Nem egy fanatikus rajongó (Lee Know × Oc)

12. rész

Olyan dolgokat újból átélni amikre szívesen emlékezünk vissza egy szívmelengető dolog. Azonban ennek is van sötét oldala. Persze nem annak, hogy a jó dolgokat tapasztalhatjuk meg újra, hanem az, hogy ugyanígy a rossz, ijesztő vagy kellemetlen, fájdalmas, emlékeinket is újra tudjuk élni. Újból megtapasztalni azt a fájdalmat amit akkor éreztünk. Lehet ez lelki vagy fizikai fájdalom. 

Ilyen dolgok történésére, mint, hogy újból átéled az egyik emléked, az álmodás rendkívül alkalmas. Az álmoknak meglátásom szerint három fajtája van. Első; azok az álmok amik a napodat dolgozzák fel és tényleg ki tudod venni belőle azokat az elemeket amik a nap folyamán történtek veled. Második; olyan álmok melyeket abszolút nem értesz. Fogalmad sincs, hogy miért álmodtál, mondjuk, egy bohóccal mikor vagy hat éve nem is láttál egyet sem. Harmadik; mikor valamelyik emléked teljes valójában újraéled. Esetleg kisebb változásokkal vagy egy másik, esetleg, sokkal félelmetesebb dologgal végződik a helyzet mint valójában. Olyan is lehet, hogy egy boldog emlék torkollik a legnagyobb félelmedbe. 

Talán a második fajta a leggyakoribb, de szerintem emberfüggő. 

Sajnos legnagyobb sajnálatomra én a harmadik fajtából kaptam aznap estére mikor Minho házában aludtam. Mit ne mondjak kínos volt a helyzet, de abban a helyzetben jobban voltam pánikban mint, hogy azon aggodalmaskodjak, hogy milyen kínos is a helyzet. 

Én aludtam az ágyon, Minho pedig a földön egy matracon. Jó ideig forgolódtam mire eltudtam aludni. Mikor végleg elsötétült előttem a környezetem, megjelent a park. Láttam ahogy Krisz közeleg. Hallottam a leejtett telefonból szóló érthetetlen szavakat amiket Minho mondott. És mikor odahajolt hozzám Krisz és megcsókolt azt is ugyan úgy érezem mint amikor valójában megtörtént. 

Nagy lendülettel ültem fel az ágyban és vettem mély levegőket majd fújtam ki őket. Nem akartam, hogy megint pánikroham szerű rohamom legyen így próbáltam nem a történtekre koncentrálni. Lepillantottam az ágy mellett fekvő Minhóra. Teljes nyugalomban aludt. A szobában volt még a három cica is, de ők is nyugisan aludtam a szoba egy-egy részén. Felakartam állni, hogy kimenjek mosdóba mikor Minho félálomban megszólalt. 

— Miért nem alszol? — kérdezte kómás hangon.

— Csak.....csak felkeltem. — füllentettem.

— Gyere ide. — intett közelebb mire odahajoltam. — Közelebb. — erre legugoltam és közelebb mentem hozzá. Bólintott egyet majd megfogta kezem és kicsit megrántotta. Így ráestem. Körémfonta a kezét és mintha semmi sem történt volna behunyta a szemét.

— Jó éjt. 

Végül én is elaludtam miközben körbelengett az illata. 

[szerda, 23.]

Miután sikeresen kikecmeregtem úgy Minho karjai közül, hogy nem ébresztettem fel és írtam egy üzenetet, hogy elmegyek mert dolgoznom kell, gyorsan átöltöztem -volt miből válogatnom mivel ott volt az a szatyornyi ruha- és már rohantam is a buszra. 

Szerencsém volt mert épp, hogy elértem és nem késtem le. Már amúgy is eséjes, hogy elkések a munkából. Szóval nem hiányzott még az is, hogy lekéssem a busz. 

Persze nem volt hely mert sokan mennek ilyenkor dolgozni vagy máshová. Így a korlátot fogva kapaszkodtam addig amíg el nem érkeztünk a megállómig. Leszálltam majd olyan gyorsam amilyen gyorsan csak tudtam mentem a kávézó felé. 

Mire végre sikerült átöltöznöm is és beállni a munkába már három perc késésben voltam. De legalább ott voltam és nem lógtam el a mai napot is csak azért mert épp messzebb voltam mint ahogy megszoktam. Mondjuk hétfőn nagyon bealudtam szóval mindegy.