A valóság árnyékában

5. Rész

Rémálom.

A rémálom egy olyan jelenség, amelyből fel lehet ébredni. Miután az ember kinyissa a szemét, rá döbben, hogy csak egy rossz álom volt. Csak egy rossz álom...

Mi történik akkor ha maga a valóság egy rémálom? Abból nem lehet felkelni. Örökre szól, hiszen az ember nem menekülhet semmi elől.

Én nem menekülök. Azt hiszem.

Az álmaim és a valóságom is egyaránt rémálom. Nem tehetek ellene semmit. Én döntöttem így. Én döntöttem úgy akkoriban. Hát, viselem a terhet amit a saját döntésem rám rak.

Egy éjszakát aludtam a birtokon. Már ha lehet nevezni azt alvásnak.

Szörnyű volt megint abban az ágyban aludnom, az emlékeim falai közt. Szét marcangolta a lelkem, de a családomért bármit. Ha az apám így nyugodott meg a biztonságom felől, akkor kibírok egy éjszakát alvás nélkül.

Másnap korán elmentem a szüleim házából, és egyenesen a lakásomba mentem.

Már fél éve lakok itt.

Kicsi, de nagyon szeretem. Olyan, mintha a lelkemet látnám viszont a sötét falakon.

Be estem a bejárati ajtón, és egyből az ágyamat vettem célul, hogy pótoljam az alváshiányom, hiszen a holnapi napra minden erőmet össze kell szednem.

Szinte az egész napot át aludtam, ezért csütörtök éjszaka nem volt jobb dolgom, mint összeesküvős elméleteket szőni.

Elkezdtem gondolkodni. Pontosabban azon, hogy ha igaz ez a téglás rész, akkor ki is lehet az. Vagy legalább kit zárhatok ki.

Elgondolkoztam a húgomon. Lehet hogy most szörnyetegnek hisztek, de ezt is számításba kell vennem. De amint eszembe jutott el is vetettem ezt a hülyeséget. Amellett, hogy a kishúgom, ő nem lehet a tégla, mert a bizalmi körben nincs benne. Nagyon sok mindent nem tud, így nincs mit ki adnia.

Adriant egyből kizártam. Őt nem érdekli a szervezet. Csak apa miatt csinálja ezt, hiába nem szereti ezt az egészet. Nem mondhat nemet, mint fiú elsőszülött örökös. Szinte Arsent is kizártam, igaz, mostanában fura, de néha rá jönnek ilyen hullámok. Ő szereti ezt az életet, hiába a saját apja nincsen ebbe benne.

Matteo bácsi, Arsen apja kiszállt a szervezetből. A családja miatt, Kath néni miatt, és a gyermekei miatt. Úgy gondolta, hogy így megvédheti a családját, és minden figyelmet rájuk tud fordítani. De Arsent ez nem érdekelte. Kiskorában nagyon sok időt töltött nálunk, ezáltal mindig csatlakozott hozzánk amikor apa oktatott minket. Arsen csatlakozott apához, aminek persze apa örült. Azért, mert még kiskorunkban kivehető volt az, hogy Adriant nem igazán érdekli ez. Engem érdekelt, de hát én lány vagyok. És ezt mindig éreztették velem.

Apa Arsennel tudta azokat csinálni, amit vele az apja kiskorában. Úgy is lehet mondani, hogy apa minket elhanyagolt kicsit.

Nagy elmélkedéseimet a csengő zavarta meg.

Feltápászkodtam a kanapéról, és az ajtóhoz mentem.

Meglepődtem azon, hogy éjszaka állított be, de örültem neki.

-Tudtam, hogy nem alszol.-

Megforgattam a szemem.

-Fáradj csak beljebb Adrian!- Arrébb álltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni.

Egyből a konyhába ment, hogy keressen valami ennivalót.

-Tudod, nem bánom hogy itt vagy, de hogy hogy ilyenkor?-