Nem egy fanatikus rajongó (Lee Know × Oc)

2. Rész

Mosolyogva néztem a lapot amit a portásnő adott. Fogalmam sincs, hogy miért okozott nekem az a lap örömöt, szinte már akkor mikor csak rápillantottam. Igazából nem volt rajta különös. Valószínűleg minden új kolisnak odadják, hisz a lapon a reggeli, ebéd, a lámpaoltás ideje és a szobatársam neve kora és még (úgymond) adatok róla. Kicsit furcsáltam, hogy ennyi mint megosztanak velünk egymásról a másik tudta nélkül mert Magyarországon vagy Japánban ez nem volt így. A lényeg, hogy Ko Min Hee-nek hívják és annyi idős mint én. 

Kicsit még nézegettem a lapot, a fejembe próbáltam memorizálni, hogy mi mikortól meddig van és milyen napokon. 

Mivel eddig végig a szoba ajtaja elött álltam nagy levegőt vettem és elfordítottam a kulcsot a zárban. Kattanás jelezte, hogy bemehetek. Izgatottan nyitottam be és ami a szemem elé került ........... az teljesen olyan volt mint aminek elképzeltem. Egy hosszúkásabb szoba. A helyiség túlsó felében, mindkét oldalt egy-egy emeleteságy, aminek az alja szekrény. Középen két, egymás felé néző íróasztal. Mindkettő mögött egy irodai polcos szekrény, ahova lehet tenni a tankönyveket vagy más könyvet. Annak ellenére, hogy nem voltak nagy elvárásaim és szinte ugyan így képzeltem el a szobát képes voltam nagy ámulattal bámulni. Találomra kiválasztottam a jobb oldali ágyat, asztalt és szekrényt, remélve, hogy majd Min Hee nem lesz majd mérges mert mondjuk ő is ezt a felet szerette volna.  

Tekintve, hogy tagnap későn értem haza és a repülőn vagy a metrón sem tudtam igazán jól aludni, az utóbbin nem is igazán akartam, így miután kipakoltam a fontosabb dolgokat és felhívtam a szüleimet akik halálra voltak ijedve mert mikor leszálltam a gépről elfelejtettem felhívni őket és a közelben volt egy repülős baleset. Végül viszont sikerült beszámolnom nekik az utamról, illetve a kollégiumról. Miután ez megvolt átöltöztem, bezártam az ajtót és lefeküdtem aludni, mert, különös, de az egésznapos utazásban és a semmittevésben igen ki tud fáradni az ember. 

[hétfő, 14]

Másnap délelőtt körbejártam a kollégiumot. Mivel még viszonylag távol van az iskolakezdés nemigazán volt senki. Egy-két fiút láttam mászkálni a kollégium másik szárnyában (mivel két külön szárnyban helyezkednek el a fiú és a lány szobák, érthető okokból). Az étkező egy másik részlegben van szóval miközben a városba tartottam benéztem oda is. Most még nem üzemelt, amit megtudok érteni, hisz kinek van ilyenkor kedve főzni a diákoknak mikor azoknak a 90%-a még bent sincs? 

Az első hely amit megakartam látogatni az egy kávézó volt, közel az én kollégiumomhoz és egy kicsit távolabb volt egy másik is. Egy tíz perces sétával már ott is vagyok ami nagyon jól jön tekintve, hogy nem igazán van kedvem buszra/metróra költeni. Az oka, hogy oda tartott az utam az nem más volt mint, hogy egy állásinterjúm lesz. 

Az épület ajtaja elött állva egy kicsit még igazítottam a ruhámon (egy fehér ing és egy, tőlem szokatlan, fekete szoknya). Habár kellemetlenül éreztem magam, hogy szoknyát kell húznom próbáltam nem úgy megjelenni mintha csak egy bevásárlásre vagy egy baráti találkára mentem volna. Azonban nem volt semmi elegáns lábbelim így hát marad a fehér dorkom.  

[KOREAI]— Jónapot. Maga a kávézó vezetője igaz? — néztem rá az öltönyben ülő férfira. 

— Igen, maga pedig biztosan Kozma Enikő — próbálta kimondani a nevem, de nem teljesen sikerült neki amitől láthatóan zavarba jött. 

— Igen, én lennék, de ha könnyebb akkor hívhat Eninek vagy Encinek. Szabad? — néztem a vele szemben ülő székre. A férfi bólintott majd kicsit kihúzta magát. 

— Nem Chung-Ho vagyok. Örvendek a találkozásnak. — nyúlt át az asztalon, hogy kezet fogjon velem. Persze viszonoztam a gesztust. — A levelében azt írta nem igazán erőssége a koreai nyelv mégis szépen beszél.