Wildflower (Bon Jovi fanfiction)

2.fejezet

Reggeli után magamra kaptam egy pulcsit, meg egy melegítőt.

-Richie, megyek kocogni!-kiáltottam. Valami nyöszörgést kaptam válasznak, ami elég is volt nekem. A házból kilépve a hűvös levegő megcsapta arcomat. Jól esett, kitisztította a fejem. A futás mindig is a napi rutinom része volt. Reggelente kocogni indultam, aztán nyújtottam. Ezek mindig megnyugtattak, eltüntették a stresszt, az életem részévé váltak. Ahogy könnyedén végigfutottam a járdán, oldalra nézve a jól ismert cukrászda fogadott. Nyaranként szinte mindennapi program volt a meglátogatása. Richie sose volt nagy fagyis, ha evett, akkor egy-egy gombóc áfonyát, esetleg vaníliát. Ő édesség terén cukorka és torta mániás volt, nem is akármennyire! Én viszont mindig is kifejezetten imádtam a fagylaltot, a saját összeállításom az eper-csoki volt. Halálosan fontos volt, hogy a csoki alulra, az eper pedig felülre kerüljön, és ezt minden egyes alkalommal nyomatékosítottam is a cukrászdásban, Katie-ben, aki mindig csak mosolyogva ingatta a fejét, hiszen nagyon jól tudta, szóról-szóra, hogy mit fogok kérni. Úgy elnosztalgiázgattam, hogy visszafordulva későn fékeztem, így nekimentem valaminek, amiről később kiderült, hogy valaki.

-Úristen, bocsánat!- szabadkoztam.

-Ugyan, én voltam a figyelmetlen!- udvariaskodott az illető. Fiatal, mosolygós fiú volt. Hosszú, szőkésbarna haja kék, csillogó szemébe lógott. Testalkata vékony, szálkás, remek kombót alkotott sármos, szép arcával. El kell ismerni, külseje kifejezetten megnyerő.- Kérem, hadd engeszteljem ki valahogy!

-Először is kezdd azzal, hogy tegeződünk!- nevettem, mire elvigyorodott.

-Igenis! Nos, mit szólnál egy fagyihoz? Igen, tudom, hogy ősz van és hűvös, de- félbeszakítottam.

-Megegyeztünk!

Hogy őszinte legyek, az ilyen dolgokban engem sose kellett igazán győzködni. Ha jött, akkor én éltem a lehetőséggel. Ha menni akart, akkor hagytam menni. Egy dolog volt mindig is fontos: a függetlenség. Soha nem voltam amolyan „elköteleződős" fajta. Engem nem lehetett csak úgy szabályozni, én szabad voltam, én mindig azt csináltam, amihez kedvem volt. Jelen esetben ez a dolog a flörtölés, és a „hagyni magamat meghívni valamire" stílus volt.

-Szia, Katie!- köszöntöttük egyszerre a cukrászdás lányt, majd nevetve pillantottunk egymásra.

-Sziasztok! Nem tudtam, hogy ismeritek egymást!- mosolygott Katie.

-Mert nem is!- tájékoztattam.- Azt se tudtuk, hogy a másik ismer téged.- erre már Katie is elnevette magát.

-Nos, mehet mindkettőnek a szokásos?- mosolyogva bólintottunk. Vigyorom még szélesebb lett, amikor megláttam, hogy Katie ugyanazt pakolja a két tölcsérbe, csak fordított sorrendben.

-Nem mondod komolyan...-motyogta nevetve a rejtélyes idegen.

-Ezt én is mondhatnám...

-Parancsoljatok!- nyújtotta át az édességeket Katie. Mikor fizetésre került a sor, Mr.Kékszem kezét az enyémre tette.

-Nem hagyom!- kapta elő tárcáját.

-Nem is akartam...- mosolyogtam sejtelmesen, miközben szemeibe néztem. Ajkait félmosolyra húzta, bólintott.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Amúgy...a nevedet nem is mondtad még.- törte meg a kellemes csendet Villantós mosoly úr. Elgondolkodtam. Minek mondanám meg? Ajkamon rejtélyes mosoly jelent meg.

-Legyen elég annyi, hogy...Fahéj.

-Fahéj? Különös...de...nem fogom megkérdőjelezni.- így sétáltunk tovább. Elértünk a parkhoz, én pedig letérdeltem a földre a százszorszépekhez.-Gyönyörű vadvirág, de ha letéped -még vázában is- pár napon belül vége. Nem érdemes tönkretenni azt, ami ennyire szép...

-Pontosan...