A valóság árnyékában

3. Rész

Mint kiderült, a Keleti dokkot megtámadták. Az egész nagyon bűzlött, és ezt apa is észre vette. 

Nem tudom, hogy mi oknál fogva, de apa engedélyezte azt, hogy segítsek nekik. 

Nagyon örültem annak, hogy részt vettem ebben a harcban, mert általában nem nagyon preferálják, állítólag csak fel tartom őket, mert lány vagyok, és védelemre szorulok, ami szerintem nem így van.

Ugrottam apa szavára, és elő kerítettem az Isten háta mögül Adriant. 

A birtok hatalmas udvarának a legeldugottabb részében volt, csak hogy véletlenül se legyen könnyű a dolgom. Szabályosan futottam, így kifáradva, alig kapva levegőt közöltem a bátyámmal, hogy dolog van, és menni kell. 

Szó nélkül elkezdett futni, vissza a házba, engem hátra hagyva.

-Kapd be Adrian!- Kiáltottam utána, és én is vissza futottam a házba, elkészülni. Mostanában Adrian nagyon furán viselkedik, de ki fogom deríteni, hogy mi áll a háttérben..

Fel szaladtam a szobámba, hiszen volt még ott egy két dolog, amit nem vittem el az új lakásba.

Tulajdonképpen a ruhám megfelelő volt, kényelmes, és könnyen tudtam benne harcolni, így csak a hajamat fogtam fel egy erős copfba. 

A gardróbomba szaladva, elő halásztam egy el dugott zugból, egy kis dobozt. 

ki emeltem belőle a szükséges fegyvereimet. 2 revolvert a biztonságkedvéért, 2 kis kést, és töltényeket.

A bokámnál a farmerom alatt rejtettem el a késeket, az egyik fegyvert a nadrágom hátsó részébe, a másikat pedig a bőr dzsekim belső részébe rejtettem. 

Készen álltam, és mivel mindenki egyedül ment, így én is szaladtam az autómhoz, és elindultam a helyszínre.

El akartuk kapni azokat, akik be törtek a Keleti dokk épületébe. Az adrenalin elszabadult a testemben, így amint leparkoltam ki is pattantam a kocsiból, és a raktár felé vettem az irányt, hiszen a csapatunk többi rész ott volt már.

Fegyveremet kibiztosítottam, és magam előtt tartva rohantam be az épületbe, ahonnan lövöldözések hada hallatszódott ki. 

 Megláttam Rickyéket az oszlopnál fedezékbe, így amikor tiszta volt a terep, oda rohantam.

 -Alessia, nincs kedvem ma dajkálni téged!- Fáradtan sóhajtott. Szem forgatva válaszoltam.

-Mintha kellene!- Vágtam a fejéhez, de vissza szólni nem tudott, mert elkezdték lőni azt az oszlopot, ami mögött voltunk. 

 -Menjetek balra a fal mögé, fedezlek titeket!- Szólaltam meg, mire Rick teljesen letaglózott.

-Ne játszd a hőst! Majd én csinálom!- Az oszlop széléhez furakodott, de megállítottam vállánál fogva. 

-Tudtommal magasabb pozícióban vagyok mint te, tehát feletted állok Ricky! Ha mondok valamit, az úgy legyen, persze ha nem szeretnél következményeket!- Muszáj volt szigorú hangsúlyt megütnöm vele szemben. Haraggal teli szemekkel indult meg a másik irányba a két társával együtt. Leguggoltam, majd elkezdtem elsütni a fegyverem a lövöldözések irányába. 

Biztonságban át értek a másik oldalra, ami megkönnyebbüléssel ajándékozott meg. Sikerült. Vissza kellett nyomnunk azokat, akik megtámadták az épületet, így a másik oldalra rohantam át, és egy irodában leltem pillanatnyi nyugalomra. Szét néztem, és teljesen szét volt lőve minden. Szinte romokban állt. A méreg szétáramlott a testemben. Karon ragadva a haragomat léptem ki az ajtón. Vagy is léptem volna ki. Bele akadtam valakinek a mellkasába.