Nem egy fanatikus rajongó (Lee Know × Oc)

1. rész

[vasárnap, 13.]

Nem vagyok se nem koreai, se kínai és japán sem így egy időbe telt megszoknom az embereket. Ezt úgy kell érteni, hogy egy magyarnak eleinte igen nehéz megszokni, hogy most nem az a "furcsa" ha egy ázsiai, pontosabban húzott szemű járkál az utcán, hanem az ha egy magamfajta "nem húzott szemű". Eleinte az emberek furcsállottak, de egy idő után megszoktak, beletörődtek, hogy nem ismerem annyira a nyelvüket, írásjeliket és, hogy a kinézetem különbözik az övéktől. Befogattak a részmunkaidős állásomon, az iskolába és a családba is ahova mentem. Ugyanis három évig kintvoltam japánban egy cserediákprogramon. Ez idő magábafoglalta 2017-18-19-et.

Pár dolog amiről úgy gondolom, hogy fontos rólam tudni.

Kozma Enikőnek hívnak. Oda vagyok a japán nyelvért ezért japán tagozatos gimnáziumba jártam (3 évet japánban tanultam egy cserediákprogramon). Emellett szeretem a Koreai nyelvet is és habár azt nem nagyon tanultam. Illetve a kedvenc japán ételem a soba. Felsőfokú angol nyelvvizsgám van, annak ellenére, hogy filmeket nem szeretem angolul nézni.

Azóta, hogy véget ért a cserediákprogram eltelt három év (tehát 2022 van). Mivel visszajövetelem után még volt egy évem a gimiben így 2020-ban végeztem is a tanulmányaimmal a gimnáziumban. Azaz 18 évesen jártam ki a gimit, mivel még maradtam plusz egy évet emelt japánon (a mi sulinkban ez lehetséges volt).

Ha nagyon szigorúan nézzük a gimi után következő körülbelül másfél évem leírhatnánk úgy, hogy fogalmam sem volt mit akarok magammal kezdeni. Ezalatt az idő alatt ugyanis nem mentem tovább tanulni vagy valami szakképzésre. Inkább baálltam a pult mögé és egyszerre három munkát válaltam, hogy keressek valamennyit amiből tudok venni magamnak egy lakást. De nyugi. Nem ilyen megterhelő munkákra kell gondolni. Igaz ami igaz fárasztó volt hétfőtől szombatig minden nap dolgozni szinte semmi szabadnappal, néha éjszakásnak lenni, de mindegyik munka olyan volt amit szívesen csináltam. Dolgoztam egy moziban, egy étteremben kiszolgálóként (néha házhoz is szállítottam mivel van motorom) és egy kávézóban is. Emellett néha beugrottam egy forgalmas hotelbe ha japán vendég volt és nem tudott jól angolul vagy más nyelven. Ez apukámnak köszönhetően volt megvalósítható aki abban a hotelben dolgozott és még mindig ott dolgozik séfként. Most viszont, 2022 július 13-án, 19 évesen, egy nagy bőröndel és egy nagy, telepakolt hátizsákkal állok a Budapest Nemzetközi Repülőtéren. Hogy őszinte legyek.....kicsit izgulok. Nem vagyok benne biztos, hogy nekem ez zökkenőmentesen fog-e menni. Ugyanis. 20 perc múlva felszáll a repölű, nagy valószínüséggel, velem együtt, majd bő 11 óra múlva leszáll a Szöuli Incshoni nemzetközi repülőtéren. És igen ez most teljesen komoly.

Pontosítani szeretnék azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt másfél évben nem csináltam semmit. Ugyanis megtanultam valamennyire koreaiul. Leginkább az írást tudom elolvasni és értelmezni is tudom a szavakat (amennyiben nem valami bonyolult dolog). Emellett, ami ennek az utazásnak is az oka, felvételt nyertem a Szöuli Nemzeti Egyetem Pedagógiai karjára. Igaz, hogy csak épp, hogy felvettek ugyanis az utolsó előtti vagyok a sorrendben. De FELVETTEK!!!!! És ez számomra egy hatalmas mérföldkő. Kin tanulhatok Koreában ráadásul az ország egyik legangosabb egyetemén, rájöttem, hogy mivel szeretnék foglalkozni és egy újabb utazásba lezdhetek. Illetve egyenlőre úgy tervezem, hogy kint is maradok és ott fogok tanítani japánt és magyart.

- A Szöuli Incshoni nemzetközi repülőtérre tartó repülő 15 perc múlva felszáll. Kérjük az utasokat, hogy az indulás elötti tíz percben foglalják el a jegyükön szereplő ülőhelyet. Köszönjük figyelmüket. - recsegés, majd csönd. Aztán mindenki elindult a repülő felé, hogy minél előbb felszállhasson. Én könnyezve néztem rá a szüleimre.