Nem tipikus apa『befejezett』

ötödik rész.

-- Köszönjük a vendéglátást, nagyon finom volt a süti is, jó éjszakát - búcsúzkodott Jeongin és ölelésbe vont, mit viszonoztam. Az ölelése nem olyan volt mint Hyunjiné. Olyan volt, mint mindenki másé. Olyan...egyszerű.
-- Jóéjt Felix, köszönöm a mai napot. Nagyon jól éreztem magam - mosolygott rám Hyunjin, vállamra simítva. Elmosolyodtam én is, majd szorosan megölelve őt, vállába bújtam és magamba szívtam férfias, s mégis édeskés illatát. Biztonságot nyújt számomra, úgy érzem. Karjait szorosan fonta körém, már szinte egyek voltunk.
-- Neked is jóéjt - suttogtam füléhez közelebb peckelődve. Megborzongott kissé s elmosolyodva túrt egyik kezével hajamba, míg másikkal erősen tartott derekamnál.
-- Álmodj szépeket- suttogta nyakamba fúrva fejét
-- Álmodj velem- suttogtam vissza, halkan felkuncogva.

-- Igazán elmondhatnád mi van köztetek, nem haragszok meg - ült a kanapéra Mona. Egykor ő volt a legjobb barátom, de mivel kirakták az anyjáék folytonos hisztik és lázadások miatt, nálam lakott. Mindent tud rólam. Mindent.
Épp kapóra jött, hogy bevállalja a barátnőm, evel Bobby anyukája szerepét is, csak hogy nem igazán szereti a gyerekeket. Meg is romlott ez a barátság nem soká..
-- Mi lenne köztünk? Ő csak Bobby óvóbácsija...- rá pillantottam, közben kiropogtattam ujjaim.
-- Persze Felix, Persze - sóhajtott egyet, és felkelve mellőlem, fel indult az emeletre. Nem egy szobában lakunk. Ő a vendégszobában, én a hálóban. Tudom ezt nem így illene, mivel ő a lány és hát na. De ez az én házam!
Lassan én is felmentem, egyenesen Bobbyhoz. Az ajtóban megálltam, majd visszagondoltam a mai ölelésünkre Hyunjinnel...kurvára szeretem amikor megölel! Vajon ő szeret engem ölelni?
Elmosolyodtam, és fejemet rázva mentem szobámba. Nem volt kedvem fürdeni, így azt reggelre hagyva bebújtam a pihe puha ágyikómba, de aludni nem tudtam. Valamiért csak Hyunjin járt a fejemben... De vajon miért?

Reggel viszonylag korán keltem, s mint az este megígértem magamnak, elmentem fürdeni. Levetkőztem, majd a tükörbe pillantottam. Lassan sikerült elfogadnom magam olyannak, amilyen vagyok. Vajon...másnak ez menne?

-- Apuszi, ma jön H'unjin bácsi? - az ovihoz közeledve pillantott rám Bobby, kezemet szorongatva. Megingattam fejemet
-- Nem tudom manó - adtam neki választ, míg ő elmosolyodott
-- Mano - kuncogva mondta, közben megérkezve kinyitottam az ajtót és előre engedtem a picit. Mintha Hyunjin már várt volna ránk, rögtön az ajtónál termett, és segített Bobbynak levetni a kiskabátját a táskájával együtt. Nagy mosoly ült arcán. Olyan...szívdöglesztő..
-- Szia Lixie - ölelt magához. Annyira jól esett. Melegség öntötte el egész testemet, de leginkább a mellkasomban éreztem. Olyan...melengető..
Viszonoztam ölelését, így azt szorosabbra csinálva.- hiányoztál Felix - tolt el magától gyengéden, és arcomra simitva nézett szemeimbe.  Elmosolyodva bújtam tenyerébe, mi puha volt, és mégis erős.
-- Te is hiányoztál ám nekem - bólogattam.

Úgy éreztem, hogy figyel valaki. Sőt, hogy követ engem valaki. Megrémülve, kissé összébb húzva magam lépkedtem haza felé.

-- Mi az cicám? - kapta el csuklómat hírtelen valaki, mit próbáltam vissza húzni, de mivel erősen fogott, csak nekem lett fájdalmasabb. Arcára néztem. Elöntött a düh, a szomorúság, a gyűlölet és az undor. - látom van barátod. Tudja a kis titkod? - suttogva kérdezte, nyakamhoz hajolva - hogy ezt a kis testet egyszer valaki mennyire is magáévá tette? - továbbra is halkan beszélt, kezét pedig testemre vezetve, bele markolt derekamba. Újból előtört belőlem a rossz emlék, ahogy a falnak lökött, és tönkre tett...csak sírtam, nem tehettem mást. Kicsi voltam hozzá képest, és éretlen...
Ha akkor éppen nem fogja derekam, szerintem ott esek össze. Próbáltam őt ellökni, de nem ment
-- K-kérlek hagyj békén - suttogtam szemeimet össze szorítva. Felnevetett.
-- Felix, Felix, Felix... Felnőtt férfi vagy. Védd meg magad - fogott államra erős, és nagy kezével, így hátra fordítva magához. Próbáltam ellökni a kezét, de nem ment. Utálom, hogy ilyen gyenge vagyok. -mi az? Nem bántod apucit? - nevetett. Gunyor ült arcomra, s míg ő egész jól szórakozott, addig én ellökve kezét szaladásnak indultam. Csak futottam, remélve, hogy nem jön utánam.
Mikor biztos voltam benne, hogy nincs veszély, kifujtam magamat, és könnyes szemekkel indultam otthonom felé, mi már csak pár méterre volt tőlem. Beérve becsuktam az ajtót, majd a földre ülve, hátamat az ajtónak döntve kezdtem hangos zokogásba. Miért pont én?! Miért pont engem szemelt ki magának? Miért teszi ezt velem?
Hajamba túrtam. Úgy éreztem...szükségem van Hyunjinre. Az ölelésére, a hangjára, a kedves szavaira... Úgy éreztem ő megvédhet engem mindemtől...Viszont neki dolgoznia kell, így nem hívhatom fel őt. Nem zavarhatom meg mindenki életét a piti kis problémáimmal. Nem érdemlem meg, hogy bárki is törődjön velem. Nem, velem nem...
Sírásom lassanként elhalkult, vagyis könnyeim már nem ásztatták arcomat, viszont valami bent fájt. Szorított.

-- Felix a kurva életbe - hallottam ahogy ordít valaki. Egy lány. - kelj már fel innen! - fogta meg karom. Szemeimet lassan nyitottam ki, fájdalmasan, majd mikor már láttam normálisan, a lányt magamhoz húzva öleltem szorosan magamhoz.
-- Én nem akarom...én megint nem akarom ezt..- zokogtam újból, hozzá bújva, míg ő értetlenül figyelt engem, viszont hamar felfogva a dolgokat, magához ölelt.
-- Szeretnéd, hogy ide hívjam Hyunjint? - tolt el magától egy kicsit, hogy arcomra nézzen. Nagyra nyíltak szemeim, miket megtöröltem, és heves fejrázásba kezdtem
-- Ő nem láthat így - motyogtam - nem tudhatja meg. Még nem...- összébb húztam magam. Mona sóhajtott. Elege van belőlem..- csak ölelj engem, kérlek - hunytam le szemeimet és vállának döntöttem homlokom. Átölelt, majd lágy dúdolásba kezdve simizte hátam
-- Megölöm Minhot.