Wildflower (Bon Jovi fanfiction)

5.fejezet

Teljes mértékben nevetségesnek tartottam Richie ötletét. Nincs olyan banda, aki ilyen felszólításnak engedelmeskedne. Soha nem hallgat senkire, megint pofára fog esni, mert ugye nem tanul se mások, se a saját hibáiból. Mivel említette, hogy Alec is vele megy, csak reménykedni tudtam, hogy ő nem fogja majd hagyni neki, hogy ekkora baromságot mondjon. Hiszen ő idősebb és mindig is érettebb volt nála! Vagyis...valami olyasmi. Ha pedig mégis elhangzana az a mondat, akkor valahogy csak kimenti majd a bátyám fejét. Ismeri a dobost is, gyerekkoruk óta haverok, csak nem történhet akkora baj...

Elérkezett a „halálos" időpont. Este hét körül Richie felkapta bőrdzsekijét a kanapéról, majd anyához fordult.

­-Majd...valamikor jövök. Szeretlek!- vigyorgott bocsánatkérően, aztán puszit nyomott anya arcára. Odalépett hozzám.- Nem akarod beismerni, de legbelül te is nagyon jól tudod, hogy sikerülni fog...na, szép estét a balerinának!- ezzel én is kaptam egy puszit a fejemre. Meg se próbáltam ellenkezni, majd rájön, ha megtörtént.- Szia, apa!- ordított fel Adam-nek az emeletre, ahonnan érkezett is a válasz:

-Gyerek azért még ne legyen!- Richie szemeit forgatva, nevetve sétált az ajtóhoz.

-Ne várjatok meg a vacsorával, nem érek addigra haza.

-Nem is akartunk...-szúrtam oda nyelvemet nyújtogatva, mire bátyám viszonozta a gesztust.

-Richard Stephen Sambora, a jóképű szívtipró ezzel elhagyja a házat. Viszlát, család!- mielőtt még bármit kiabálhattam volna utána becsapta maga mögött az ajtót.

-Hülye...-motyogtam.

-Ismerd el, hogy unatkoznál nélküle...- pillantott rám anya.

-Ki mondta, hogy nem?- mosolyogtam, majd visszapillantottam a könyvembe, ahonnan pár perc múlva ismét kiszakítottak. Csörgött a telefon. Anya felállt a fotelból, de én megelőztem.- Hagyd csak!- ezzel már fel is kaptam a lépcső melletti kisasztalról a kagylót.- Halló, tessék?

-Hello, ohm...Fahéjat keresem.- motyogta egy ismerős hang a vonal végén. Elmosolyodtam, majd anyára pillantottam. Egy magazint nézegetett, mégis biztos voltam benne, hogy azért valamennyire hallgatózott.

-Igen, persze meg tudom adni a házit, Jake!

-Aha, vettem, nem tudsz beszélni. Csak szerettem volna kérdezni valamit. A bandám ma lép fel Asbury Park-ban, a Fast Lane-ben, nem messze Sayreville-től és arra gondoltam, hogy esetleg meghívnálak a koncertünkre. Kb. negyven percre van Perth Amboy-tól.- nagyon szívesen elmentem volna, de kizárt, hogy anyáék bárhova is elengedjenek egyedül ilyen „későn".

-Várj, ők nem is perth amboy-i banda?- próbáltam úgy alakítani a kérdést, hogy Kékszem is megértse, de közben anya se gyanakodjon. Itt például úgy csináltam, mintha valami nagyon fontos zenekarról beszélgetnénk.

-Nem, egyébként sayreville-i vagyok, de az a fél óra semmi nekem meg a srácoknak, ha zenélésről van szó.

-Értem.- akárhogy gondolkodtam, tudtam, hogy ide most nem fogok tudni elmenni.- Sajnos nem tudunk, már egy hete halogatjuk azt a dolgozatot. Pedig én is szeretném, hidd el...- egy szomorú sóhajtás volt a válasz a vonal végéről.

-Rendben. Sajnálom, szívesen találkoztam volna veled megint...majd kitalálunk valamit, Fahéj. Szia!

-Rendben, egyébként harmadik feladat a negyvenedik oldalon...szia...Jake.- óvatosan letettem a telefont, majd mielőtt megfordultam, próbáltam egy normális arckifejezést magamra erőltetni. Visszasétáltam a kanapéhoz, lehuppantam rá, ismét a könyvembe temetkezve. Már vagy egy tíz perce ugyanazt a mondatot olvastam, nem tudtam koncentrálni, folyamatosan Kékszemen járt az agyam.

-Most megbántottam? Lehet, hogy azt hiszi, csak próbáltam lerázni...

-Na, ki vele! Kiről van szó?- kérdőn néztem anyára- Ki az a pasi akiről nem szabad tudnom?- basszus! Mégis hogy lehet ennyire jó ebben?

-Nem tudom miről beszélsz...-ráncoltam össze a szemöldököm.

-Ugyan...ki az, akinek a Jake álnevet kellett adni?

-Ohm...senki? Tényleg Jake volt az, anya. Nem foglalkozom pasikkal, a táncra koncentrálok, mondtam már...- ezt az egyet komolyan in gondoltam. Kékszemmel se lett volna úgyse semmi. Csak egy jóképű srác, szinte süt róla, hogy egyéjszakás kalandokra vadászik. Nem azt mondom, hogy nem lennék szívesen az egyik áldozata...de nem lehet. A jövőmre kell gondolnom, a tánc a legfontosabb, holmi gyönyörű (tényleg nagyon szép) kék szempárok nem csavarhatják el a fejemet. Egyszer már majdnem beleestem ebbe a csapdába, nem köszönöm.

-Oh, hogyne...és az ember a házi feladattal kapcsolatos két mondat között gyakran beszélget bandákról. Hidd el, kislányom, már én is használtam ezt a kódnyelvet...-francba...nem baj, megoldjuk!

-Most már az is meg van tiltva, hogy beszélgessek? Mondtam: nincs pasi, nem is lesz egyelőre!

-Ahogy akarod...motyogta anya, bár tudtam, hogy úgyse fogja ennyiben hagyni. Lehet, hogy Richie tőle örökölte a makacsságát...csak inkább a tripláját.