Még nem késtél el

297 26 10
                                    

Reggel egész kipihenten keltem, bár nem is csodálkozom hiszem már 8 óra volt. Eszembe jutott hogy haladni kéne mert 9-kor próba és Ati még a lelkünkre is kötötte hogy ne késsünk. Gyorsan elkezdtem keltegetni Barnit aki szerencsére hamar felkelt. Közöltem vele a dolgokat, és azt is hogy még hozzám is mennünk kell mert még mindig ott van Ili néninél a cicus és jó lenne másik ruhába átöltözni. Enni nem ettünk mert "A próba terembe úgyis van kaja" ,csak Barni magára húzott valamit, én felvettem a tegnapi ruhám, fogat mostunk és már mentünk is. Még volt háromnegyed óránk de a lakásomig még volt 10 perc de szerencsére már a buszon ültünk, amit persze majdnem lekéstünk. Mikor leszálltunk csak rohantunk ahogy tudtunk. Én szaladtam a szobámba átöltözni, amíg Barni elkérte Buktát a szomszédtól. Már fél kilenc volt mikor elindultunk szóval már lassabban sétáltunk mert időben voltunk. Ma egész szép időnk volt, még talán melegített is a nap kicsit, bár a szél erősebb így nem sokra mentünk vele. Mikor befordultunk a terem utcájának sarkán már láttuk Atit aki cigarettát szívott, és Esztit a lépcsőn ülni. Nálunk volt szerencsére kulcs úgyhogy nagyon örültek nekünk. Barna és Eszti bementek én pedig maradtam Atival elszívni egy szálat.

- Őszintén megmondom Attila, van egy tippem mit szeretnél majd mondani nekünk. -mondtam gyermeki mosollyal.

- Én pedig úgy hiszem neked és Barninak is lenne mit mondanotok. - mosolygott ő is rám. Itt egy kicsit megállt bennem az ütő, majd elkezdtem gondolkozni mikor is láthatott engem Ati Barnival. Egy 2 perc után már feladtam, mert úgyse jövök rá.

- Ha most azon gondolkozol, honnan tudom akkor csak annyit mondok, hogy nem Barni mondta, csak tegnap jókor jártam jó felé. - kacsintott rám. Kijelentésére pír szökött arcomra a tegnap történtek visszaemlékezésére. Mikor végeztünk a cigivel és felébredtem gondolkodásomból már a többiek is itt voltak. Bementünk és amíg mi kint cigiztünk, addig Barni össze dobott egy kevés reggelit kettőnknek mivel ugye enni nem volt időnk. Mind ott ültünk (valaki a földön, valaki a kanapén) és vártuk Eszti és Ati nyílt titkának bejelentését.

- Na köszi faszik és lányok hogy eljöttetek. Bár amúgy is kellett volna a fiúknak szóval köszi lányok. - mondta Ati majd a lányokra mosolygott. Ezután Eszti nyitotta szólásra a száját.

- Igen, köszi mindenkinek. Már gondolom sokat sejtettétek miért is vagyunk vagy mit akarunk mondani. - mosolygott Atira - Igen, én és Atilla egy párt alkotunk. Reméljük ez senkinek nem jelent problémát és minden rendben lesz.

- Ezen ugyan nem kell agódnotok. Nagyon örülünk nektek, szerintem mondhatom mindenki nevében. Gratulálunk és köszönjük hogy elmondtátok nekünk. - mondta Peti és ezt egy hatalmas csoportos ölelés követte. Ezután a lányok többsége hazament, csak én és Anna maradtunk. A fiúk neki álltak próbálni mi pedig figyeltük őket, néha kimentem cigizni vagy ittunk egy teát.

Olyan dél lehetett amikor befejezték. Barnival úgy terveztük hogy hozzám megyünk és út közben bemegyünk egy boltba hozzávalókat venni az ebédhez. Ugy döntöttem hogy cukkinis tészta lesz ebédre szóval ahhoz vásároltunk be, bár Barni még sose evett de akkor majd most fog. Vettünk tésztát és cukkinit (na ne, ki gondolta volna szerk.) bacont, fokhagymát és tejszínt. 10 perc alatt otthon is voltunk. Neki is láttunk a tisztának. Barna főzte a tésztát én pedig csináltam hozzá a baconos, cukkinis fokhagymás szószót, vagy mit. Igazából nem nagyon értek a főzéshez de van pár recept a tarsolyomban. Egy fél óra alatt kész is lett. Míg én tálaltam addig Barnabás megterített.

- Na Barnikám, akkor lásszunk hozzá mert mindjárt éhen halok. Tudod a cigaretta nem tápláló. - mondtam mikor leültünk az asztalhoz.

- Na hát akkor jó étvágyat. - mondta majd már ette is. Gondolom ő is jó éhes lehetett mert nem ettünk túl sokat reggelire és mindketten elég sokat tudunk enni. Úgy tömte magába hogy azt hittem bele fog fulladni. Inkább hoztam mindkettőnknek egy nagy pohár vizet. Miután kb 3 falattal megette az egészet, mikor én még csak a felénél jártam, megitta egybe az egész pohár vizet egy húzásra és kidőlt.

Osztálytalálkozó [Barni ff]Onde histórias criam vida. Descubra agora