Nem egy fanatikus rajongó (Lee Know × Oc)

16. rész

[hétfő, 04.]

Szombaton, illetve vasárnap délig még Magyarországon tartózkodtam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy apa rendbe fog jönni. 

Hétfő reggel - azaz ma - már az egyetemi terem padjában ültem. Szerencsére eddig nem találkoztam Minhoval, de az igazat megvallva nem is nagyon akarok. Persze ez egy elkerülhetetlen dolog tekintve, hogy mikor vasárnap délelőtt hívott nem én, hanem az öcsém vette fel a telefont és szépen beszámolt neki arról, hogy hétfőn már újra Koreában leszek. Ha én láttam volna meg először, hogy ki hív biztos, hogy fel sem veszem, nem, hogy elmondom hol vagyok és mit akarok csinálni. Persze igazából alaptalan volt a fiútól való tartózkodásom, de mélyen a bensőmben éreztem, hogy nekem nem menne most egy találkozás a fiúval. Lelkileg kicsit meg vagyok terhelve és ilyenkor rendszeresen csinálok meggondolatlan dolgokat amiket amúgy biztos, hogy nem csinálnák. Olyasmi mint amikor valaki túl sokat fogyaszt alkoholt. Csak, hogy én ilyenkor leginkább olyan dolgokat mondok ki amik a szívembe vannak. Amik terhek számomra. Ilyen mondjuk az is, hogy beleszerettem Minhoba. És ezt semmi kép sem szeretném a tudtára adni mert tudom, hogy fájni fog. 

Mivel minél előbb akartam bepótolni a pénteken ellógott tananyagokat így miután elkértem pár osztálytársamtól a jegyzeteiket és miután vége lett az előadásoknak amiken bent akartam lenni, kényelmes tempóban indultam el a koli felé. Arra viszont nem számítottam, hogy Lee Know ott fog várni a bejáratnál. 

Úgy téve mintha nem ismerném fel a maszk miatt haladtam egyenesen a bejárat felé, de elkapta a csuklóm. 

[KOREAI] — Várj már! Tudom, hogy tudod, hogy ki vagyok szóval ne nézz levegőnek. — nézett a szemembe. Vonakodva fordultam felé. Nem néztem a szemébe, de még az arcát se volt merszem nézni. A pólója nyakát tanulmányoztam. 

— Mi történt, hogy haza mentél? 

— Semmi. — motyogtam, ekkor már a földet vizslatva.

— Nem hiszek neked. Az öcséd azt mondta, hogy te is kórházi ellátásra szorultál. — államnál fogva kényszerített, hogy a szemébe nézzek. De én még így is kerültem a szemkontaktust és a válla felett elnézve figyeltem az oszlopot. 

— Volt egy kis lázam. De amúgy apának volt egy kis incidense ami miatt minél előbb megakartam bizonyosodni arról, hogy jól van e. Ezért mentem haza. Most viszont örülnék ha elengednél mert be kell pótolnom pár dolgot. — azzal elcsaptam a kezét és újból elindultam az ajtó felé. Ahogy betettem a lábam az épületbe, úgy csörrent meg a telefonom. Csodálkozva néztem Min Hee nevét. 

— Szi-

— Úúúúúúúúúúúúr ISTEEEEEEEEEEEEN!!! — sikonyált bele telefonon keresztül a fülebe, de olyan hangosan, hogy egészen az aulába lehallatszott a szobából. 

— Várj egy percet és ott leszek a szobában. — mondtam mosolyogva és sietve indultam el barátnőmhöz, teljesen elfelejtkezve Minhoról és a vele kapcsolatos kétségeimről. 

A szobába érve Min Hee-t a földön ülve találtam meg miközben hatalmas mosollyal az arcán figyelte a telefonját. 

— Nézd! — mutatta felém. Egy ismeretlentől érkezett neki üzenet aki Changbinnek mondta magát. — Szerinted tényleg ő az? — kérdezte reménytől csillogó szemekkel. — Bár miért írt volna rám....áhh! Eniiiiiii. Segíts. — tanácstalan voltam, mivel nem voltam benne biztos, hogy tényleg ő az. Mikor is újból megszólalt a telefonom. /Changbin/. Mosolyogva mondtam Min Hee-nek, hogy ezt fel kell vegyem és mentem ki a szobából. 

— Látta? Jó helyre küldtem vagy elcsesztem? — támadott le rögtön kérdésekkel. 

— Igen minden oké. Csak az a baj, hogy nem biztos benne, hogy tényleg te vagy-e az. Szóval érd el, hogy elhiggye. — mondtam majd letettem. Visszamentem a szobába és az asztalok összetolt lábának háttal nekidőlve ültem le a földre. — Szerintem ő az. — mosolyogtam szobatársamra. 

Min Hee épp szólásra nyitotta a száját mikor újra pityegni kezdett a telefon, ezzel jelezve, hogy üzenet érkezett. Szobatársam kíváncsian nézte meg, majd miután elolvasta sikítva ugrott a nyakamba.

— Köszönöm, köszönöm, köszönööööööööm!!! Eni te vagy a legjobb! — mivel lassan az ölelése kezdett folytatgatásba átmenni nagynehezen leszedtem magamról. 

— Csak elmondta. — ráztam nevetve a fejem. 

— De te honnan ismered? — váltott át tekintete boldogból kíváncsiba.

— Még jó pár évvel ezelőtt volt egy kis incidensem az egyik k-conon aminek köszönhetően tovább maradtam ott mint maguk a fellépők. Min- azaz Lee Know jött oda hozzám és azóta újra találkoztunk. Az egyik próbán ott voltam és akkor találkoztam Changbinnel. Gondoltam szerzek neked egy kis örömöt, de nem akartam ráerőszakolni így hagytam, hogy ő döntsön. És lásd. Szimpi vagy neki. — mosolyogtam. 

— Na és mi van köztetek Lee Know-al? — kérdezett rá Min Hee arra az egyetlen dologra amit minél jobban kerülni akartam, miközben visszaírt a Stray Kids egyik tagjának.  

— Hm? Mi lenne? Semmi sincsen. — motyogtam a bőrömet kapargatva. Végül felálltam. — Na én most leülök bepótolni a pénteki anyagokat szóval ne zavarj. — azzal levágtam magam az asztalomnál lévő székre, elővettem a kölcsönkapott jegyzeteket a Magyarországtól hozott tabbal együtt majd már neki is álltam a tanulásnak. 

Este a netet böngésztem mikor megláttam egy cikket ami akaratlanul is felkeltette az érdeklődésem. De már a kép láttán elárasztott a félelem. 

¸A képen a híres Stray Kids egyik tagja, Lee Know (1998.) látható egy ismeretlen lánnyal. Láthatóan igen jól érzik magukat egymás társaságában. A képet egy utcai járókelő fotózta le, majd küldte el szerkesztőségünknek. 

Az érintett idol még nem említett semmilyen kapcsolatot sem így feltételezhetjük, hogy ez egy eltitkolt kapcsolat, de az is lehetséges, hogy csak barátság. Ezt a kérdést az olvasóink véleményére bízzuk.¸

A kép amin én és Minho vagyunk akkor készült mikor együtt voltunk vásárolni - mert neki olyan kedve volt. 

Igaz, hogy semmi sincs a képen ami arra utalna, hogy együtt vagyunk vagy bármi komolyabb és mivel a képet egy mögöttem lévő ember készíthette az arcom sem látszik, mégis félelem járta át a testem. Nem az érdekelt, hogy valaki felismer vagy, hogy egyesek azt fogják hinni, hogy van köztünk bármi. Én Minho véleményétől féltem. Rettegtem, hogy letagad, hogy azt mondja nem is tudja ki vagyok, de attól is kirázott a hideg, ha belegondoltam, hogy azt mondja, hogy mi csak ismerősök vagy barátok vagyunk. És mindezt azért mert többet akartam. Én nem csak egy barát vagy ismerős akartam lenni hanem a barátnője akartam lenni. Azt szerettem volna ha nyíltan kijelenti, hogy kapcsolatban vagyunk. De persze ennek nem sok esélye van. Bár ha azt nézzük...annak mennyi esélye volt, hogy azután a bizonyos koncert után oda fog jönni hozzám és elmegyünk együtt enni valamit? Na és annak, hogy itt Koreában újra találkozunk és még a kapcsolatot is tartani fogjuk? Ja és az, hogy egyszer a dormukban aludtam vagy épp Minho családjának saját házában? Szóval, ha azt nézzük az összes vele kapcsolatos dolognak ami megtörtént velem mennyi esélyt adtam volna ha kérdezik? Hát igen. Semennyit.

Ezen gondolatokkal aludtam el és hitettem el magammal álmomba, hogy még akár lehet is valami köztem és Minho közt, de azért nem éltem bele magam teljesen, hogy ne kelljen egyenesen pofára esnem.