Szösszenetek

•4•

A hajam egy laza copfa kötöttem. Nem érdekelt különösebben, hogyan áll majd, mivel a fejembe húzom a kapucnit, és nem fog látszani. A szemem sem látszik ki, árnyék fedi a mély zöldes tengerkék színüket.

Az előszobai egész alakos tükörben magammal szemeztem. Két anyag maszk volt a kezemben. Az egyik egy fekete, a sarkában egy apró, alig látható Twitch jelecskével. A másik egy világos szürke, szintúgy egy kis Twitch jelecskével. Azt mérlegeltem, melyik illene a mai „szettemhez". A nagy szett csak random felkapkodott ruhákból állt, amelyeket megpróbáltam összepárosítani. A blúzom egy sima, világos szürke, nyújtott nyakú anyagra esett. Vastagabb rétegnek egy kapucnival rendelkező, fekete oversized hanorákot kaptam fel. A farmerom szürke volt. Még most sem értem, miért hordok ilyen világos színű gatyákat. Mindig összekoszolódnak, majd hallgathatom anyum dorgálását, hogy milyen nehéz neki kimosni az én nadrágjaimat. Én szívesen vennék más fajta farmerokat, csak nincs más. Csak világos gatyáim vannak.

Végül a fekete maszk mellett döntöttem. Az illet a legjobban a hangulatomhoz. Felkaptam gyorsan a cipőmet, és a táskámat a kezemben tartva egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben. Tökéletesnek nem mondanám a kinézetem, hiszen az arcom alig látszott, de pont ez volt a cél. Úgyhogy mégis tökéletes volt.

A kulcsaimmal még zörögtem egy sort a kora reggeli fagyos hidegben, majd végre elindultam. Az utca kihalt volt. A szomszédok még csak ilyenkor ébredeztek. Ezért szeretem ezt a kertvárosi házat, ahová költöztünk. Csendes. Nincs nagy forgalom.

Az utcánk végén egy buszmegálló volt. A telefonomat elővettem és csekkoltam az időt. Még volt pár percem. Visszacsúsztattam a készüléket a táskám zsebébe, majd körülnéztem. Még mindig senki. A hideg levegőben meglátszott a leheletem. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha mi is csak pára lennénk a jeges időben.