𝑰𝒕'𝒔 𝒓𝒆𝒂𝒍 𝒚𝒐𝒖 CL. FF✓

kilenc

Charles Leclerc

Reggel Lenaval az oldalamon keltem. Lassan ugrottak be az éjszaka képei. Apró csókjai és puha érintései. Ahogy egyszerre söpör végig rajtunk az édes megsemmisülés.

Hatalmasat dobbant a szíven, amikor kezeit nyakam köré fonta, de még nem nyitotta ki a szemét.

- Jó reggelt, kincsem.- pusziltam a hajába.

- Hmm, kincsem? Nem is tudom. Fura egy becenév. Amúgy jó reggelt.- nevetett fel álmosan.

- Mit csinálsz ma?- érdeklődtem.

- Nem tudom, fekszek egész nap.- válaszolt, majd a párnába nyomta a fejét.

- Hmm, az jó. Akkor van időm erre,- pusziltam bele a nyakába.- és erre.- fordítottam magam felé, és megcsókoltam.

Egyszerű, laza mozdulattal ültettem ölembe a lányt, ügyelve arra, hogy a csókot egy percre se szakítsam el.

Viszont nem a tervem szerint haladtak a dolgok, ugyanis Arthur és Lorenzo kiabálására lettem figyelmes.

- Charles, jöttünk! És itt van Lotte is.- mondta Enzo a földszintről.

Baszki. Pont ma kellett annak a libának is jönnie. Mi a francot akarhat?

- Hatalmas szarban vagyunk.- mondta halkan, szinte suttogva Lena.

- Nyugi kicsim, nincs baj. Majd én lerendezem őket. Nem lesz baj. Azt nem hagyom.- pusziltam meg, majd miuátán felvettem az egyik nadrágomat és pólómat, lesétáltam az emeletről.

A két testvérem flegmán nézett rám. Charlotte pedig egy elég erősen dekoltált felsőben és egy nem sokat takaró szoknyában volt. Undorodtam tőle és magamtól is.

- Hiányoztál életem.- lépett közelebb, majd megpróbált megcsókolni, de nem engedtem, sőt még löktem is rajta egyet.

- Te mégis mit képzelsz magadról?- kiáltottam rá, mire sírni kezdett.- Megcsalsz, majd ide pofátlankodsz?

- Kérlek beszéljük ezt meg, szerelmem.- sírt tovább.- Nekem hiányzol. Könyörgöm, gyere vissza, felejtsük ezt el.

- Felejtsük el, hogy megcsaltál? Hogy kihasználtál? Hogy a sajat hálómban mással háltál? Mit akarsz még elfelejteni Charlotte?- vágtam hozzá, nem átgondolva a dolgokat, ugyanis a két testvérem nem sokat tudott a dolgokról.

- Tudod mit? Bazd meg te is, meg a csitrid is.- ahj anyám, Lena a hálóban van, s mindent hall.- Soha többé nem akarlak látni.

- Senk nem kért meg, hogy gyere ide.- ordítottam utána.

Amint kirohant a lakásból, önelégülten csuktam be a nem várt vendgünk után az ajtót. A testvéreimről teljesen megfeledkeztem, hogy itt vannak.

A kanapén ülve meredtek maguk elé. Enzo eszmélt először, s tett fel nekem kérdést.

- Ez mégis mi a fene volt?- nézett rám jelentőségteljesen.

- Egyik éjszaka arra jöttem haza, hogy ég a villany a hálómban, ő volt ott, és Donato Russo. Megcsalt vele. Én bíztam benne, ő pedig ezzel visszaélt. Azóta nem láttam, még a ruháit se vitte el, mondjuk már nem is tudja, mert odaadtam egy gyermekotthonnak. Na mindegy is.- legyintek.

- És most van valakid?- kérdezte Arthur.

- Hel.- csupán egy szó, mégis mindketten tudjuk kiről van szó, hiszen mindketten ismerjük.

- Te jó ég. Ez most komoly?- hüledezett.

- Igen.- intettem az emelet felé, mire azonnal leesett neki.

- Szivatsz.- jelentette ki.

- Valaki elmondaná, hogy amúgy mégis mi van?- szált be a beszélgetésbe Enzo.

- A munkatársával kavar.- előzött be Arthurio.

- Hangosabban nem tudtad volna?- kérdeztem séretten.

- De.- vágta rá.- LENA, GYERE LE KÉRLEK.- kiáltott föl neki.

Kis idő múlva Ő lépkedett le egy fehér nadrágban és virágos felsőben.

- Mit szeretnél?- kédezte Arthurt. Arcán látszott, hogy mindent hallott, esetleg még látott is.

- Semmit, csak ez a lökött nem mert lehívni.- intett felém fejével.

- Hééj.

- Nyugi, csak szivat, ő is az.- legyintett halál nyugodtan Enzo.

- Kösz.- morogtam magamba.

- Egyébként mi még nem ismerjük egymást.- állt fel a bátyám.- Lorenzo Tolotta- Leclerc.- nyújtotta felé a kezét, amit Lena el is fogadott.

- Helena Fortin.

Sziasztok!

Igen, tudom, ritkán vannak részek, de nem sok erőm és kedvem van írni.
Attól, hogy nyár van, nem ígérek semmit, de igyekszem.

Eddig hogy tetszik ez a könyv nektek?
Nagyon hálás lennék, ha írnátok véleményt róla.