A valóság árnyékában

6. Rész

Ki értem a tető térre.

Ő még nem ért fel, ezért hagytam magamnak pár pillanatot, hogy megkémleljem a gyönyörű Szicíliát.

A korlátnak könyököltem, és úgy merültem el a gondolataimban.

De természetesen Dante nem hagyta túl sokáig, mert közvetlen mellettem neki dőlt háttal a korlátnak, ezáltal tökéletesen rám látott.

-Nem hittem volna hogy a lánya is vagy.- Törte meg a kettőnk közé be férkőző csendet.

-Mit hittél?- Rá emeltem a tekintetem, de még mindig a korlátnak támaszkodtam.

Haja ismételten kócosan, de még is rendezetten állt.
A lemenő nap rávilágításában tudtam csodálni barnás zöld szemét, ami elképesztően különlegessé tette őt.
Lehet, hogy egy arrogáns seggfej, de a tekintete még is különleges.

Rendesen fel kellett emelni a fejem, hiszen sokkal magasabb volt mint én.
Fekete ing, fekete zakó, fekete nadrág és cipő volt rajta.

Ha az ingje kicsit hanyagul nem lett volna felül ki gombolva, azt hinné az ember, hogy egy temetésről szaladt volna ide.

-Akármi mást. Egy apa hogy hagyhatja, hogy a lánya egy ilyen életnek az egyik főszereplője legyen?- Rekedtes és mély hangon szólt hozzám.

-Hm..- Szarkasztikus akartam lenni.

-Látszik nem ismersz. És nem is kell, hogy ismerj! Egyébként, van valami szabály, hogy csak a férfiak élhetnek gengszter életet? És ha én azt is élek, neked ahhoz szerintem semmi közöd sincs.- Teljesen nyugodt voltam. Nyugodt hangon szóltam, és nem szedtem le a fejét. Tényleg nem.

Bólintott egyet.

-Eddig miért nem ismertelek?- Kérdezte.
Honnan tudjam?

Megvontam a vállam.

-Egy olyan ember engem ne is ismerjen, aki a családom életére tőr! Hiszen ti voltatok azok, akik intézték a robbanást, és a rajta ütést!-
Ellöktem magam a korláttól, és megálltam vele szemben karba tett kézzel.

-Mert ti igazi szentek vagytok, nem de? Esetleg ne állítsak nektek egy szobrot?- Most komolyan?
Ökölbe szorítottam a kezem.

-Miért nem hagytál meghalni? Miért segítettél ki onnan? Hm? Rossi, miért segítettél egy Espositón?- Még egy lépéssel közelebb mentem. Ideges voltam, nagyon, ezért nem vettem észre, hogy a közöttünk lévő távolság egyre kisebb.

Égnek emelte tekintetét, de azonnal szemeimbe nézett.

-Bűn lenne egy ilyen szépséget hagyni meghalni nem? Amúgy is, a sötétben a jég kék szemeidet nem tudtam jobban szemügyre venni, szóval találnom kellett egy alkalmat, hogy jéggé tudj fagyasztani hercegnő!-

Közelebb hajolt.

Mi ez?

Ki ez?

Mit csinál?

Miért csinálja?

-Jéggé fagyasztalak én ne aggódj!- Sarkon fordultam, és drámai hatással akartam ott hagyni egyedül a tetőn.

Nyílván nem jött össze.

Megéreztem ujjait a karomon.

Vissza rántott magához.

A mellkasához ütköztem.

Megéreztem férfias parfümének illatát.

Kezeim mellkasára tettem, hogy fékezzek a köztünk lévő, szinte már nem létező távolságon.

-Mit csinálsz?- Suttogtam. Próbáltam határozott lenni, hiszen az voltam. Azt hiszem...

-Nem tudom, miért, mit csinálok?- Suttogott.

Megráztam a fejem, és ellöktem magam tőle.

-Pedig közelebbi szituációba is voltunk már..- Megint megragadta a karom, és neki taszított a korlátnak.

Fél mosolyra húztam a szám. Nem.

Fordítottam ezen a helyzeten.

Én ugyan nem leszek a karjai közé bezárva, legyen ő az én karjaim közé bezárva.

Fel kellett néznem rá.
Meglepődött.

-Látom nem bírod elviselni ha más dominál.-

Meg forgattam a szemem.

-Ohh, ha tudnád..- Be haraptam az ajkam, csak hogy idegesítsem.

-Mond csak, amit tudnom kell...- Miért suttog??

Kezeit derekamra vezette, és óvatosan fordított a helyzetünkön.

-Látod...- Végig simított a karjaimon, majd ujjai megálltak állam vonalánál, amit megemelt, hogy szemembe tudhasson nézni.

Karjai közé zárt megint, mert a korlátnak támaszkodott.

Lehajolt nyakamhoz, ahová lágy csókot nyomott, majd fülemhez, amit puha ajkával érintett, majd bele suttogott.

-Még egy olyan hatalom mániás, férfigyűlölő lányra is hatással vagyok mint te magad, szóval ne tagadd!-

Tekintetemhez emelte fejét, ajkaink majdnem súrolták egymást.

-A sóhajaid nem hazudtak...- Miért fojtatja???

Megembereltem magam, és kihúztam magam.

Álltam az erdőre emlékeztető szempárját, majd pofon vágtam.

-Ne légy naiv, Dante. Azt hittem jobb vagy ennél...-

Nem tudom mit csinált velem, de itt kell hagynom, most!

Nem is sóhajtottam.. szerintem.

De természetesen nem mehettem csak úgy el.
Nem mehettem be azon az átkozott ajtón, mert Raffael jött ki rajta, aki karon ragadott, és az ellenkező irányba vonszolt, nem pedig oda, ahol Dantéval voltam.

-Ereszd el a karomat, vagy eltöröm a kezedet!-

Fogaim között sziszegtem neki.

De ő nem hallott meg, csak neki vágott a korlátnak.

-Te ribanc!- Jó, attól hogy valaki ittas, nem kell így viselkednie.

-Raffael, állj le, vagy nem állok jót magamért!- Ökölbe szorítottam a kezem, és el akartam lendíteni, egyenesen Raffael hülye képébe, de ekkor Dante megjelente, megfogta az öltönyét és hátra rántotta.

Meg forgattam a szemem.

Most miért nem lehetett annyi örömöm, hogy össze verem? Hm?

-Dante, tűnj el!- Elléptem a korláttól, leporoltam magam, majd rá néztem.

-Miért? Bántott téged, hát megvédelek.-
Oda lépett ahhoz a féreghez, és rá akarta mérni az ütését, de elé álltam, és kezeim közé vettem az öklét.

-Szerintem nem úgy nézek ki, mint aki bajba jutott! Kibaszottul megtudom magamat védeni, nincs szükségem a nagy lelkűségedre, szóval legalább állj hátrébb, hogy szemtanúja legyél annak, hogy kurvára nincs szükségem senkire!- A kis kiborulásom után kicsit megszeppenve állt hátrébb.

Hátra fordultam Raffaelhez, aki szintén meglepetten próbálta össze szedni magát több, kevesebb sikerrel.

-Te pedig!- Rá fogtam mutató ujjam.

-Ha mégegyszer... hozzám mersz érni, vagy csak hozzám szólni, kitépem a kibaszott nyelvedet és megetetem veled! Mert nem félek tőled, sem az apádtól! Mert olyan gyenge kis jellemtelen vagy, hogy mást nem tudsz felhozni, csak az apádat, hát bazd meg Raffael!-

Hátra dobtam a hajam, és idegesen el hagytam a tetőt. Maradjanak csak fent.

Első dolgom az volt, hogy kerestem egy whiskys poharat, amiben volt is alkohol, majd lehúztam.

Akkor keressük meg a Rivera fiút.