Nem tipikus apa『befejezett』

tizenegyedik rész.

Felix szemszög.

Hajnal környéke volt, mikor nyitogatni kezdtem szemeimet, mik elé Hyunjin édesen szuszogó arca került. Engem ölelt karjaival, védelmezően. Egy apró puszit nyomtam arcára, de szerencsére nem ébredt fel. Hagyni akartam még aludni. Nem akartam, hogy fáradt legyen nap közben. Én is vissza csuktam szemeimet, annak reményében, hogy még én is alszom kicsit, és kiélvezem Hyunjin közelségét, viszont csengettek. Szemeim kipattantak, de aval nyugtattam magam, hogy ez biztosan Mona lesz. Dehát... Neki van kulcsa is. Miért csengetne? Sok kérdéssel a dejemben, másztam ki a férfi védelmet nyújtó karjaiból, és papucsomba bújva indultam meg le ajtót nyitni.
Lassan battyogtam lefele, ráérősen, na meg persze álmosan. Sajnáltam Hyunjint, amiért ott kellett őt hagynom. És magamat is sajnáltam, mert kurvára szeretem Hyunjin ölelését. A lépcső aljára érve már azt is elfelejtettem miért mentem le, de az újabb csengő hang ráébresztett. Az ajtó! Oda sétáltam, és hajamba túrva nyitottam ki a falapot. Nem voltam felkészülve arra, ami ott várt. Egy nálam még mindig jóval magasabb, és még mindig sokkal erősebb férfi, aki hát... A gyerekem apja. Megrémültem. A maradék álmosság is kiment szememből.. Vissza be akartam csukni az ajtót, viszont ez nem sikerült. Mit is hittem?
Berontott a házba és csuklómra fogott. Újból.

-- Hová menekülsz cica? - mosolyodott el, fejét kiskutyásan oldalra döntve. Némán ráztam meg fejem, jelezve nem akarok semmit.
-- Kérlek hagyj békén - suttogtam. Nem akartam, hogy meghalljon minket Hyunjin. És hát... Többre nem is futotta volna
-- Miért is? Hisz... Már egyszer az enyém lettél... Maradhatnál az örökre - suttogta fülemhez hajolva. Elfordultam tőle. Undorító volt. - naa, kicsinyem, tudom, hogy élveznéd... Azután pedig... Együtt maradhatnánk. Örökre. Mit szólsz? - kezemet megemelve ujjait enyéimre kulcsolta, de persze én próbáltam azt elhúzni.
-- Gyűlöllek Minho. Átkozom a napot amikor megismertelek téged! - sziszegtem fogaim között, mire az ő szemében harag látszott felgyúlni. - miattad lettem az, aki fél az emberektől, fél útra lépni, vagy egyáltalán fél érezni! Tudod min mentem keresztül miattad?! - emeltem meg hangomat pár fokkal, evel pedig betöltve azt a nem létező poharat, mire ő karomra erősen rá fogva, az előszoba falának csapott. Mint azon a napon...
Újból lejátszódott bennem minden, ami akkor történt. Megint könnyesek lettek szemeim, ezen pedig nem segített az éppen a csapódástól hátamba nyílaló fájdalom sem.
-- Ide figyelj - fogott államra erőszakosan és hajolt közelebb hozzám, de mikor szóra nyitotta volna száját, lépteket hallottam meg közeledni felénk. Nem mertem oda nézni, nehogy Minho még erőszakosabb legyen, de arra következtettem, hogy csakis Hyunjin lehet az. Ki más...?
A léptek felénk megszaporodtak, az alak pedig kirajzolódott árnyék formájában, a velünk szemben lévő falon. Magas volt és hatalmas...majd pedig elrántotta tőlem Minhot. Bár megkönnyebbültem kissé, féltem is rettentően. Mi lesz ha baja esik Hyunjinnek? A gondolatra össze szorul a szívem is...
-- Hogy mersz egy ujjal is hozzá érni Felixhez?! - fogta meg Minho felsőjének két szélét, és nyomta őt falhoz - hogy képzelted?! - emelte fennebb hangját. Minho csak felnevetett, de látszott, hogy azért megijedt..
-- Szóval a kis Lixie nem mondta el, hogy ki vette el azt a drága ártatlanságát? - fogott Hyunjin kezére eltolva őt. Teljesen összeomolva turtam hajamba, s újra kezdték szemeimet csípni a könnyek. Miért kellett felbukkannia? Miért pont akkor, mikor már éppen boldog lehetnék..?
Hyunjin a szemöldökeit ráncolva nézett az erőszakos férfire, majd rám. Össze szorítottam szemeimet, nem voltam képes szemeibe nézni. Szégyeltem magam...
-- Mit csináltál Felixel?! - fogott nyakára teljesen felháborodva. Most láttam először őt ilyennek.. És először láttam Minhon azt, hogy fél.
-- H-Hyunjin... - suttogtam kezére fogva óvatosan. - k-kérlek.. Engedd el.. N-nem éri meg.. - próbáltam nem felsírni, de a könnyeim egyre jobban ásztatták arcomat. Hyunjin az ajtót kinyitva kilökte rajta Minhot
-- Többé ne merj Felix közelébe menni! - csapta rá az ajtót, majd zárta be. Rám nézett és magához húzott teljesen, átölelve engem. - semmi baj kicsim - suttogta, majd hirtelen kapott fel ölébe menyasszony pózba. Félősen vezettem karomat nyakába kapaszkodás képpen, míg ő elkezdett velem felmenni a lépcsőn. Fenn letett az ágyra és mellém feküdve magához húzott. - mesélj szépen, mi történt?

Szipogva bújtam mellkasába. Még mindig nagyon nehéz volt nekem..
-- Ő-ő egy tanárom volt, aki tetszett nekem - kezdtem bele halkan mondandómba, miután sikerült lenyugodnom viszonylag. - egyszer.. Mikor mentem haza fele egy eléggé elhagyatott utca mellett haladtam el.. Berántott oda és.. - itt újból könnyek szöktek szemeimbe - é-és megerőszakolt.. - szipogtam.
-- Hogy mit csinált? - lepődött meg, és keze megállt a hátam nyugtató simogatásában. - ezt nem akartad elmondani nekem? - fogott állam alá óvatosan, és maga felé fordított. Lesütöttem szemeimet..
-- Annyira szégyeltem magam... - bújtam hozzá újra, vállába temetve arcom - de van még valami - kúsztam fennebb kis idő múlva, és néztem gyönyörű szemeibe - született... Egy kisfiam, Bobby - ezt halkan mondtam, s csak arcát néztem szemei helyett.
-- T-tessék? - arcom két felét óriási kezei közé vette, úgy hajolt közelebb hozzám. - Felix, az úgy hogy? - teljesen ledermedten, nagy szemekkel nézett szétázott arcomra. Csak megráztam fejem, jelezve: nem tudom. - oké Felix, semmi baj - arcomat kezdte simogatni hüvelyk ujjaival, majd homlokomra puszilt lágyan.
Teljesen magához húzott, és betakargatott. Újból védelemben éreztem magam. - ez olyan hihetetlen Felix... - lepődözött (nem tudom van-e ilyen szo....) még mindig. - láttam rajtad, hogy nem vagy az a tipikus 'na gyere fiam most becsajozunk' típusú apa. Bevallom, először lányosnak is találtalak. De te még annál is különlegesebb vagy, mint amennyire én azt gondoltam.. - egyre szorosabban ölelt magához, míg már levegőt is alíg kaptam. De nem bántam. Ha elítélt volna, ha ellökött volna, nem bírtam volna ki. Hiába nem ismerjük egymást még minden hibájával és tulajdonságával együtt, én úgy érzem, ő olyan nekem, mint senki más..
Arcára néztem, és rá tettem egyik mancsom.
-- Hyunjin - suttogtam, ő pedig rögtön rám vezette tekintetét. - me-megszeretnélek csókolni - suttogtam alíg hallhatóan.

ᥫ᭡ tátátááá
                       És új rész!
• hibákért elnézést
• remélem nem okoztam nagy csalódást senkinek
• úgy érzem hamarosan vége lesz a könyvnek😭👍
• és annak ellenére, hogy nekem ez a rész annyira nem tetszik, nektek fog:3