Nem tipikus apa『befejezett』

nyolcadik rész.

Hyunjin szemszög.

Felix jobban lett, sokkal boldogabbnak tűnt, ahoz képest mint ahogy megismertem, vagy mint mikor Mona felhívott, hogy baj van.
Az elmúlt napokban Monával jött az oviba, és vele is ment. Mona egyre szimpatikusabb lett, nem is annyira undok Bobbyval, mint ahogy azt először mutatta.

Éppen Felix házának ajtaja előtt álltam. Kopogásra emeltem kezem, viszont egy autó közeli dudálása kizökkentett tevékenységemből. A kocsira nézve megpillantottam benne ülni egy kissé ismerős férfit. Csúnyán nézett rám, talán...idegesen. Megráztam fejem és teljesítettem küldetésem. Bekopogtam a házba.
Az ajtó szinte rögtön kinyílott, így egy mosolygós Felixet találtam magam előtt. Rövidnadrág volt rajta, így először láthattam ténylegesen vékony lábait, felsője egy sima fehér, bővebb rövidujjú póló volt, és csak úgy ragyogott. Lassanként tényleg elrabolta a szívemet...

-- Szia Felix - öleltem őt át szorosan. Észre vettem, hogy szeret hozzám bújni, és imádja az öleléseket.
-- Isten hozott Hyunjin - suttogta hátamra simitva. - már nagyon vártalak ám - motyogta tovább. Éreztem ahogy mosolyom egyre szélesebb lesz, mint mindig, mikor érzéseit próbálja kimutatni
-- Édes vagy - suttogtam neki, és hajába pusziltam észrevétlenül.
Lassan elengedve engem, bennebb invitált. Ahogy lehúztam cipőim, egy házipapucsot nyomott lábaim elé, mit lepődötten fogadtam. Hisz...nekem jóval nagyobb lábam van, mint neki, és nem hiszem, hogy otthon ekkorát tartogatna csak úgy, szóval arra következtettem, hogy azt nekem vette. Melegség öntött el, s miután a papucsot felhúztam, bennebb indultam a vállait átkarolva. Bobby Monával kirakózott, de ahogy engem meglátott, nevetve rohant karjaim közé. Minthacsak az én fiam lenne!
-- Szia H'unjin bácsi- mosolygott - hijájoztál. Teknap nem jöttéj, pegyig vájtajak - durcásan nézett rám. Lebiggyesztettem ajkam.
-- Azért jöttem ilyen korán, hogy ma majd bepótoljuk a tegnapit is - csikiztem meg pocakját, mi egy pókéra hasonlított. Írtó édes volt!
Mona távozott pár perc múlva, így hárman maradtunk.
-- Van egy meglepim nektek - állt elénk Felix mosolyogva, tenyereit pedig össze csapta. Bobby izgatottan nézett rá, míg én jobban elmosolyodtam mosolya láttán
-- Na és micsoda? - kémleltem őt tovább. Csak megrázta fejét, és intett nekünk, hogy kövessük. A kicsit a földre rakva fogtam meg apró kacsóját, és Felix után siettem, ki kiindult a házból. Kilépve, én, és a kicsi, továbbra is csak kíváncsískodva kémleltük az alacsony termetű fiút, amint az a ház hátában lévő füves részhez vezetett. A zöld pázsiton egy világoszöld kockás pléd hevert, rajta tányérokkal, mikben különféle frissnek tűnő gyümölcsök voltak felszeletelve. Dinnye, eper, körte, kiwi...
Volt pár kisebb csemete, mik a füves rész szélén voltak elültetve, a fűben pedig apró fehér virágok nyíltak. Csodaszép volt.
-- Nah, hogy tetszik? - nézett rám aval az aranyos mosolyával, majd pedig Bobbyra. A kisfiú csak vigyorogva bólogatott, jelezve neki nagyon tetszik, és elrohant, amint kezét elengedtem.
-- Tökéletes, Felix - léptem hozzá mosolyogva és kezemet hajára simitottam. Zavarba jőve pillantott a zöldes talaj felé, ahogy mindig, ilyen helyzetekben. Arcát magam felé fordítottam, így meglátva sötét szemecskéit, mik szépen csillogtak. Úgy megcsókoltam volna... Úgy szerettem volna!
De nem tettem. Nem tehettem. Ez az egész a természetes határán már így is túl lőtt.
Viszont... Ha ő is szeretné? Sőt, ha még a barátnője is támogatni látszik..?
Megfogta csuklómat, és a megrakott pléd fele kezdett húzni. Apró ujjaival szorongatott, s oda érve elengedett. Leült a plédre, én pedig melléje természetesen. Mosolygott tettemen, szám felé pedig egy szelet dinnyét közelített. Nagyra nyitva lepénylesőm, bekaptam a szeletkét, s mosolyogva csámcsogtam rajta
-- A te kezedből még a gyümölcs is finomabb - kuncogtam fel. Megcsóválta fejét és ő is evett, bár ő ilyen kis szerényen. Elmosolyodtam, majd Bobbyra néztem. Egy cicával játszott, minket észre sem véve.
Ajkaim közé vettem egy darab epret, s fogaimmal tartva azt, Felix fele fordultam, kezemmel mutogatva az eperre, jelezve: vegye ki onnan. De nem is akárhogyan...
Elvörösödve nézett az eperre számban, s zavartan nyúlt felém kezével, hogy elvehesse a gyümölcsöt. Elmosolyodtam, amennyiben ugye tudtam, s kezére fogtam fejemet megrázva.  Értetlen tekintettel nézett rám. Akár egy kiscica. Ajkaira pillantottam, mik rózsaszínűek és teltek voltak. Csak pislogott. Ajkait kémleltem továbbra is, és mivel hát ő nem szándékozott közeledni, megtettem én. Szemeimet fürkészte, de továbbra is tartotta az arca a rózsaszín legsötétebb árnyalatát. Rá simitottam, evel bátorítva őt.
-- Hyunjin... - suttogta arcomra pillantva. Hümmögtem egy aprót. Már úgy éreztem nem bírom. Érezni akartan az ajkait a sajátaimon! Fejemet megbillentve számba vettem az eper darabot, mit eddig fogaim közt tartottam.
-- Ahj Felix - suttogtam nem távolodva tőle. Lesütötte szép szemeit, így álla alá nyúlva emeltem tekintetét fel újból. Még közelebb hajoltam hozzá, majd pedig ajkai szélére pusziltam lágyan.
-- H'unjin bácsi, apuszi - rohant hozzánk Bobby, így szétrebbentünk Lixel - nyaa gyejtek vissa - húzott közelebb minket a kicsi mosolyogva. Össze pillantottunk a szőkével. Még mindig kibírhatatlan volt, hogy nem csókolhattam meg. De.. Én várok.
A kicsi dinnyét majszolva ült közénk, és továbbra is mosolyogva nézett ránk. Olyan reményteli tekintete volt, olyan aranyos... Akárcsak az apja. Bár neki nem voltak szeplői. Viszont... Jobban bele gondolva Monára nem hasonlított kicsit sem, valakivel ellentétben. Valakire nagyon is emlékeztetett. De nem tudom hogy kire...
Megsimogattam haját és én is ettem a gyümölcsökből. Egy ideig csend volt, míg Bobby nem kezdett halk éneklésbe.
-- Megzabállak teee - fogtam kezeim közé apró arcát és nyomtam puszit orra hegyére. Felkuncogott, és ölembe mászva magához húzott, majd fülembe suttogott
-- Majd apuszit - leülve rám kacsintott. A kis huncut!

ᥫ᭡    És itt a várva várt rész
                                 |tele hibákkal
• azért remélem olvasható és  érthető
• véleményeket várok
• éés további szép napot🌞