♥️ Oneshots ♥️

Igen

Az egyik pillanatban még minden rendben volt. Aztán olyan hirtelen történt minden. Pont olyan volt, mintha egy lassított felvételben lennénk.

A labor falai a szokásos nyugodtságot árasztották magukból, a jól megszokott kémia szag pedig már kellően bekúszott az orrunkban. A tanári asztal mögött hárman álltunk, az osztálytársam, a tanár, és én.

Fogalmam sincs mi történt. Egyik pillanatról a másikra robbant szét a borszeszégő melletti kémcső, a benne lévő anyag pedig beterítette a tálca másfél méteres körzetét. Abban a minutumban pillantottam a mellettem álló férfira, bár belül tudtam mi fog következni.

- Futás ki. - közölte halkan, szárazon a tanár, az osztály pedig egy emberként kezdett kifelé rohanni. Az asztal másodpercek töredéke alatt kapott lángra, miközben a férfi a kezem után nyúlt, és magával húzott a folyosóra. Másik kezemmel a telefonomra nézve megállapítottam az időt, és a férfi kezét elengedve ösztönösen kezdtem rohanni a keresett fiúék terme felé.

Az ajtót szinte feltépve léptem be a terembe, de azt hiszem mindenki érezte hogy valami nem oké.

- Tűz van. Rohanjatok. - próbáltam normális hangerőn mondani, de a hangom remegett mint egy nyárfalevél. Az általam keresett fiú a második sorból pattant fel, és elsők között lépett ki a teremből, a tanárhoz hasonlóan a kezemet szorongatva futott mellettem.

Az osztály már lejutott az elsőig, mi pedig gyors tempóban rohantunk utánuk. Ebben a pillanatban szólalt meg fejünk fölött a tűzjelző, másodpercekkel később pedig kicsapódott az osztálytermek ajtaja, és a tömeg kifelé kezdett áramlani.

Már az elsőnél voltunk, méterekre attól, hogy kijussunk az épületből. Amint kiléptünk a kapun, megcsapott az égett műanyag fala. Az iskola teteje felé nézve már láttuk, ahogy lángol a tető.

És én idáig bírtam. Egyszerre tört ki belőlem a sírás, és estem össze a fiú karjaiban, ő pedig szorosan magához húzva vitt el a szemközti járdáig.

- Sss. - suttogta a fülembe - semmi baj... - mondta, miközben folyamatosan a hajamat simogatta. - Nyugi... - folytatta, majd éreztem a hangján, hogy erőteljesebbre vált. - Tanár Úr! - kiáltotta el magát, majd hallottam ahogy visszafordul felém, jobbról pedig lépések közeledtek.

Elengedte a hátamat, és karjaiból egyenesen egy másik test vont szorításába.

- Semmi baj... - mondta halkan a férfi, az agyam pedig mintha csak erre várt volna. Amennyire ez lehetséges volt, kitisztult a kép, és felfogtam mi történt. - Minden rendben lesz. - suttogta tovább, én pedig mint mindig, most is csak: Hittem neki.

~~~~

Látom magam előtt a képet. Látom, ahogy a háborgó reálos diákok, akik utálnak verset, vagy adott esetben novellát elemezni, ki vannak akadva, hogy ezt miért kell. És Látom azokat is, akik megrögzött irodalom szeretők, akik szeretnek verset olvasni, de nem fér a fejükbe, hogy miért kell egy művet elemezni. Az elemzés az író. Az író maga, a lénye, az érzései, a háttere, olyan, mint a részletek egy festményen, mint az alsó szólam a zenében.

Ha én azt mondom, vajon mire gondolt a költő? Nem azt szeretném tudni, hogy mit evett előző nap vacsorára, nem egy lehetlen kérdés ez. Tény és való, hogy vannak esetek, amikor több sebből vérzik az egész, de itt és most kérlek próbáljatok meg picit belelátni az egészbe. Verset elemezni gyönyörű dolog.

,,Én pedig mint mindig, most is csak: Hittem neki"

Milyen ember az aki magától idéz? Ne haragudjatok, de most muszáj, így tudom érthetően elmagyarátni.

Ez a mondat nem túl hosszú, nem sokszorosan összetett, sőt, valószínűleg még nyelvtanilag sem hibátlan, mégis, ami fontos az megvan benne. Érzelmek.

Egy történet, egy ember, egy fogalom, egy érzés. Kell ennél több?

Egy történet. Egy éveken keresztül húzódó szál, aminek még most, ahogy a telefon előtt ülve írom ezt, sincs vége. Mert ez már mindig bennem van, bennem lesz.

Egy ember, akit most nem fogok elmesélni nektek, néhányan talán pontosan tudjátok kiről van szó, de talán az sem baj ha nem.

Egy fogalom, ami szorosan kötődik az emberhez, mondhatni, igazából ő az.

És egy érzés, ami baromi jó. Ha a mondatot nézzük, egyértelműen lejön, biztonságérzet. Ha pedig engem, akkor a boldogság.

Száz szónak is egy a vége, elemezni nem bűn, elemezni ajándék. Figyeljetek az apró részletekre, hiszen annyi sok szép dolog van a világon, amit észre sem veszünk.

~ Így utólag hozzáteszem, bár nem tudom hányótokhoz fog eljutni, azért megpróbálom: Ti hogy elemznétek ezt a kis novellát? Szívesen várok pár mondatot erről kommentben, de ha szívesen írtok többet akár privátban is. ~

Köszönöm ❤

Utóirat:

Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy akik ezt most olvassák, azoknak a nagyrésze pontosan tudja melyik ,,fiú" vagy ,,tanár" megnevezés kit jelképez. Természetesen ez adja a sztori lényegét. De talán pont ez lenne most a fontos, hogy a karakterek mögötti, nekik megfeleltethető emberek személyisége nélkül is átjöjjön minden, amit én valójában fontosnak érzek.

Szóval ennyit szeretnék most így kérni: Ne lássatok bele többet, mint amennyi, de tudjátok, hogy minden úgy van, ahogy gondoljátok.