Nem tipikus apa『befejezett』

negyedik rész.

Csendben mentünk egymás mellett, közben néha egymásra pillantva. Oké, én kicsit többször, de ez mellékes.
Mikor a házhoz értünk kinyitotta az ajtót, bent pedig lehúzta a cipőjét, és helyre rakta.

-- Csináltam sütit. Kérsz? - rám nézett halványan mosolyogva, ahogy én is bennebb lépkedtem. Bólogatásba kezdtem.
-- Nagyon szívesen megkóstolnám, igen

Mosolya elszélesedett, és rögtön a szekrénybe nyúlva vett elő egy tányért majd a hűtőből kivéve a süteményt, felszeletelte egy késsel. Leültem a konyhában lévő asztalhoz, és kisfiúként figyeltem tevékenységét, csillogó szemekkel, mitől látszott, hogy zavarba jő.
Pár szelet sütit a tányérra rakott, majd az asztal közepére csúsztatta azt.

-- Váljon egészségedre - mosolygott rám, és leült velem szemben. Elvettem egy szeletet majd bele is haraptam, mit ő továbbra is mosolyogva figyelt, és kíváncsian.
-- Hm...nagyon finom - csámcsogtam, s mikor rá jöttem, ez nem volt a legilledelmesebb dolog, szám elé raktam kezem. - tényleg nagyon finom - mosolyogtam rá mikor megettem számból az édességet - szerencsés Bobby, hogy ilyeneket ehet - kuncogtam - mármint..én is szoktam főzigélni, de az semmi e mellett - mosolyogva mondta majd tiszta kezemmel átnyúltam az asztalon, és hajába simítottam
-- Örülök, hogy ízlik - bújik kezemhez újból, szélesen mosolyogva, akárcsak a napocska. - ha szeretnéd átjöhetsz hozzánk ebédre..vagy vacsira..- mondta halkan, de hallhatóan, néha szemeimbe pillantva.
-- Agh törzsvendég leszek - kuncogtam fel, kezemet arcára simítva, mibe belebújt. - mondták már neked, milyen aranyos vagy? - suttogtam. Rögtön elvörösödött, és lesütötte szemeit
-- M-mostmár igen. Te - suttogta az asztalt vizslatva, mintha az olyan érdekes lenne. Álla alá nyúltam, s megemeltem fejét, hogy rám nézzen szemeivel.
-- Ennek örülök- hajoltam át, és egy apró puszit nyomtam homlokára.
Csak félénken mosolygott, s jobban elpirult.

-- Szóval itt alszik Bobby - nyitott be egy világoskékre festett ajtón.- vagyis legtöbbször velem szokott, de hivatalosan ez az ő szobája - mosolygott bennebb lépkedve. Követtem őt. Benn egy kiságy volt, fehér falak, rajtuk óriási betűkkel Bobby neve.
-- Ez írtó aranyos - kuncogtam. Kétség sincs afelől, Felix milyen jó apa lehet.
Volt egy nagy játszószőnyeg, szintén kék színben, mellette pedig egy kosár, tele játékokkal.
Leült a szőnyegre Felix, és megpaskolta a mellette lévő helyet, ahová le is ültem
-- Mesélj még magadról - mosolyodott el, és felém fordult ülő helyzetében.
-- Igazából nagyon unalmas ember vagyok. És ezt nem csak úgy mondom. A munkám az életem. Viszont...- itt elmosolyodtam halványan és ránéztem - szeretném lassan, hogy legyen akihez haza mennem a nap végén. Valaki olyanra van szükségem, aki meghallgat, ha szomorú vagyok megvígasztal, ad nekem sok ölelést és puszit. Meg azt sem bánom, ha finomakat főz nekem - őt figyeltem ahogy beszéltem, és ő is próbálta tartani velem a szemkontaktust, több-kevés sikerrel.- és hát...majd szeretnék gyereket is. Sokat. - elmosolyodtam, arcára simítva lágyan egy pillanatra. Túlzásba viszem ugye...? - mesélj te is magadról - húztam fel lábaimat és átölelve őket, államat térdeimre hajtottam, majd csak őt figyeltem
-- H-hát...én is szeretem a gyerekeket, de Bobbyt a legjobban. Szeretem az állatokat, és majd szeretnék egy cicát..öhm..vannak kicsit lehangoltabb pillanataim de próbálok mosolyogni a kicsi előtt..meg mások előtt is. És van egy óriási titkom, amit talán idővel elmondok neked. - ezt halkan mondta, szemeim nézve. Bólintottam, és térdére raktam egyik kezem
-- Előttem nem kell titkolnod milyen vagy. Nyugodtan légy önmagad - mosolyogtam rá bátorítóan. Elmosolyodott, és közelebb ülve hozzám, átölelt engem. Melegség öntötte el testem, s viszonoztam az ölelést szorosan fogva magamhoz.
-- Köszönöm - suttogta nyakamba dugva arcocskáját. Lehunyva szemeimet, vállára bújtam, hátát megsimogatva.
-- Látom jól elvagytok, de Bobby hol van? - hallottam meg egy már ismerős hangot, így elváltam Felixtől, s megfordultam. Mona állt az ajtóban
-- Jeonginnel van - nézett Felix rá

-- Ajj...najon ájmos vagyok - ásított Bobby egy óriásit Jeongin kezeiben. Felkuncogtam majd átvettem a picit, hogy fel tudjam vinni.
A szobájába érve be raktam a kiságyába, és egy puszit nyomtam homlokára.
-- Megcsókojtad apuszit? - suttogva kérdezte. Nagy, lepődött szemekkel néztem rá, s még a levegőm is fenn akadt hírtelen, így köhintettem egyet - tugyom, hogy akajod - kuncogta. Túl okos.
-- És ha az apuci nem akarja? - suttogva kérdeztem vissza, mire fejét rázta
-- Akajja ő is. En tugyom - huncut mosollyal nézett rám, egy nagyobb mackót átölelve. Kissé elpirosodva figyeltem őt még, s miután elaludt kiléptem a szobából. Szívem kb a torkomban dobogott.

Felix szemszög

Ahogy körbe pillantottam megláttam őt. Aki ha úgy vesszük egyrészt tönkre tette az életemet, másrészt meg is áldott. Gyűlölöm őt teljes szívemből. Félek tőle. Így minél gyorsabbam próbáltam kijutni a helyiségből. Viszont mikor Hyunjin átölelte derekamat, és közelebb vont magához, hírtelen nyugalomban éreztem magamat. Hiába nem ismerem rég óta, látszik rajta, hogy jó ember, és nagyon jól esik a közelsége, mitől ha akarok, ha nem, folyton zavarba jövök. A "randink" után Jeongin haza hozta Bobbyt, mivel szóltunk neki, hogy itthon vagyunk. Bobby nagyon fáradt volt, így Hyunjin felvitte őt, Jeonginnel pedig ketten maradtunk a nappaliban. Régebb egyedül ő foglalkozott velem, megértő, kedved és jószívű lélek. Viszont muszáj voltam abbahagyni az iskolát...
A hasfájást még el lehetett tűrni, de a többi tünet egyre rosszabb lett, és biztosan megérti mindenki, ha nem szerettem volna óra közepén kitenni a taccsot...

-- Felix - szólított meg Jeongin így rá pillantottam, jelezve hallgatom őt - mit gondolsz Hyunjinről?
Kérdése meglepett kicsit, s egy pillanatra elnyitottam ajkaim.
-- Hát...sz-szerintem jófej és kedves is. Szeretek vele lenni - a végét csak suttogtam és kezeimet néztem- viszont még nem ismerem annyira
Csak elvigyorodik.
-- Lesz időtök együtt lenni, nyugi

Kissé értetlen fejjel néztem rá, majd meg láttam lefele jönni Hyunjint, így őt figyeltem inkább elmosolyodva. Valamiért zavarban volt és piros volt az arca is, mire össze húztam szemöldökeimet egy pillanatra.
-- Mi a baj Hyunjin? - kérdeztem meg végül mikor elém ért. Csak résnyire eltátott ajkakkal figyelte arcom, ahová kezét rásimította. Csillogtak a szemei is. Szóra nyitotta száját, majd Jeongin fele nézett, aki vigyorogva figyelt minket. Mi van itt mindenkivel??

Kicsit rövid meg ilyenek....
De azért remélem tetszik nektek✨
· szerintetek mi miatt hagyta Felix abba a sulit? 🐹

(Nem lett átolvasva szóval sorry a helyesírási hibákért.....