9.

53 5 4
                                    

Norman némán nézte a kinti tájat. Mivel a tél vége volt már, így a hóesést felváltotta az eső, és néhány növény már elkezdett virágozni. Viszont a fiúnak nem ezen járt az esze, hanem azon; hogyha tudja látni Rayt, akkor Emmát és az anyját is tudja újra látni. Pár nappal ezelőtt el is határozta, hogy elmegy Rayhez, és segítséget kér tőle, viszont ezt megakadályozta a sáros, süppedős talaj és az, hogy Norman mostmár csak tolókocsival tud menni, azzal is egyenlőre csak segítséggel.


-Hello, jöttem vérmintát venni, az ellenőrzéséhez.-jött be a szokásos doktor, majd ment oda a srác mellé.-Ki szeretnél menni?-kérdezte meg, mire a fiú nem reagált rá.-Tudom milyen érzés a gyászolás...-sóhajtott egyet az orvos.-Volt két lányom, de mindegyik meghalt 12 éves kora előtt, mivel valahogyan a feleségem és az én génjeim nem voltak túl jóban. Vagyis ennek van magyarázata, csak ha azt elmondanám, akkor lehet nem értenéd meg.-poénkodott a férfi, miközben a vérmintát vette.
-Ha felhívok valakit, hogy segítsen kimenni, akkor kimehetek?-tette fel a kérdést a fiú, amint eszébe jutott valami.
-Huh, oké...-sóhajtott egyet a férfi.-Nem lehet belőle akkora nagy gond.-vonta meg a vállát, majd ment ki a szobából.


...


-Szóval, foglaljuk össze: elirányítottál engem egy creepy erdőbe, hogy valami romot keressünk.-jelentette ki Susan.
-Igen.
-ÉS MÉGIS MI. A. FRANCÉRT. AKARSZ. EGY ROMOT. KERESNI?!?!
-Van ott valaki, akitől kérdezni szeretnék valamit.-adott rövid választ Norman.
-Oké, de MELYIK ÉPESZŰ EMBER MÁSZKÁL EGY ROMNÁL?!?!
-Ott beszéltem meg vele a találkozás helyét.-felelt monoton hangon a srác, mire a lány csak sóhajtott egyet.
-Te tudod, DE HA ELRABOL VALAMILYEN SZELLEM TÉGED, AKKOR ITTHAGYLAK!
-Oké, oké, felfogtam.

Amint odaértek Susan arrébb ment mondván, hogy ő nem fog egy sorozatgyilkos következő áldozata lenni, így Norman normálisan tudott beszélgetni Rayel, akit persze csak ő látott.

-Mégis mi a francot csináltál?-förmedt rá rögtön a szellem.

-Hogyan lehet szellemet idézni?-tért rá rögtön a lényegre a srác.

-Először válaszoljál a kérdésemre!

-Autóbaleset történt, amiben lebénult az egyik oldalam, az anyám meg Emma pedig meghalt benne. Ezért is vagyok itt. Meg akarom idézni őket.-jelentette ki a platinaszőke hajú.

-Tch, őszinte részvétem, de el kell, hogy szomorítsalak. Mint mondtam egy ember egyszerre csak egy szellemet képes látni, plusz, ha meg akarod idézni őket, akkor azt csak ott lehet, ahol a halott teste a legnagyobb mértékben van jelen.-magyarázta el Ray, mire a másik lefagyott.

-Akkor hármótok közül csak egyet láthatok...?-kérdezte halkan Norman.

-Pontosan. A választás a tied.-tűnt el a szellemfiú otthagyva a sokkos állapotban lévő srácot.

-Na, hogy ment?-kérdezte Susan, miközben visszasétált a haverjához.

-El tudnál engem vinni a folyóhoz...?

-Miért?

-Csak... Ki kell tisztítanom a gondolataimat...


~~~

Bocsánat, hogy ez a rész ilyen rövid lett, de a következő történés, már nem illene bele ebbe ,:D Remélem élveztétek! ^-^

Ghost and the boy (TPN AU)Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum