Vámpírba szeretve. TUA FF.

1. rész

Calliope

Minden egy sötét éjszakán kezdődött.

Van még egy kisebb színpad rajta egy mikrofonnal. Körbe nézve mindenütt fekete csuklyát viselő emberek vannak. A beszélgetések moraja tölti be az egész szobát. Egy kis idő elteltével a pultos lány átszeli az egész helyiséget és a színpadig meg sem áll. A két kis lépcsőfokkal nem törődve felugrik a színpadra. Odamegy a mikrofonállványhoz, megigazítja, majd beszélni kezd.

-Tisztelt egybegyűltek! – megköszörüli a torkát mire mindenki felé fordul. Szépen lassan a teremben lévő beszéd elhalkul majd végleg elhal. A nő hangja kissé rekedtes, és tekintélyt parancsoló. Van benne egy kis él, mint aki nem repes az örömtől, hogy itt kell lennie.

- Köszönjük, mind a mennybélieknek, mind a pokolbélieknek, hogy megtették az idevezető hosszú utat, és megjelentek ezen a fontos megbeszélésen! Azért vagyunk itt, hogy szavazásra bocsájtsunk egy eléggé kényes ügyet. Mint tudjuk, van egy személy, aki nagy valószínűséggel kijátszotta a halált és magát az ördögöt is egyarán – az ördög szót gúnyosan célozgatja az egyik csuklyásnak, aki a pulton támaszkodva figyeli és egy morgással ajándékozza meg. A pultos csak meg forgatja erre a szemét és a száját szólásra nyitná, de valaki megelőzi.

- Éljen soká a királynőnk! – egy férfihang ordítja hátulról.

- Éljen soká Lilith – jön a válasz középtájról, szintén egy férfitól.

- Uraim kérem fejezék ezt be! Szeretnénk nyugodt körülmények között folytatni! – Szól rájuk a pultos szikrázó barna szemekkel.

- Itt csak egy helyes döntés van! És ezzel te is tisztában vagy Mazikeen. – lép be az ajtón. A levegő megfagyott körülötünk.

- Maga meg miről besz...– kezdi a pultos, de megakad. Döbbenet ül ki az arcára miközben a titokzatos férfi leveszi a csuklyát a fejéről és egyet előre lép. A feszültség kézzel tapintható. Barna színű számító tekintetével felméri a környezetét. Szintén barna haja megcsillan a csillár fényében. Az arcán van pár ránc mint aki több száz éves lenne de mégsem néz ki több mint negyvennek.

- Uriel – sziszegi halkan a fogai között a pultos. Ezek szerint a betolakodót Urielnek hívják. A pultos nőt pedig Mazikeen-nek.

- Bár mondhatnám, hogy örülök neked, Mazikeen – szólal meg megvetően és gúnyosan Uriel.

- Mit is keresel itt pontosan, öcsém? – aki még mindig a bárpulton támaszkodott most viszont ellöki magát onnan. Fekete csuklyája eltakarja az egész arcát. A hangja és a testbeszéde azt sugallja, hogy nagyon nem örül a váratlan látogatónak.

- Üdvözöllek, drága fivérem! Azért jöttem, mert meg vagyok hívva erre a teljesen értelmetlen eseményre és hogy elmondjam, hogy beszéltem a volt kedveseddel. – jelenti ki a Uriel. Mi van Kivel beszélt a tag?

- Hogyan tudtál volna beszélni vele? – Kérdezi a csuklyás annyi cinikussággal és gúnnyal amennyi csak lehet egy mondatban.

- Őrült! – ordítja valaki a tömegben.

- Éljen örökké a királynénk! – üvölti valaki más.

- Elég legyen! – parancsol rájuk Mazikeen. Ismét szikrákat szór a tekintete.

– Fürkészte azokat a bátor embereket, akik a szavába mertek vágni. Látszott a tekintetében hogy bárkit képes lenne kinyírni ebben a szobában aki nem hisz neki.

- Nevetséges, meddig süllyedtél, Uriel! – A csuklyás már kínjában meg valószínűleg a sok alkoholtól felhorkan. - Pont az órán keresztül tudtál vele kapcsolatba lépni, mi? – kérdezi cinikusan és hitetlenkedve. De ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. – Nem is nevetséges vagy, inkább szánalmas! Rettentően szánalmas.