Nem tipikus apa『befejezett』

kilencedik rész.

Minho szemszög.

Teljesen új munkatársak, diákok, környezet. Meg persze... Új ribancok. Ezeknek tudatában indultam új munkahelyem felé. Ahogy gondoltam, minden szempár rám tapadt, mit egy félmosollyal díjaztam. Rengeteg lány, meg néhány fiú is csorgatni kezdte rám nyálát, első nap meg is húztam két lányt. Nem jelentettek semmit. Reméltem hát, én sem fogok nekik.
A kilencedik osztályban viszont... Volt egy fiú, ki visszahúzódó, eléggé alacsony, vékonykás volt. És... Szeplős. Valamiért a szemem mindig rá tapadt. Csak abban tudtam reménykedni, hogy a szép nézésemmel betudok vágódni nála. Hisz... Full meleg. Ezt levágtam már akkor, mikor először rá néztem.
Teltek az évek, ő egyre szebb és szebb lett. Kezdett egyre többet jelenteni nekem, és nem csak, mint diák. Tetszett nekem. Szinte szerelmes voltam belé. Viszont... Ezt nem mutathattam ki előtte és a többi diák/tanár előtt. Ki is rúghattak volna. Mondjuk ha a mosdós kufircokról tudomást vesznek sem történt volna másképp.
Csak azon vettem magam észre egy idő után, hogy egyre keményebb vagyok vele. Ezen kívül, szemeimet még mindig szívesen vezetgettem rajta, néha pedig megérintettem pár testrészét, mikbe bele bizsergett egész testem. Látszólag nem érdekelte őt.
Aztán... Mikor láttam őt ott az úton egyedül... Már nem bírtam tovább. Kurvára ki voltam rá éhezve, így... Elvettem tőle azt, ami engem illetett. Hiába nem akarta, engem nem érdekelt. Azt akartam, hogy csak az enyém legyen, minden porcikájával együtt.
Azután többé nem jött iskolába. Nem tudott róla senki semmit. Hiába nem beszéltünk úgy normálisan soha sem, hiányzott. Ez rajtam is érezhető volt. Kedvetlen voltam, ideges és szomorú. Szinte depressziós. Kellett nekem az a fiú!
Pár év múlva felmondtam, és munkát vállaltam egy kávézóban, mi tök aranyos hely volt.
Egy nap pedig... Újra megláttam őt. Más karjaiban volt, mással nevetgélt, majd mikor körbe pillantott épp elkapta tekintetem, ahogy épp őt bámulom. A mosoly az arcáról lefagyott, a mellette ülő férfi arca pedig aggodalmas lett. Pár perc múlva távoztak. Rettentő közel voltak egymáshoz, és ahogy a férfi átölelte a derekát, elöntött a düh!
Reggeli időkben egy, a fiú házához eléggé közel eső házhoz telepedtem. Láttam párszor a kávézós dolog után, hogy egy kisfiúval eléggé szoros kapcsolatban van. Ahogy azt a reggel láttam, ovodába vitte. Talán... Az örökbe fogadott gyerekük?
Vissza úton karja után fogtam. Megrémült. Hátrált, min csak elmosolyodtam. Csodás volt őt érinteni újból, a derekát fogni. Bár ő ezt még mindig nem akarta. Elrohant amint sikerült ellöknie magától. Nem mentem utána, mert hát minek? Egyszer úgyis eljön majd az én időm.

Elterveztem, elfogok hozzá menni. El is indultam autóval, de ahogy megláttam az én kicsikém ajtaja előtt állni azt a másik férfit, rögtön elment a kedvem, és rádudálva néztem rá csúnyán, mit persze nem tudott mire vélni. Bekopogott. Kicsit félrébb megállítva a kocsit, figyeltem, hogy mi fog történni.
Kinyílt az ajtó, majd megláttam azt az angyalt. Ahogy ránézett a sötétebbik hajúra, a szívem megszakadt. Csillogtak a szemei, ragyogott az arca, majd egymás karjaiba borultak. Számítottam volna csókra meg minden másra, de csak ölelték egymást, mintha az életük múlna rajta. A férfi a hajába puszilt, és belépett a házba. Az ajtó becsukódott. Én elhajtottam onnan. A tengerparthoz mentem, s az autóból figyeltem a hullámokat. Ahogy elképzeltem magamat a szőke hajúval, miközben egymás kezét fogjuk... Csókolózunk... És... Szeretjük egymást.
Elfelejtettem mondani, hogy miután ő vele közösültem, furcsa érzéseim voltak. Hiányérzetem volt, és senki máshoz nem volt undorom. Mert hát... Senki sem olyan, mint ő.
Úgy éreztem ki kell találnom valamit, hogy megszerezhessem őt. Végleg.

Hyunjin szemszög.

Nagyon jól elbeszélgettünk az egész délelőttöt. Jó volt látni Felixet boldogan, önfeledten. Mikor vállamra hajtotta fejét, vagy amikor csak szimplán rám mosolygott, különlegesnek érztem magam. De persze, annayira különleges mint ő, soha nem lehet senki.
Eljött Bobbynak az alvás idő, és engem kért meg, hogy vigyem őt fel a szobájába. Rám bízta, hogy vigyázzak az apjára. Vállaltam a feladatotm. Már hogy is ne tettem volna?
A kicsi arcára nyomtam egy puszit, ki már félálomban léve, csak intett egyet nekem. Kiléptem a szobából, majd vissza sétáltam Felixhez. A pléd helyett a füvön ült, rám nézve pedig kinyújtotta karjait felém.

-- Olyan vagy, mint egy tündér - kuncogtam fel és egyik kacsóját megfogva leültem mellé. Kezünkre nézett, elmosolyodott, s kézfejemre simitott hüvelyk ujjával. Arcát figyeltem. Csillogott szinte. Közelebb hajolva hozzá, fejemet vállára döntöttem.
-- Most minden olyan szép - suttogta kezem simogatva tovább.
-- Nálad semmi sem szebb, Felix - suttogtam vissza. Éreztem ahogy kezemben tartott keze felmelegedik, így arra következtettem, hogy elpirult. Ezt leellenőrizve néztem arcára, min tényleg pir volt. Rám nézett, szabad kezével pedig arcomra simitott.
-- Nagyon hálás vagyok neked mindenért - nézett szemeimbe kicsit közelebb hajolva hozzám. Tenyerébe bújtattam arcom, majd oda pusziltam.
-- Én is az vagyok neked - mosolyogtam rá. Össze húzta szemöldökeit egy pillanatra.
-- Miért? Hisz... Velem csak a baj van.. - sütötte le szemeit, majd nézett rám újból. Megráztam a fejem. Ennyire nem hisz magában?
-- Felix figyelj, amióta találkoz(t)unk, minden napomat szebbé teszed. A mosolyod, az arcod, a szemeid... Egyszerűen csodálatos vagy, és nem tudom már elképzelni a nélkül a napjaimat, hogy te meg Bobby nem vagytok benne - hadartam szemeit sugerálva. Szemeibe apró könny cseppek csillogtak, miket letöröltem onnan. - ne értékeld magad alul, kérlek.

Ahogy ezt ki mondtam, picit közelebb fészkelődött hozzám, s arcomon lévő kezét tarkómra vezetve közelebb húzta magához buksim. Újból közel voltunk egymáshoz, szívem pedig hevesebben dobogott az eddiginél is. Meglepődtem mikor egyszerre kezdtünk hajolni a másikhoz, de csak mosolyogni tudtam. Lassan hajoltam hozzá mégjobban, míg már éreztem lélegzetét ajkaimra csapódni. Ő zárta be köztünk a maradék távolságot, ajkainkat össze tapasztva. Derekára simitva húztam őt magamhoz, várva, hogy hevesen dobogó szíveink lenyugodjanak kissé. De ez az én részemről nem jött össze. Óvatosan mozdítottam meg ajkaim övéin, s éreztem ahogy megremeg karjaimban. Olyan érzékeny...
Csak lassan csókoltuk egymást, lágyan, próbálva minden egyes másodpercet kiélvezni.
Szerintem ő már nem csak tetszik nekem, szerintem én szerelmes vagyok belé...

ᥫ᭡ és új réééész!!
     • remélem tetszett a hibák ellenére is
     • örülök, ha elolvastad, Hyunlix legyen veletek❢