....
------
-Nem törsz meg!- vicsorogtam Wanda felé. Négykézláb voltam már. Izzadtan próbáltam kirázni magamból ezt a fajta mágiát. Wanda ereje égette az agyam minden sejtjét.
-Ó ez még csak az eleje. Rengeteg tragédiád van.
----
Sötétség vesz körül,addig a pontig míg be nem lép a szobába egy férfi. Felkapcsolja a lámpát. Szemeimet behunyom a hirtelen jött fény miatt. Szemeim égnek azoktól a könnyektől,amik kísérnek engem azóta,hogy elraboltak. Nem tudom hol vagyok, azt sem,hogy mit akarnak tőlem. Egy dolgot tudok, mégpedig hogy rettegek. Tőlük. Felettem áll a férfi,majd egyszer csak leguggol elém. Mélyen a szemembe néz. Hosszú fekete tincsei szinte az arcába lógnak. Szemei feketék, mondhatni élettelenek. Nagyot nyelek,amikor észlelem,hogy egyik keze fémből van.
-Kérem..-suttogom halkan. -Kérem had menjek haza.
-Mától ez lesz az otthonod.-mondja rekedt hangon.
-Engedjen el mit akarnak tőlem? -sírtam fel félelmemben. A férfi kezeivel hátra simítja a hajamat.
-Olyan leszel,mint én.-vigyorogta eszelősen el magát a férfi . A fém kezére vezetem tekintetem. A félelem megbénít. Nem tudtam ki ő de egy dologban biztos voltam nem akartam olyan lenni,mint ő. Jelentsen ez bármit is.
-----
-Ne csiklandozz Wan!-kiáltottam fel, s rácsaptam mérgesen a ketrecre.
-A saját nyomorod nem lesz elég ugye? Menjünk tovább.-mondta aztán ujjait mozgatni kezdte.
-----
A lift falának dőltem, a katonák tüzelést indítottak, nem talált el golyó. Egyrészt mert bezáródott a lift ajtaja, másrészt pedig mert Steve elém állt védelmezően. De hiába záródott az ajtó,egy lövedék átjutott, s bár nem észleltem a hangját hallottam, amit ameddig élek el nem felejtem a hangját. Összerezdültem, ránéztem Steve-re az arca eltorzult.
-Abby!-nyögte, majd összeesett.
-Steve!-sikítottam. Leguggoltam hozzá, hogy megfordítsam. A mellkasát érte a golyó. A ruhája, az arca tiszta vér volt. Rosszul lettem. Rá simítottam tenyerem az arcára és ekkor pislogott utoljára.
-Ne...ne..ne..téged nem. Steve. Hallod! Kelj fel!
A szememet könnyek marták. Mikor pedig megláttam a vértől csatakos kezem, és a ruhámat, ami immáron bíbor színben úszott, akkor tudatosult bennem, hogy a Kapitányom meghalt. Keserves zokogásban törtem ki.
-Nem hallhatsz meg. Értetted!? Steve. Te vagy a hősöm, meg.. meg kell mentened.Szeretlek. Miattam nem hallhatsz meg, főleg azért nem mert nem követtem az utasításokat. Adj egy parancsot.-ütöttem meg.- Mond, hogy fogjam be!-újra megütöttem.-Mond, hogy Gail..
------
Felsikítottam. Wanda hátra esett a ketrectől. Nem akartam. Ezt nem. Az a félelem,hogy újra elvesztek valakit, ráadásul pont őt.... Az arcomhoz vezettem a kezem. Könnyek futottak el. Felnevettem zihálva.
-Majdnem sikerül Wan, pedig már ott voltál.-nevettem fel hitetlenül. -De hát nem te vagy a gyors iker ugye?-álltam fel nagy nehezen a ketrecben. -Valamiben Pietro mindig jobb volt.
-Fogd be.-suttogta felém a lány. Láttam a szemeiben a gyászt előjönni.
-Wanda kétélű fegyver ez nem gondolod? A te életedben is van mit vájkálni. Ott van például a szerencsétlen bátyád.
-Azt mondtam FOGD BE!-kiáltott rám a kis boszorkány. Ereje ki vetült felém gyengéden neki feszített a ketrec rácsainak. Leráztam magamról. A mellkasomra csaptam.
-Na gyere mutasd mit tudsz. Adj bele mindent!
-Te kérted.
-----
Steve Rogers órák óta az ajtó előtt ült. Valamennyire sikerült neki teljesen kizárni Abigail sikításait. Csak ült. Már gondolkodni sem volt ereje. Teljesen befordult a csendes világába. Viszont hirtelen a szíve dobbant egy hatalmasat,amit nem tudott nem észre venni. Nem tudta mi ez,de azt igen,hogy a lánynak köze van hozzá,így hát benyitott. Abigail a ketrecen kívül volt. A padlón feküdt, feje Wanda ölében volt. Körülötte a vörös energia csak úgy áramlott. Nagyon lassan lépkedett hozzájuk közelebb. Viszont a vér is meghűlt benne,mikor látta hogy a Maximoff lány sír. Meg akarta szakítani a folyamatot, bármi is zajlódott ott,amikor Gail felsikított. Fájdalmasan. Aztán mindennek vége lett. Abigail elájult. Wanda pedig továbbra is sírt. Bűnbánóan simogatta az ájult lány arcát.
-Sajnálom...annyira sajnálom.-suttogta Wan. Steve melléjük rogyott. Reménykedett,hogy sikerrel jártak. Remélte,hogy vissza kapta őt.
-Wanda...beszélj hozzám.-kérte halkan a férfi. A lány csak akkor vette észre a férfit,amikor az hozzá szólt.
-Sajnálom, sajnálom...-hajtogatta a boszorkány szüntelen.
-Mi történt?
-Túl mélyre mentem.
-Mélyre? Ez mit jelent?
-Nem lett volna szabad ennyire a fejébe másznom.-sírt a lány továbbra.
-Beszélj érthetően Wanda. Gail jól van?
-Össze törtem őt. Túl sok mindent borítottam rá egyszerre. Nem bírta.Ki kellett törölnöm .Csak így tudtam helyre hozni.
-Mit tettél?
-Minden emléke eltünt.
-Ne...ne..ne..-ragadta magához kétségbeesetten a lányt. Úgy ölelte magához mintha ezzel vissza tudná szerezni őt. -Wanda..ahw..Szívem...-becézgette sírva a hős szerelmét, s mellkasára borulva kétségbe esetten sírt. -Gyere vissza...gyere vissza-suttogta szüntelen. Skarlát boszorkány remegve sírt továbbra is a szíve szakadt meg Steve látványától. -Kicsim...-szólongatta továbbra is Steve a lányt,de Gail aludt tovább. -Hozd vissza Wanda az emlékeit. Tedd rendbe.
-Nem..nem tudom.
